Egy különös megváltás története

Kevés olyan tehetséges filmrendező van a magyar filmtörténetben, mint Dobray György. Életművéből erre az egyik legjobb példa Az áldozat című film, amelyet 1980-ban rendezett. Több oka is van, hogy kitűnik Az áldozat, az egyik, hogy nagyon kevés a magyar filmtörténetben az igazán jó krimi. Dobray mozija viszont tökéletes alkotás. A film a műfaj szabályai szerint építkezik, ez azért érdekes, mert a néző a műfaji filmeket általában azért nézi, mert pontosan tudja, mit akar kapni. Izgalmat, feszültséget, titkot, feloldást és feloldozást, azt a megnyugvást, hogy bár sokszor felborul a világ rendje, de mégis vannak olyan pozitív energiák, amelyek helyreteszik azt.

Dobray, amikor elkészítette Az áldozat című filmet, nehéz vállalkozásba fogott, a film története ugyanis egy sorozatgyilkosról szól. A krimik közül pedig ez az egyik legnehezebb téma.

A vágy titokzatos tárgyát Sáfár Anikó alakítja
Fotó: MAFILM

Arról már nem is beszélve, hogy az egyik legförtelmesebb is. Dobray azt a klasszikus megoldást választja, hogy a film nem a gyilkosról szól, hanem a nyomozóról, ráadásul azonfelül, hogy a néző megkap minden izgalmat, amelyet egy ilyen filmtől elvár, Dobray túllép a műfaji kereteken: a mű ugyanis sokkal inkább egy melodráma, mint egy krimi. Dobray a filmjében a szerelmi történetre helyezi a hangsúlyt.

Reviczky Gábor életének egyik legjobb alakítást hozza a filmben, ő a nyomozó. Miközben egy reménytelennek tűnő eseten dolgozik, beleszeret a gyilkosságsorozat következő áldozatába. Dobray innentől párhuzamosan építi a krimit és a szerelmi történetet. A vágy titokzatos tárgyát Sáfár Anikó alakítja, akinek tündöklő személyisége a magyar film egyik üde színfoltja, szépségéről nem is beszélve. Szerepe szerint viszont amilyen szép a leányzó, annyira kegyetlen is. Ledér életmódjával kihívja a sorsot maga ellen.

Dobray, miközben a krimit és a melodrámát egyaránt lélektani pontossággal építgeti, a filmtörténeti elődök, vélhetően példaképek előtt is kalapot emel. Bizonyíték erre, hogy teljesen más szövegkörnyezetben, de mégis kicsit se félreérthető módon megidézi Hitchcock 1960-as Psycho című filmjének legendás, világhíres zuhanyzós jelenetét.

A film nemcsak a remek színészi alakítások miatt, a dramaturgiai szempontból is jól kidolgozott forgatókönyv miatt érdekes, hanem azért is, mert nagyon plasztikusan idézi meg az 1980-as évek Magyarországát. Azt a világot, amelyben igencsak megsérült az intim szféra, amelyben egy dühös szomszéd bármit kikiabálhat az erkélyen állva a másik emberről, ha igaz, ha nem, amelyben nem az ember áll a középpontban, hanem az elvek, amelyben nem az a lényeg, hogy bármi áron elfogjanak egy sorozatgyilkost, hanem az, hogy a nyomozó ki ne találjon valamilyen új módszert a gyilkos elfogására, mert abból csak baj lehet. Dobray tökéletesen érzékelteti, hogy egy élhetetlen világ tébláboló, gyökértelen szereplőit látjuk. Szinte süt a film kockáiból az emberek egymás iránti bizalmatlansága, az elidegenedett létállapot, a félelmetesen kiüresített élet.

Mindemellett Dobray mégsem pesszimista teljesen, filmjében ezért hozta létre a Kállai Ferenc által alakított figurát, aki figyel környezetére, és amikor baj van, megpróbál jó apafigurához méltóan segíteni is. Fontos mondanivalója a filmnek az, hogy ha léteznek még jó emberek, amilyen Reviczky és Kállai karakterei, akkor talán még megmenthető az a világ, amelyen valamiféle furcsa és nyomasztó átok ül. A film befejezése épp ezért különösen érdekes. Egyrészt azért, mert nagyon hosszan látjuk azt a folyamatot, ahogy visszaáll a világ rendje, ahogy nyugvópontra jutnak a feszültségek, másrészt azzal is szembesülnünk kell, hogy áldozathozatal nélkül nincsen megváltás. És ez a gondolat a mai napig semmit nem veszített az aktualitásából.