Hollywood politizál és büntet. Nem volt ez másként régen sem. Gondoljunk csak arra, hogy bár most megkapta Renée Zellweger a Judy című filmért a legjobb színésznőnek járó díjat, azonban Judy Garland, akit Zellweger fájó hitelességgel kanyarít a filmvászonra, hiába alakított óriásit a Csillag születik című 1954-es filmben, nem kapta meg ugyanezt az elismerést 1955-ben.
Pedig a sajtó szinte kész tényként tálalta már előre a győzelmét, sőt mivel az Oscar-gálán nem tudott részt venni, mert előző este szülte meg a harmadik gyermekét, egy televíziós stáb beköltözött a kórházi szobájába, hogy élő adásban közvetítsék a köszönőbeszédét. A közönséget hideg zuhanyként érte a hír: a díjat Grace Kelly kapta.
Ennek legfőbb oka az volt, hogy Garland ország-világ elé tárta, hogy Hollywood, egészen pontosan a Metro–Goldwyn–Mayer megnyomorította az életét. A Judy című filmből egyébként kiderül, hogyan tették tönkre az Óz, a csodák csodája 1939-es forgatásán az akkor 17 éves Garlandot, nem is kaphatott más elismerést a film az idei díjátadón.
Pontosan így büntette Hollywood az idei Oscar-gálán Martin Scorsesét, az amerikai új hullám egyik legjelentősebb alkotóját, akinek munkássága nemcsak az amerikai filmvilágra, hanem temérdek európai filmrendezőre is hatással volt – az idei nagy győztes, Bong Dzsun Ho is őt tekinti egyik mesterének. Bár Scorsese Az ír című filmje tíz kategóriában kapott jelölést, nem nyert semmit.
Ennek több oka is lehet. Az egyik, hogy Scorsese nemrég azt nyilatkozta, hogy a Marvel-filmek leginkább egy vidámparkra hasonlítanak, a szuperhősmozik nélkülözik mindazokat az erényeket, amitől egy film valóban különlegesnek számít. Legvégül hozzátette, hogy „ezek nem filmek”. Konkrét példával is élt, a csaknem hárommilliárd dolláros bevételt elérő, ezzel minden idők legnyereségesebb filmjévé előlépő Bosszúállók: Végjáték című alkotást említette meg.
Hamar utolérte a hollywoodi filmipar bosszúja. A másik, ami miatt Scorsese vélhetően nem kaphatott díjat, az lehetett, hogy Az ír kicsit sem tekinthető baloldali filmnek. Gondoljunk csak arra, hogyan mutatja be az alkotás a volt Szovjetunióban és a szocialista országokban az amerikai történelem legnagyobb munkásvezéreként emlegetett Jimmy Hoffát, akit egyébként Al Pacino igencsak emlékezetesen formál meg a filmben.
