Zaicz Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora méltatta a kötetet, ebből szemezgetünk a cikkben. A tájszótárak jelentőségét sokan és sokszor megemlítik. Egy ilyen szótár alapvető forrása többek között a nyelvjárástani, a szótörténeti-etimológiai, a szóföldrajzi kutatásoknak. Fontos forrással gyarapodnak a nyelvjáráskutatás segédtudományai is, például a hely- vagy településtörténet, a földrajz. A szótár megjelenése egyaránt hasznos a néprajzkutatóknak, a művelődéstörténészeknek, a magyartanároknak, az irodalomtörténészeknek, a műfordítóknak, az íróknak és költőknek, a nyelvi lektoroknak és az újságíróknak. A szépirodalmi alkotásokban előforduló nyelvjárási szavak értelmezéséhez kapnak e kézikönyvvel nélkülözhetetlen forrást.
Tükörként tárja elénk a XX. században élt magyar parasztság tárgyi világát, társadalmi rendjét és kultúráját, gondolkodását és tréfálkozó kedvét, mentalitását, erkölcseit, sőt költészetét és művészetét is. Igen sok tájnyelvi elem egyben a kihalófélben levő hagyományos magyar paraszti gazdálkodás műszava; emellett a legkülönfélébb népszokásokra utaló adatok a további néprajzi kutatásokhoz is segítséget nyújtanak.
Fotó: TINTA
Az Előszó a szótár elkészítésével kapcsolatos tudnivalókat ismerteti. Megemlíti többek között a magyar nyelvterületen beszélt tíz különböző nyelvjárási területet. A mű a tájnyelvet a nyelvjárás vagy a dialektus szinonimájának tekinti, azaz valamely nyelvnek egy-egy vidéken használt, a köznyelvtől kisebb vagy nagyobb mértékben eltérő változatát. Tisztázza a tájszó fogalmát és a nagyközönséggel ismerteti a tájszótípusokat. Áttekinti például a szótár anyaggyűjtésének menetét, és megadja a forrásait. Az ezeroldalas kiadvány összesen 51 405 szócikkből áll, de valójában 55 050 címszót tartalmaz.
Az 55 000 címszavas nagyszótár „bemutatja a mára szinte teljesen letűnt paraszti világot és a visszaszorult paraszti gazdálkodást, tipikus munkafolyamatait, tárgyait, tevékenységét”. A szótár joggal tekinthető a magyar szókincs egyfajta történeti szótárának. Egy fogalom, tárgy megnevezésének változatosságára példaképpen hozza a búzavirág 11 tájnyelvi megjelölését: dédike, dődike, égivirág, égvirág, gabonavirág, ígyvirág, katószeme, kékkonkoly, kékvirág, sokorlat és vasvirág.
