A régészet doyenje

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett Patay Pál korábbi önéletírása Az életet már megjártam – Emlékezem Magyarországra és a XX. századra címmel a Nemzeti Könyvtár 98. köteteként jelent meg.

Fotó: Havran Zoltán

A Magyar Nemzeti Múzeumban köszöntötték ma a 105 éves Patay Pál régészt, az intézmény nyugalmazott főmuzeológusát.

„Hát újra lát e fényes csarnok” – szólítja meg az őrgróf Erzsébetet a Csarnok-ária után a Tannhäuserben, és így kezdte Patay Pál is a beszédét a díszteremben, miután fogadta a köszöntéseket. Másik jelentős évfordulóról is megemlékezett: ősszel volt kilencven éve annak, hogy először átlépte a Magyar Nemzeti Múzeum küszöbét. 1929 nyarán a nagybátyjánál volt látogatóban Taktabáj községben, egy ottani árokásás nyomán felszínre került cserépdarabokat és egyéb leleteket hozott be a múzeumba, mert már alig 15 évesen is úgy gondolta, azoknak közgyűjteményben a helyük. Mint kiderült, Kr. e. VIII–IX. századból származtak a leletek, és egy urnasíros kultúra maradványai voltak.

Bár később agrármérnöknek tanult, mindig is erős volt benne a régészet iránti érdeklődés, és Tompa Ferenc egyetemi tanár meggyőzte, hogy iratkozzon be a budapesti régész szakra is, hogy párhuzamosan végezze el mindkét egyetemet. A nagynénje felvetette, minek kellett a pesti egyetemre beiratkozni, ha a debrecenibe már járt. – Az édesatyám meg azt felelte: „Az ember soha nem tudja, mi mire jó” – idézte fel a 105 éves ünnepelt.

Arról is szólt, hogy Kubinyi Ágoston volt a keresztapja, akihez rokoni szálak is fűzték (a nagyapja nagybátyja volt) és aki 1843–1869 között a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójaként tevékenykedett. Bátyja, Kubinyi Ferenc pedig elsőként foglalkozott ősrégészettel Magyarországon. Mint kiderült, Patay Pál javaslatára nevezték el az ismert paleontológusról a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumot.

1914. december 8-án, amikor Patay Pál született, még Ferenc József volt a király. Jómódú földbirtokos-családba született, majd volt megtűrt osztályidegen, tartalékos tüzérhadnagy, a szovjet hadsereg hadifoglya. 1950-től a balassagyarmati Palóc Múzeumban dolgozott, 1957 és 1982 között pedig a Magyar Nemzeti Múzeumban tevékenykedett, a réz- és bronzkor elismert szaktekintélye lett. Közel 280 tudományos közleménye jelent meg nyomtatásban Magyarországon és külföldön, gyűjtéseiből a Magyar Nemzeti Múzeum 24 ezernél több tárggyal gazdagodott.

Miután szembesült azzal, hogy Magyarországon senki nem foglalkozik a harangöntés történetének kutatásával, maga látott hozzá, hogy számba vegye a templomtornyok kincseit, mintegy tizenhatezer harangot kutatott fel és katalogizált.

Rendkívüli élmény volt Magyarország egyik legidősebb emberét hallgatni, aki a szakmai életben máig jelen van, 105 évesen is két nyelven (magyarul és németül) publikál. A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett szakember korábbi önéletírása Az életet már megjártam – Emlékezem Magyarországra és a XX. századra címmel a Nemzeti Könyvtár 98. köteteként is megjelent tavaly.