„Ahogy Hans Castorp Madame Chauchat testén...”

A Varázshegyet olvasni olyan, mint nem olvasni, és a végeredmény egy álomfejtés.

Fotó: Bach Máté

...hadd lássunk át magunkon itt ez estén. József Attila sorai is segítenek abban, hogy a számos kedvenc könyvem közül, melyik lenne az az egy, amit elvinnék magammal a „Karantén-szigetre”.

Igen, a varázslatos Varázshegyet vinném. Mert minden benne van amit életről tudni, érezni lehet. Mai, divatos szóval élve: mindenről IS szól. Olyan hatással van rám, mint Fellini 8 és fél filmje. A születéstől, a kamaszkoron át, a szerelemről, a hívatásról, a házasságról, a karrierről, és a legmélyebb filozófiai kérdésről, a halálról szól. De nem száraz, okos, tudományos módon, inkább álomszerűen. A Varázshegy nemcsak egy nagyregény. Betegségregény, fejlődés regény és számomra a legmélyebb értelemben egy álomregény, és akárhányszor újraolvasok belőle rövidebb-hosszabb részleteket, azt érzem amit Hans Castorp érez amikor Madame Chauchatnak magyarázza a francia nyelvhez való viszonyát: „Mint ahogy észrevetted, én alig beszélek franciául. Veled mégis jobban szeretek ezen a nyelven beszélni, mert számomra franciául beszélni, olyan mint szavak nélkül beszélni, vagy ahogyan az álmainkban beszélünk.”

A Varázshegyet olvasni, nekem olyan, mint nem olvasni, és a végeredmény egy álomfejtés.

Bereczki Csaba
Fotó: Bach Máté