A film nemcsak a remek színészi alakítások miatt, a dramaturgiai szempontból is jól kidolgozott forgatókönyv miatt érdekes, hanem azért is, mert nagyon plasztikusan idézi meg az 1980-as évek Magyarországát. Azt a világot, amelyben igencsak megsérült az intim szféra, amelyben egy dühös szomszéd bármit kikiabálhat az erkélyen állva a másik emberről, ha igaz, ha nem, amelyben nem az ember áll a középpontban, hanem az elvek, amelyben nem az a lényeg, hogy bármi áron elfogjanak egy sorozatgyilkost, hanem az, hogy a nyomozó ki ne találjon valamilyen új módszert a gyilkos elfogására, mert abból csak baj lehet. Dobray tökéletesen érzékelteti, hogy egy élhetetlen világ tébláboló, gyökértelen szereplőit látjuk. Szinte süt a film kockáiból az emberek egymás iránti bizalmatlansága, az elidegenedett létállapot, a félelmetesen kiüresített élet.
Mindemellett Dobray mégsem pesszimista teljesen, filmjében ezért hozta létre a Kállai Ferenc által alakított figurát, aki figyel környezetére, és amikor baj van, megpróbál jó apafigurához méltóan segíteni is. Fontos mondanivalója a filmnek az, hogy ha léteznek még jó emberek, amilyen Reviczky és Kállai karakterei, akkor talán még megmenthető az a világ, amelyen valamiféle furcsa és nyomasztó átok ül. A film befejezése épp ezért különösen érdekes. Egyrészt azért, mert nagyon hosszan látjuk azt a folyamatot, ahogy visszaáll a világ rendje, ahogy nyugvópontra jutnak a feszültségek, másrészt azzal is szembesülnünk kell, hogy áldozathozatal nélkül nincsen megváltás. És ez a gondolat a mai napig semmit nem veszített az aktualitásából.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!