A bolygó hollandi és a beteljesülés

Érdekelheti a gyerekeket az opera? Igen – a Holnap kiadó Mesék az operából sorozatának népszerűsége legalábbis ezt igazolja. Csodaszép könyvek ezek.

Érdekelheti a gyerekeket az opera? Igen – a Holnap kiadó Mesék az operából sorozatának népszerűsége legalábbis ezt igazolja. Csodaszép könyvek ezek: kortárs írók, költők operalibrettókból inspirálódva hangulatos meséket alkotnak, melyekhez kiváló illusztrátorok teremtenek képi világot, a kiadvány CD-mellékletének köszönhetően pedig az eredeti zeneművel is ismerkedhet az opera jövőbeni közönsége. Mert bizony könnyebb megszeretni ezt a műfajt, ha izgő-mozgó korunkban nem pisszegnek ránk, hogy üljünk nyugton és csendben, amíg a felnőttek áhítattal figyelik a furcsán öltözött néniket, bácsikat, akik valamilyen érthetetlen szöveget énekelnek, hanem egy szerethető, átélhető, csodálatos mese kísérőjeként érkezik a zene az életünkbe, és ennek a találkozásnak az élménye kínál kapaszkodót akkor is, amikor már ünneplőbe öltözve a színpadi előadással ismerkedünk.

Nemrég Richard Wagner operája nyomán a bolygó hollandi történetét jelentette meg a kiadó. A mesét Tallián Mariann színművésznő írta. (Őt dicséri a sorozat másik darabja, az Igor Sztravinszkij balettműve alapján írt A tűzmadár is.) A bolygó hollandi meséjében Tallián Mariann Norvégiába kalauzol, betekintést enged egy halászfalu hétköznapjaiba és ünnepeibe, kedves életképekkel vagy épp borzongató jelenetekkel egészíti ki, már-már filmszerűen láttatja a jól ismert történetet. Ezt erősítik Cserkuti Dávid remek illusztrációi is, a perspektívaváltások, a karakterábrázolás, a fény-árnyék játékainak megragadása mind árnyaltabbá teszik a történetet – a tengermély homály, a szellemlét sötét tónusú, hátborzongató képei és a norvég halászfalu idilli egyszerűsége közötti kontraszt jól tükrözi a két világ távolságát. A szövegben pedig sokszor épp ez az áthidalhatatlan távolság és a sok „szinte” találkozás alapozza meg a feszültséget, például a mulatozás jelenetében, amikor a falube­liek a holland hajóhoz indulnak a kikötőbe:

„A lányok szinte repültek, ahogy forgatták őket a matrózok. Válaszul a kikötőben egyre hangosabban zúgott a szél és ezt a dalt fújta a part felé: Vízbe viszünk, vízbe vele / Vízitündér lesz a neve, /Szellemlétünk szívére száll, / Elnyeli a tengeri táj. Mi szellemek vagyunk... Miközben ezt ismételgették, a szél akkorára dagadt, hogy egymáshoz verte a kikötött csónakokat. A láncok úgy csörögtek-zörögtek, mintha rabláncon menetelő csontvázak csapták volna össze zörgő bokacsontjukat. A sirályok vijjogva elrepültek, s ahogy a tengerparti homokot a szél szemükbe fújta, a lányok és fiúk vacogva, rémülten menekültek, ételt-italt odahagyva. Elsötétült a kiürült part, a vihar egy pillanat alatt lenyugodott, és síri csend borult a kikötőre. Csak a kormányos horkolt tovább, aki még az orkánra sem ébredt fel, olyan sokat ivott a rumból. A sötétbe burkolózó hajó némán himbálózott a tenger vízfodrain és végképp lidérces sorsára maradt.”

Igazi kedvenc lehet ez a mesekönyv: részben mert a Wagner operáját ihlető tengerészlegenda nem teljesen ismeretlen a mai gyerekek és kiskamaszok előtt sem, hiszen A Karib tenger kalózai című filmsorozatban is visszaköszön, másrészt Tallián Mariann érdeme, hogy a történet úgy válik a tudásátadás hasznos eszközévé, hogy az ismeretterjesztés nem teszi tönkre a mese átélhetőségét és nem tolakodik a lírai­ság elé. Ennek a könyvnek lelke van – bolyongásról, hűségről, vágyakozásról mesél, félni enged és megbékélni.