Ennyire érdekes, csavaros krimi, ami ráadásul komoly és kínosan aktuális erkölcsi mondanivalóval is bír, még nem készült. Ez a film méltán megkaphatja a minden idők legtöbb fordulatával rendelkező krimi megtisztelő címét, ráadásul nincs benne semmi gusztustalanság, fröcsögő vér vagy öncélú érzékenyítés. Ez bizony a régi filmes iskola nagyon is modern köntösben, és az alkotók egy kicsit sem titkolják, hogy Agatha Christie köpönyegéből bújtak elő, de azt sem, hogy ambiciózusabbak, dupla, sőt tripla csavart akarnak belevinni a történetbe. Ami viszont nagyon veszélyes játék. Mert a néző vagy nem érti egy idő után az efféle bravúrokat, vagy úgy áll föl a film végén, hogy azt gondolja: hagyják őt békén, megvan a magához való esze, nem kell őt fölöslegesen zaklatni, a világ nem ilyen bonyolult. Régis Roinsard, Romain Compingt és Daniel Presley – akik a film történetén dolgoztak – ügyesen vették az akadályokat, nem estek bele egyetlen saját maguk által ásott csapdába sem, ráadásul a film utolsó percéig hitelesen adták elő a történetet. Amiről egyébként minél kevesebbet tud a néző, annál jobban fogja élvezni a filmet. Ezért a történetről most nem lesz szó.
Arról viszont igen, hogy végre készült egy igazán jó kommersz vagy másként műfaji film. Egy igazán jó krimi. Az igazán jó krimi esetében elég, ha a szereplők jó karakterek, a filmidőnek ugyanis nem a szereplők minél alaposabb bemutatásával kell foglalkoznia. Ezt szerencsére jól tudják az alkotók. Ahogy azt is, hogy a szereplők egymáshoz való viszonyára viszont nagyon sok időt kell szánni, ez is megtörténik egészen különleges minőségben. De a krimi műfajának mindig is az olvasók megdöbbentése a célja. Minél jobban, sőt minél többször történik ez egy történet során, annál többre tartják.
Fotó: Mozinet
A Teljes titoktartás történetében – mivel még a fordulatnak is van fordulata – a sokat látott kritikust is ámulatba tudták ejteni. Persze mutatvány ez, írói trükkök sora, dramaturgiai bravúr, vagyis művészet. És az sem véletlen, hogy a filmkritikák eddig leginkább a forgatókönyvírásról szóltak. A film ugyanis – ennyit el lehet árulni – szintén az írás körül forog. Kilenc műfordító története, akit a kiadó néhány biztonsági őrrel egyetemben bezár egy kastély föld alatti, luxus páncéltermébe, hogy egy időben készüljön el egy bestseller könyv kilencnyelvű fordítása, de úgy, hogy semmilyen információ ne szivárogjon ki a műről. A filmben elhangzik, mennyire kínos és az irodalmi élettől távoli az, hogy az érzékeny bölcsészeknek elzárva kell dolgozniuk egy sikerkönyv fordításán, hónapokon keresztül egy ablaktalan bunkerben, viszont – és ezért is hiteles a történet problémafelvetése – ez például egy szabadkőműves sikerszerző pokollal kapcsolatos könyve kapcsán a valóságban is megesett.
