A magyar képregény élt, él és virul

Cs. Horváth Tibor tragédiája néhány sorban – és élete egy pompásan megrajzolt, alaposan dokumentált, dramaturgiailag is tökéletes képregényben.

Fotó: lambiek.net

„Mindig is volt a magyar olvasókban érdeklődés a külföldi képregények iránt, és a ’80-as évekre már egyre több helyen lehetett hozzájuk jutni. […] Ebben a képregénydömpingben Cs. Horváth Tibor adaptációs iskolája végérvényesen elavulttá vált. Az olvasók a külföldi képregényeket frissebbnek és modernebbnek érezték, nem mellesleg a kiadóknak anyagilag is jobban megérte a már meglévő, kész képregények közül válogatni és magyarítani, mint hazai alkotókat alkalmazni és kifizetni. Cs. Horváth Tibort végül 1993-ban, 67 évesen váltották le a holland tulajdonba került Fülesnél, és nem sokkal utána öngyilkosságot követett el. Halálával egy korszak zárult le a magyar képregény történetében”, írja Koska Zoltán a Cs. Horváth Tiborról rajzolt és írt életrajzi képregénykötet jegyzetei végén. (Szerencsés lett volna egy rövid előszóban leírni mindezt, bár tagadhatatlan, hogy akkor másképp olvassa az olvasó a képregényt.)

Cs. Horváth Tibor élete és tragédiája egy pompásan megrajzolt, alaposan dokumentált, dramaturgiailag is tökéletes képregényben. Cs. Horváth Tibor nevével (de munkásságával bizonyosan) mindannyian találkoztunk, hiszen 1955 és 1993 között ő írta Magyarországon a (többnyire fontos magyar vagy világirodalmi irodalmi művek adaptációjaként megszülető) képregény-forgatókönyvek jelentős részét, és olyan rajzolókkal dolgozott együtt (és biztosított ezáltal számukra megélhetést), mint Gugi Sándor, Zórád Ernő, Korcsmáros Pál, Sebők Imre vagy Fazekas Attila. (Még akkor is, ha ezek a szerzők néha lealacsonyodásnak érezték a képregényrajzolást – mint a jegyzetekben írja Koska: „Zórád Ernő egy bohém festőtanonc volt a békeidőkben. Sajnos művészi ambícióit a történelmi fejetlenségek miatt nem tudta kiteljesíteni úgy, ahogy szerette volna, ezért mintegy kényszerből a sajtógrafika felé fordult. Képregényrajzolói pályafutása elején mélyen lenézte a képregényrajzolást, de öregkorára felvállalta annak értékeit”.)

Vannak a magyar kulturális életben olyan területek, jelenségek, amelyekről illő elmondani: ideje volna, hogy méltó helyükre kerüljenek. Nagy a kísértés, hogy a képregényekről is elhangozzék ez a mondat, de a recenzens illő módon visszafogja magát: midőn számot vet saját emlékeivel, a búvópatakszerűen jelen lévő hardcore rajongói táborral, az összkultúra szempontjából is mérhető hozamot produkáló magyar képregényhagyománnyal és a jelentős kortárs képregényművészettel, akkor elégedetten állapíthatja meg, hogy az bizony a helyén van, rendben van: élt, él és virul.

Köszönhető ez többek között magának Cs. Horváth Tibornak is, aki tényleg meglehetősen mostoha körülmények között, ellenséges környezetben szinte egymaga hozta létre a műfajt, és mára – nem tagadva le a nosztalgiát – lassan minden sora, képkockaszövege klasszikusnak számít… már persze ha hozzáfér az ember.

Koska Zoltán elképzelt elemeket valóságos elemekkel ötvöző életrajzában igen fontos mondatok hangzanak el. Némi szorongással például azt mondja Cs. Horváth Tibor, mielőtt elmegy arra a konferenciára, ahol Kuckza Péter nyílt színen alázza meg az adaptációi miatt: „…az utóbbi időben mindig azon vannak, hogy engem kritizáljanak… Ez az egész olyan értelmetlennek tűnik! Két éve én is ott voltam az első ilyen összeülésen: sok értelmiségi sznob összegyűlt, és agyonmagyarázták a képregényeket. Mitől jó, mitől rossz. Siratták, hogy nálunk miért olyan rossz. Ennyi. Mit kell itt összevissza beszélniük róla?” Majd egy képkockával arrébb így szól: „Csinálni kell. És kész! És akkor meglátjuk, mi fán terem a képregény!”

Fontos és önmagán túlmutató dolgot mond ki (vagy mondat ki az író-rajzoló) a szereplő (a szereplőjével: csinálni kell, és kész. Egyszerű, világos parancsolat, mégsem tartja be szinte senki. Cs. Horváth Tibor – amennyire ez tudható – betartotta, és bármennyire vitatott alakja is a magyar képregénykultúrának, ezt az érdemét senki nem tagadhatja. Koska Zoltán az ő életének állít méltó, profin kivitelezett, szép emléket a könyvében.

Koska Zoltán: A nagy Csé. Fejezetek egy képregényíró életéből. Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, Budapest, 2020.