Mit üzen a ma emberének a Szent Márton-legenda?

Egy Tours-i Szent Mártonhoz hasonló szentet láthatatlanná tehetnek a rá épülő hagyományok, népszokások vagy a globális felejtés. Korunkban sem holt, sem eleven (miért zárnánk ki a lehetőséget?) szenteknek nincs könnyű dolguk, hisz az Istennel ápolt valódi kapcsolat és a krisztusi út követése sokszor nem olyan látványos és érdekes, mint a széles sávú internet, az infláció meg még amivel az emberiség általában el van foglalva.

Pannonhalmi rózsaüveg a tours-i püspök ábrázolásával Fotó: MTI/Manek Attila

Kompromisszumkerülő vagabundságát Márton később, egyházi főméltóságként is megőrizte Severus szerint: „Csaknem kivételes eset korunkban, mikor már minden lezüllött és megromlott, hogy egy főpapnak van bátorsága, hogy megtagadja a hízelgést a császárral szemben. Midőn Maximus császárnál, e vad természetű és a polgárháborúkban aratott győzelmeitől felfuvalkodott férfiúnál a világ különböző részeiről összegyűltek a püspökök, feltűnő volt, hogy az uralkodónak mindnyájan milyen csúnyán hízelegtek, és a császárral szemben a főpapi méltóságukat gyáva gyengeségből a szolgaság szintjére alacsonyították le. Egyedül Márton őrizte meg az apostoli tekintélyt. Ha valakiért a császárnál könyörögnie kellett, inkább parancsolt, mint kért.” Középiskolás fokon általában Szophoklész Antigonéjával példázzák emberi törvény és isteni parancs drámai konfliktusát. Szent Márton életpéldája nemcsak filozófiai kérdés és kultúrtörténeti eszmecsere, hanem konkrét útmutató nekünk, itt és most. Lehet rajta elmélkedni vagy kipróbálni a konkrét megélést. És ha nem is leszünk szentek, legalább Severusok legyünk egy kicsit.