A 64 éves IV. Béla király feltehetőleg nem járult nyugodt szívvel a Teremtő elé – egész életéből és uralkodásából úgy kellett valami jót kihoznia, hogy többnyire eleve vesztésre állt. Gyermekként végignézte anyja, Merániai Gertrudis meggyilkolását – erről szól a Bánk bán, illetve a történészek szerint nem egészen erről, mert a valóságban szinte semmi nem úgy volt, ahogy a krónikák nyomán Katona József megírta. Apja, II. András pedig csak negatív példát jelentett számára.
Kodolányi János, akit az irodalomtörténet – szomorú szocialista örökségként – még mindig nem kezel a helyén (a IV. Béláról szóló Wikipédia-szócikk sem említi Kodolányi regényeit a szépirodalmi hivatkozások között), így ábrázolja a király ifjúkori, meghatározó élményeit A vas fiai című regényében: „Apját tisztelnie és szeretnie kellett. A fiúi engedelmesség parancsa meghajlást követelt tőle. Ám Endre szinte minden cselekedete meghazudtolása volt a becsület, a szótartás, a keresztényi alázat, a szülői felelősség, a hűség és állhatatosság törvényeinek. […] Apja csókkal, öleléssel, könnyezve fogadta, hogy a másik órában már vörösen a dühtől s ököllel hadonászva követelőzzék, felelősségre vonja s rossz fiúnak, Jézus szomorítójának, apja ellenségének, ostobának és nyakasnak szidja. […] Hányatott, csalódásokkal megkeserített ifjúsága után kötelességgel rogyásig rakott férfikor következett.”
A személyiségrajz a történelem ismeretében nem tűnik túlzónak: Bélának határozatlan, szeszélyes apa jutott. Az országnak meg ilyen király. Béla öröksége: adósságok, az addig ész nélkül osztogatott birtokoktól egyre hatalomvágyóbb világi és egyházi főurak. Ha IV. Béla nem küzdött volna nemesi körökben roppant népszerűtlen intézkedéseivel a királyi birtokok visszavételéért, a központi hatalom megerősítéséért, a tatároknak talán feleannyi kardot sem kell kivonniuk emlékezetes vendégeskedésük során. A krónikák szerint ugyan a királynak nem volt különösebb katonai tehetsége, a muhi (vagy Sajó menti) csata katasztrófáját baklövések sorozata előzte meg (bár a mai történelmi kutatások ezeket is cáfolni kezdték), könnyen elképzelhető, hogy nélküle nem is áll föl semmiféle egyesült sereg a mongol hordával szemben, mert minden főúr marad a maga vackán.
