Egy személyiség szétesése

Lev Tolsztoj Anna Karenina című műve a társadalmi változások ellenére nemhogy kicsit is vesztett volna az aktualitásából, hanem éppen ellenkezőleg: fontosabb, mint valaha.

Szerelem és önsorsrontás – a szenvedély hurrikánként pusztít az Anna Kareninában Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Lev Tolsztoj Anna Karenina című műve a társadalmi változások ellenére nemhogy kicsit is vesztett volna az aktualitásából, hanem éppen ellenkezőleg: fontosabb, mint valaha. Mint ahogy a jelentős, nagy művek esetében, mindig izgalmas a nézőknek, hogy az új feldolgozás mire helyezi a hangsúlyt.

A 40. évfordulóját ünneplő Győri Balett Anna Karenina című előadása egyrészt a női lélek bonyolult érzelmi világát táncolja el a finom, apró és lendületes mozdulatok tengerében, másrészt nem feledkezik meg a kortól és társadalmi elvárásoktól független erkölcsi törvényekről sem.

A balett koreográfusa, Velekei László korábban már sikeresen megküzdött Tolsztoj művével, akkor felrúgta az időrendet, mindjárt az elején Anna öngyilkosságával kezdett. Annyiban változtatta meg a nézők műről való gondolkozását, hogy a balett által újraélt történet minden pillanatában emlékeztetett a rendezés, hogy a hűtlenségnek, az árulásnak, még ha tomboló, szenvedélyes érzések miatt történik is, kegyetlen ára van.

Szerelem és önsorsrontás – a szenvedély hurrikánként pusztít
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Az új, temérdek mélységet feltáró és egyedi mozdulatsorokkal teli koreográfiá­jában, bár Velekei most megtartotta a mű kronologikus sorrendjét, szintén nagyon hangsúlyos mindez. A nézőt nem igazán tudja elragadni Anna szenvedélyes érzelmeinek tombolása, mert egyrészt időről időre hallható lesz az egyre közeledő vonat hangja, amely a főszereplő későbbi öngyilkosságára utal, másrészt pedig a legfontosabb pillanatokban felbukkan egy ördögi figura, amely akár Anna lelkiismerete is lehet, akár a végzetet is megtestesítheti.

Velekei érzéki koreográfiája, amikor Anna lelkének rezdüléseit ábrázolja a balett nyelvén, az első felvonásban még sok apró mozdulatra helyezi a hangsúlyt. Ebből a sok apró mozdulatból áll össze az a néhány fontos, mondattá váló gondolat, amelyek segítenek abban, hogy a nézők elmerülhessenek a női lélek legmélyebb útvesztőiben. Ekkor Anna még vörös ruhában táncol, ez a hűtlenség után feketévé válik.

A második felvonásban már eltűnnek az apró mozdulatai, lelkének finom rezdülései tomboló viharokká változnak, a szerelem, a racionalitást nélkülöző álmodozás kétségkívül szépséges tánca helyett az egyre inkább széteső személyiség szomorú megnyilvánulásait láthatjuk.

A Vronszkij gróffal eltöltött éjszaka, az ízlésesen, de mégis érzékien ábrázolt nász a színpadon egy óriási franciaágyban látható. Ez a helyszín később Vronszkijjal közös gyerekük elvetélésének rémisztő színhelye lesz, majd mikor már a gróf szerelme, vonzódása alábbhagy, a magára maradt asszony ágyban fetrengő, szomorú tobzódása, amelyben partnere már csak a borosüveg lesz, önpusztításba, a személyiség szétesésébe csap át. Mindez átgondolt, okos rendezés eredménye.

Az Isten és a társadalom bocsánatáért esdeklő Anna Karenina öngyilkossága korunkban, amikor a hűtlenség bocsánatosabb bűnnek számít, mint az 1800-as évek végén, amikor az önző egoizmus mint érték jelenik meg a kultúránkban, fontos erkölcsi törvényre hívja fel a nézők figyelmét. Anna csak önmagát figyelembe vevő, kétségtelenül valós szerelmi szenvedélye ugyanis minden téren hurrikánként pusztít maga körül.

Két fontos ellenpont támasztja alá ezt a balettben. Az egyik, hogy a gyerekével és férjével családi környezetben játékvonatot tologató Anna a színdarabban olyan harmóniát sugároz, amelyet se előtte, se utána soha többet nem látunk, a másik, hogy Levin és Kitty egymásra találásának mellékszála a mély, egymást tisztelő szeretet kiegyensúlyozott boldogságát mutatja be.

Korunkban értelmezhető Anna Karenina története persze úgy is, hogy ő az áldozat, a férfitársadalom, a szerelem áldozata, csakhogy úgy tűnik, Tolsztoj és Velekei abban egyetért, hogy ha boldog akar lenni egy kultúrkörünkbéli ember, akkor a szív szaván kívül az európai kultúra erkölcsi törvényeit is figyelembe kell vennie. Erre tanít ugyanis Anna drámája, erre tanít Tolsztoj életműve is.

Mivel férjének és gyermekének boldogságát feláldozta bizonytalan érzelmeinek oltárán, nem kerülhette el az ókor óta ismert sorscsapást. A szenvedélye miatt mindent feladó asszony ugyanis az idők kezdete óta ugyanazt a büntetést kapja. A gyors lefolyású szerelem elmúltával a magány büntetését.