De kultuszfilmmé nemcsak ezért vált a Rocky, hanem azért is, mert Hollywood történetében először hoz egy olyan befejezést, amelyet addig nem látott a néző. Rocky ugyanis elveszti a mérkőzést. Mégis nyer. Méghozzá azért nyer, mert a tizenötödik menetig állva marad. A klasszisokkal jobb világbajnok nem tudja kiütni az amatőr bokszolót. És ez nagyon fontos, ráadásul a filmtörténetben újdonságnak számító tanulság. Hogy nem az a lényeg, hogy mások, a világ szemében nyer vagy veszít az ember, hanem az, hogy önmagát képes-e legyőzni. A Rocky fő kérdése ugyanis éppen az, hogy a fogyasztásba belefásult és elidegenedett nyugati átlagember képes-e talpra állni. Képes-e legyőzni önmagát, kényelmét? Képes-e jó ember lenni újra, aki figyelni tud a környezetére, a társára is?
Mindenki imádja azt a jelenetet, amikor Rocky felszalad a Philadelphia Museum of Art 72 lépcsőfokán, majd az ég felé emeli a kezét. Mert hit nélkül nem tudja senki legyőzni a saját testét, hit nélkül nem tudja senki megvalósítani az álmait, hit nélkül nem lehet senki jó ember. Ha valaki végignézi a sorozatot, akkor azzal szembesül, hogy Rockytól a legfontosabbat elveszi az élet. Mégis férfiként tűri a csapást. Ez a filmsorozat ugyanis megtanít arra, ami nélkül nem férfi a férfi. „A világ ugyanis egy kegyetlen undok hely (…), senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. Nem az számít, mekkorát ütsz, hanem mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni.” Ez a gondolat éppen ellentétes azzal a világgal, ami az 1960-as évektől napjainkig épülget. Ebben a virtuális hazugságban ugyanis a világ virágillatos hely, ami azért van, hogy az ember jól érezze magát benne, a férfinak pedig – az új narráció szerint – nemhogy nem kell, hanem nem is szabad küzdenie. Ma már nem kapna Oscar-díjat a Rocky, mert ezzel éppen ellentétes gondolatokat terjeszt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!