Soha nem találkoztam nála szebb szavú, szívélyesebb, sokoldalúbb, főképp bölcsebb írástudóval. Nemzetféltő indulatát inkább versekbe, nagyívű esszékbe, szociográfiákba és forgatókönyvekbe, nem utolsósorban társadalom- és irodalomszervező munkáiba öntötte. Ezért közölte róla Szakolczay Lajos író-szerkesztő: „Zrínyi kezéből vette ki a kardot.”
Csoóri, a zámolyi református parasztgyerek kezdetben Petőfi közéleti realizmusa, majd a sárszentlőrinci-rácegrespusztai pásztorfi, a nyugatos avantgárd, később a baloldali népi-nemzeti gondolat jelese, Illyés Gyula nyomában járt. Abban is hasonlíthatók, hogy poézisüket mindketten egyfajta sajátos ihletésű szürrealizmussal ötvözték annak bizonyságául, hogy a korszakos európai irányzatok elkötelezett magyarsággal éppúgy megjeleníthetők, mintha bármely más nyelven írták volna. Csoóri Móricz Zsigmondról, Illyés Gyuláról és Németh Lászlóról először a pápai kollégium kisdiákjaként hallott. Különböző műfajú munkáiban példaként és tanulságként számtalanszor emlegette szellemiségünk sok évszázados történetének jeleseit, akik „egész életükön keresztül a magyarság fönnmaradásáért kínlódtak”. Ez a törekvés volt leginkább jellemző Csoóri Sándorra, szóban, írásban egyaránt.
Érdemes hát Csoórit idézni, ha életművét méltatjuk. Költő-íróként éppúgy, mint magánemberként nála pontosabban senki sem látta és láttatta őt. Számtalan verses és prózai kötetében, forgatókönyvében és személyes megszólalásai során kitárulkozó nyíltsággal, hajszálpontosan fogalmazott. Azokhoz hozzátenni vagy belőlük elvenni semmit sem lehet. A róla készült legutolsó portréfilmben, Sipos István munkájában küzdelmes életéről egyetlen elhangzott kérdés nélkül mindent elmondott, alig harminc percben összefoglalva. Nemzeti sorskérdéseinkről tömören és egyértelműen, higgadtan, de brutális-szókimondóan beszélt. Ezért (is) támadt annyi ellensége, beleértve az 1990-ben tőle elhatárolódó írószövetséget. A valamicskét szabadabb, de a pártállami múlttól akkoriban megszabadulni jóformán képtelen szerveződés azt tagadta meg, akiről több ezer oldalnyi ügynökjelentés született, akit több ízben szilenciummal sújtottak, aki már a ’60-as években a népi-nemzeti ellenzék vezető személyisége volt, s akinek többek közt a rendszerváltozás legnagyobb hatású kétheti lapja, a Hitel köszönhető.