A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának akadémikusai és köztestületi tagjai rendkívül sokszínű, szép anyagot biztosítottak az április 5-ig látogatható, Himnusz – A magyar nép imái című kiállításhoz. Ezeket műveket látva a néző megértheti az alkotás legelemibb jelentését, azt hogy valaki keze nyomán olyan tárgyak jönnek létre, amelyek nemcsak az alkotójuk gondolatait, érzelmeit hordozzák, hanem egy nép ezredéveken át érvényes tudását, a hagyományos kultúra csodálatos jelenvalóságát.
Kósa Klára keramikusművész kurátori munkájának köszönhetően a tárlat jóval többet kínál annál, mint hogy szép tárgyakat csodálhatunk meg: nemcsak gyönyörű babák, kerámiák, viseletek, kések, fafaragások, táblaképek, csontfaragások, fotók, textil- és nemezmunkák lényegülnek itt klenódiumokká, hanem stációról stációra haladva egyre jobban érezhetjük a közösség erejét. Hiszen itt a kulcsszó a közösség.
Fotó: Kurucz Árpád
Abból a gondolatból kiindulva, hogy a Himnusz nemzeti imádság, egy közösség áldáskérése, egy közös tapasztalat; a tárlat látni engedi, hányféle himnuszt érezhetünk magunkénak. Annyit, ahány közösséghez tartozunk. A falakon bekeretezve olvashatjuk a csángó himnuszt, a székely himnuszt, a cigány himnuszt vagy a Felvidék himnuszát, de itt van a Boldogasszony Anyánkat megszólító régi magyar himnusz is. Az egyházaknak is van saját himnuszuk – a pápai himnusz, az evangélikus himnusz és az unitárius himnusz vagy Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának szövege és az eucharisztikus himnusz is olvasható a kiállításon. Egy közösség imádkozik akkor is, amikor a gyülekezet együtt mondja el az úr imádságát vagy az angyali üdvözletet, imádság lehet egy zsoltár is, de a közös ügy és a bajtársiasság is szült már közös imát, gondoljunk akár a Rákóczi-himnuszra. Ezt a lelkiséget hordozzák a tárgyak is, szimbólumaik, színeik, a gondos és alázatos munka, amely létrehozta őket, mind-mind a hálaadást, könyörgést, Isten dicséretét fogalmazzák meg. Itt rend van a világban – a kurátor által megformált stációk között haladva nem véthetjük el az irányt, nem lehet rossz sorrendben nézelődni, hiszen jó helyen jár az is, aki a Tebenned bíztunk eleitől fogva elnevezésű stációnál időz el, és az is, aki a Fénylik titka a keresztfának címmel egymás mellé tett feszületeknél. Bármelyik kijárathoz érkezik is végül a távozó, a napkorongok ragyognak ott. Talán hogy elkísérje a fény, s Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának szavaival zenghesse: „Áldott légy, Uram, s minden alkotásod.”
