A legrosszabból jót kihozni

Ha nagy uralkodóink között keresünk példaképnek valót, olyan reális figurát, aki minden (akár csöppet sem királyi helyzetben lévő) honfitársunk számára hozzáférhető, vagyis nem olyan emberfölötti, mint Szent István vagy Szent László, nem is olyan komplikált karakter, mint Hunyadi Mátyás, akkor az egyik legjobb választás IV. Béla. Tizenkilencedik Árpád-házi királyunk, második honalapítónk 750 éve, 1270. május 3-án halt meg.

Középkori válságpolitikus. A király ábrázolása a Thuróczy-krónikában Forrás: Wikipédia

A 64 éves IV. Béla király feltehetőleg nem járult nyugodt szívvel a Teremtő elé – egész életéből és uralkodásából úgy kellett valami jót kihoznia, hogy többnyire eleve vesztésre állt. Gyermekként végignézte anyja, Merániai Gertrudis meggyilkolását – erről szól a Bánk bán, illetve a történészek szerint nem egészen erről, mert a valóságban szinte semmi nem úgy volt, ahogy a krónikák nyomán Katona József megírta. Apja, II. András pedig csak negatív példát jelentett számára.

Kodolányi János, akit az irodalomtörténet – szomorú szocialista örökségként – még mindig nem kezel a helyén (a IV. Béláról szóló Wikipédia-szócikk sem említi Kodolányi regényeit a szépirodalmi hivatkozások között), így ábrázolja a király ifjúkori, meghatározó élményeit A vas fiai című regényében: „Apját tisztelnie és szeretnie kellett. A fiúi engedelmesség parancsa meghajlást követelt tőle. Ám Endre szinte minden cselekedete meghazudtolása volt a becsület, a szótartás, a keresztényi alázat, a szülői felelősség, a hűség és állhatatosság törvényeinek. […] Apja csókkal, öleléssel, könnyezve fogadta, hogy a másik órában már vörösen a dühtől s ököllel hadonászva követelőzzék, felelősségre vonja s rossz fiúnak, Jézus szomorítójának, apja ellenségének, ostobának és nyakasnak szidja. […] Hányatott, csalódásokkal megkeserített ifjúsága után kötelességgel rogyásig rakott férfikor következett.”

A személyiségrajz a történelem ismeretében nem tűnik túlzónak: Bélának határozatlan, szeszélyes apa jutott. Az országnak meg ilyen király. Béla öröksége: adósságok, az addig ész nélkül osztogatott birtokoktól egyre hatalomvágyóbb világi és egyházi főurak. Ha IV. Béla nem küzdött volna nemesi körökben roppant népszerűtlen intézkedéseivel a királyi birtokok visszavételéért, a központi hatalom megerősítéséért, a tatároknak talán feleannyi kardot sem kell kivonniuk emlékezetes vendégeskedésük során. A krónikák szerint ugyan a királynak nem volt különösebb katonai tehetsége, a muhi (vagy Sajó menti) csata katasztrófáját baklövések sorozata előzte meg (bár a mai történelmi kutatások ezeket is cáfolni kezdték), könnyen elképzelhető, hogy nélküle nem is áll föl semmiféle egyesült sereg a mongol hordával szemben, mert minden főúr marad a maga vackán.

Az ország újjáépítése, megerősítése után Béla ugyanolyan ellentmondásos viszonyba került fiával, István herceggel (aki később V. Istvánként örökölte a trónt), mint korábban apjával: hol ketten próbáltak uralkodni egy kettéosztott országon, hol hadat viseltek egymás ellen.

Középkori válságpolitikus. A király ábrázolása a Thuróczy-krónikában
Fotó: Wikipédia

Idézzük ismét Kodolányit, ezúttal a Boldog Margit című regényéből az öreg király vallomását a címszereplő Margit lányának. A mai olvasónak szokatlan lehet az író törekvése, hogy minél hitelesebben mutassa be a kor nyelvhasználatát. Történelmi művei ezért is különleges szellemi kalandok. „Erős a te hited, leánykám, de az enyém gyönge. Kedég, lásd, egész életömben kreszténi mívelködetöket akarék végbevinni. […] Hosszú út vala, míg végképpen magamra maradék. Mint ifjú hadakozék atyámmal s gaz híveivel, kik kiárusíták ezt a földet […] Hadakozék külső ellenséggel. Hadakozék tartárral, kunnal, karantánnal. […] Követni akarám Jézus Urunk parancsolatjait, s kezem alatt növének fel a kemény szívű urak, hogy végezetül meg kelle hátrálnom, bár látám jól, mi leszen Isten bintetése rajtunk. […] Szerelemmel szeretém anyádat, s Isten megáldá méhét. Csak fiat nem akara adni Isten. Végezetül adott, s íme, egyik, azki örökölni fogja koronámat, kardot vont ellenem, a másik kedég meghala.”

Arra a tudomány nem adhat választ, hogy IV. Béla valóban olyan szimpatikus ember volt-e, amilyennek Kodolányi műveiből megismerjük. Ami biztos, hogy katasztrofális körülmények között állt helyt, teljesítménye bármelyik válságpolitikusnak becsületére válna. Kalandos, tragikus és nagyszerű élete kortárs szerzőinket is megihlethetné.