Aki itthon maradt, a biztos végzet tudatában

Életműve elfér egy vékonyabb kötetben, értéke, születésének körülményei miatt mégis a magyar irodalom élvonalába tartozik, még akkor is, ha nagymonográfia még mindig nem készült a költészetéről. Az viszont mindenképpen jó hír, hogy Kovács Dániel Gábor drámaíró – Az 1956-os drámatriptichon és az Erőss Zsolt tragikus haláláról szóló Élet a halálzónában című színdarabok szerzője – drámát ír Gérecz Attiláról, melyet várhatóan jövőre mutatnak be.

Ez különösen fontos, hisz Gérecz Attila élettörténete még nem vált a nemzettudat szerves részévé, mint Petőfié. Pedig ott lenne a helye, hisz személyén, történelmi példáján keresztül olyan napjainkban is időszerű kérdéseket lehet vizsgálni, mint a kivándorlást és a fiatalok helyzetét, a színdarab ugyanis arra keresi a választ, hogy miért maradt itthon, miért választotta a biztos börtönt, illetve a halált, amikor két testvére is várta volna a külföldi szabad, jóléti világban.

Pedig Gérecz Attilának alig 27 év jutott. Rövid életét tragédiák egész sora hálózta be: még 14 éves sem volt, amikor édesapja agyvérzésben elhunyt. Ezt tetézte, hogy az ország hamarosan hadszíntérré vált, és Attilát a nagyváradi hadapródképzőbe küldték, ahonnan a front közeledése miatt előbb Sümegre, később Németországba vezényelték.

Ott francia hadifogságba esett, és csak másfél év múlva, 1946. október 23-án térhetett vissza. Nyugatról hazatérve újból rossz hír fogadta: Ödön bátyja Angliába emigrált, 1947 elején pedig középső bátyja, Árpád is Svájcba menekült az egyre fenyegetőbbé váló kommunizmus elől. Soha többé nem látták egymást viszont. Négy év alatt teljesen széthullt a családja, egyedül maradt az édesanyjával.

Gérecz Attila intellektuális képességei már akkor megmutatkoztak. Mivel a háború miatt félbe kellett szakítania gimnáziumi tanulmányait, 1947-ben egy év alatt három év tananyagát pótolta be és 1948-ban, időben leérettségizett. Igyekezete hiábavaló volt: az új rendszer nem a szorgalmat, hanem a származást nézte, ezért nem vették fel egyetemre.

Az újabb törés után Csepelen kezdett el dolgozni vasesztergályosként. A munka mellett sportolt. Kitartása és egészen kivételes állóképessége lehetővé tette, hogy az öttusa-válogatott keretébe küzdje fel magát, lövészetben legyőzte a későbbi olimpiai bajnok Benedek Gábort is. Ekkor úgy tűnt, hogy az életében végre helyreáll a rend. De az 1952-es helsinki olimpiára nem jutott ki, ugyanis 1950. december 8-án államellenes összeesküvés vádjával letartóztatták. A koncepciós ügy célpontjai Gérecz Attila legjobb barátai voltak, az ő bűne mindössze annyi, hogy a fiúk kétszer a lakásában találkoztak egymással.

A kommunista vérbíróság nem finomkodott: az ügy 28 vádlottjából ötöt halálra ítéltek, ebből hármat végre is hajtottak – az egyik kivégzett Gérecz Attila legjobb barátja volt. Gérecz Attila az ügy kilencedik rendű vádlottjaként 12 évet kapott. A Duna partján fekvő váci börtönbe zárták, ahol a társadalom krémjét, a magyarság szellemi nagyjait tartotta fogva a társadalom söpredéke. Orvosok, tanárok, lelkészek, írók és költők társaságába keveredett, nem csoda, hogy ott kezdett el verseket írni.

A váci börtön gombüzemében és polírtermében orrfacsaró büdösség volt, az őrök nem szívesen tartózkodtak ott. Gérecz Attilának ez kapóra jött. De szellemi szabadsága a valódi iránti vágyat is megérlelte benne: 1954. július 18-án megszökött, kihasználva a Duna áradását, amely a szögesdrótos kerítést ellepve egészen a börtön faláig tört magának utat. Sikerült elfűrészelnie az egyik rácsot, és az emeletről belevette magát a megáradt folyóba. Negyven métert kellett úsznia a tomboló viharban úgy, hogy az őrök ne vegyék észre.

De sikerült neki. Három napig üldözte az ÁVH, míg elfogták. További két évet kapott a szökésért, és ezután az embertelen körülmények miatt szervezete legyengült, és a szökés sikertelensége miatt teljesen úrrá lett rajta a mélabú. Ekkor írta a legjobb verseit. Egészségügyi állapotának romlása miatt a váci rabkórházba internálták, ott a kevésbé szigorú őrizet miatt vécépapírra írta a verseit, amiket ki tudott juttatni a börtönből.

Kitartásával az öttusa-válogatott keretébe küzdötte fel magát
Fotó: Géreczhagyaték.hu

1956 végül neki is elhozta a szabadságot, november elsején kiszabadult, élete utolsó két hete pedig lázban égett: a szovjet támadás megindulásakor azonnal fegyvert fogott, és fegyverrel a kezében halt hősi halált Budapesten. Könnyűszerrel elmenekülhetett volna testvéreihez, akik tárt karokkal várták volna. De ő maradt, a biztos végzet tudatában is. Mert szerette a hazáját, és képes volt az életét adni érte.

Gérecz Attila erkölcsi nagyságát a Kiáltvány című prózai szövege bizonyítja, melyet 1956. november 3-án maga olvasott fel a Pofosz székházában: „Legyen elég végre a vérből és az örökös bosszúállásból. És ezt mi mondjuk: az ÁVH volt foglyai. Mi, akiknek kivégezték apját, testvérét, bajtársát. Mi, akiket gumibottal ütöttek és kurtavasba húztak éveken keresztül. Mi, akiket bitangnak és fasisztának szólítottak, akik a börtönökben töltöttük ifjúságunkat és vesztettük el az egészségünket. Elég volt a gyűlöletből. Kezünket nyújtjuk mindenkinek, aki tévedett, akit félrevezettek, és aki tanult és belátott.” Gérecz erkölcsi fölénye megingathatatlanná teszi az alakját, ám ezt a békejobbot sohasem fogadták el, és ma sem fogadják el azok, akik a bolsevizmus bűvöletében léteznek.