Szkíta kori építészet, padtörténelem és a restaurátor műhely titkai

Különleges utazásra hívják a – még mindig – távoli látogatókat az intézmény blogján és közösségi oldalain a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai ebben a hónapban. A régész, történész, művészettörténész és restaurátor szakemberek írásai a hely témakörét járják körbe.

Az I. világháborús katonáknak felállított pad a Múzeumkertben, 1915 (BTM Kiscelli Múzeum – Müllner János felvétele) Fotó: BTM Kiscelli Múzeum – Müllner János felvétele)

A tér használatának ókori és jelenkori módozatai, helyek emlékének, nevének megőrzése vagy éppen átírásának, kiradírozásának szándéka, egykori terek újraalkotása a digitális technika segítségével számos izgalmat tartogat; ünnepi és mindennapi helyek, emlékezetre méltó és csak emlékekben őrzött terek elevenednek meg a régész, történész, művészettörténész és restaurátor szakemberek írásaiban – olvasható a Nemzeti Múzeum ajánlójában.

Március lévén, különleges hangsúlyt kap a múzeum épülete és a Múzeumkert: forradalmi események és az emlékezés helyszíne, a zajos városban felüdülést kínáló kert és padjai, a jól ismert, ikonikus épület, műemlék, amely szakmai közösségük számára egyben munkahely, a szakemberek által gondozott műtárgyak lakóhelye. A helyről való gondolkodás ugyanakkor másfajta intellektuális kalandozásra is rábírta a muzeológusokat, így körbejárhatjuk a lakóhely, a lelőhely, a vesztőhely, az emlékhely, az átnevezett hely, az ősi/történelmi hotspot, a kirakat és a műhely, a kint és bent, a fent és a mélyben fogalmát.

A blogbejegyzéseken keresztül betekintést nyerhetünk a szkíta építészet rejtelmeibe. Megtudjuk, hogy a szkíta kori veremházak félig földbe mélyített, lekerekített sarkú (esetleg kissé ovális vagy szabálytalan) téglalap alaprajzú épületek voltak. A félsziget kora vaskora, avagy Tihany Hallstatt-kori műemlékei című írásból kiderül, hogy a Balaton mely környékén temették halmok alá a kora vaskori közösségek előkelő tagjait.

A Bencés Apátság az Attila-dombról 1962-ben
Fotó: Fortepan

Érdekes és olvasmányos tanulmány tárgyalja, miért vált oly fontos 1848-as emlékezethellyé a Múzeumkert már a XIX. században. Az írásból arra is fény derül, mitől válik egy történelmi helyszín egyáltalán emlékezethellyé? És hogyan emlékezünk? A Múzeumkertben még ma is megragadható 1848 emléke, ahol a múlthoz kötődő folyamatosság érzése, valami különös oknál fogva, még ma is érzékelhető. Az M5 csatorna Kőmesék című műsora az épített örökségünket mutatja be. Reviczky Gábor Kossuth-díjas színművész meséli el a Magyar Nemzeti Múzeum történetét. A videó itt megtekinthető. Valamint a múzeum parkjának padtörténelmét is megismerhetjük. A múzeumtelek (a korábbi érseki kert) 1819-ből származó helyszínrajzán fel-feltűnnek padok is, aztán a XX. század második felében (és tovább…) a fiatalság kedvelt pihenő- és tanulóhelyévé vált a múzeumlépcső. A Múzeumkert az utóbbi években megújult, a másfél-két évig tartó történeti kertrekonstrukciónak köszönhetően a kert újra tele van padokkal és székekkel.

Az I. világháborús katonáknak felállított pad a Múzeumkertben, 1915-ben
Fotó: BTM Kiscelli Múzeum/Müllner János

A kelta és római épületek térhasználatáról is pontos képet kapunk, míg P. Barna Judit régész világok közti, titkos átjárók érdekességeit tárja fel szakmai cikkében. Mindemellett egy bronzkori erődített földvár vizsgálatát is megismerhetjük közelebből.

A múzeum Facebook-oldalán időről időre további izgalmas tartalmakat, történeteket, osztanak meg a látogatókkal. A Corvin áruház kirakatáról szóló írásban arról is olvashatunk, hogy a Corvinban nemcsak vásárolni lehetett; kávéház, gyorsfényképészet és menetjegyiroda is helyet kapott benne, de az épület divatbemutatókat és galambkiállításokat is befogadott. Ady Endre törzsasztaláról is érdekességeket tudhatunk meg. Fotókon és izgalmas leíráson keresztül pillanthatunk be a restaurátor műhely titkaiba, amelyből egyebek mellett az is kiderül, hogy a szakemberek a restaurálás során számos technikai berendezést, gépet használnak: mikroszkópot, ultrahangos tisztítóberendezést, szemcseszórót, elszívófülkét, csiszológépet, infralámpát, valamint orvosi szikét, szemészeti lándzsát, csipeszeket, illetve vegyi anyagokat is alkalmaztak a műtárgyvédelemben. A múzeum legutóbbi bejegyzése pedig egy szívszorító történeten keresztül tárja elénk a gyász helyeit Trianon évében.