Gasztronómiai hagyományaink is a Kelethez kötnek

Cey-Bert Róbert Gyula a saját bőrén tapasztalta meg a kommunista diktatúra hátulütőit. Szüleit mindenükből kiforgatta a rendszer, ezért ő maga Kaposváron élt nagyszüleivel, ahol nem volt sokkal könnyebb, mivel katonatiszt nagyapja alapból rendszerellenesnek számított. „Átéreztem a kommunizmus minden borzalmas velejáróját és következményét, úgyhogy mikor kitört a forradalom, egy vágyam volt: fent lenni Budapesten és harcolni az oroszok ellen. Azt éreztem, otthon maradni szégyen lenne számomra.”

A szabadságharc vérbefojtását követően egyértelművé vált, hogy menekülnie kell, hiszen szülővárosában mindenki tudta, hogy forradalmár volt. Ausztriában érettségizett, majd Svájcban gazdaságtudományból és szociológiából diplomázott. Az étkezési szokások pszichológiájáról szóló doktori disszertációját a Sorbonne-on írta és a Genfi Egyetemen védte meg. Szociológiai tanulmányai során egyre többet foglalkozott az étkezési szokásokkal és azok kialakulásával, illetve a világ különböző tájainak konyháival. Kutatásai során nemcsak térben, de időben is nagy távolságokat tett meg, így jutott el a különböző vallásokhoz és hitvilágokhoz kapcsolódó ételáldozatok eredetéig.

„Arra a következtetésre jutottam, hogy az étkezés a kultúra legfontosabb része. Hiszen mindennap nem énekelünk népdalokat, nem táncolunk néptáncokat és nem festünk népművészeti alkotásokat, viszont mindennap eszünk” – mondja, miközben az étkezés rituális, vallási és kommunikációs oldalát magyarázza, miszerint az ősember kultúrlénnyé való alakulásának folyamata a másokkal megosztott étellel kezdődött. Ilyen módon az étkezés az emberi kultúra leg­ősibb gyökerének tekinthető; a következő lépést pedig a túlvilági szereplőknek, isteneknek, szellemeknek felajánlott étel jelentette, vagyis a rituá­lis ételmegosztás.

A tradicionális étkezés kifejezi a nemzeti hovatartozást, sőt a társadalmi rangot is. „A doktorátusom részeként az étkezési rítusokat mintegy nyelvezetet próbáltam megérteni és megfogalmazni” – meséli Cey-Bert Róbert Gyula, aki szerint a magas szintű gasztronómiában való jártasság nem az anyagi helyzet, hanem sokkal inkább egyfajta kulturális presztízs kifejezése. A doktori cím megszerzését követően létrehozta Genfben a Motivációs és Kommunikációs Kutató Intézetet, majd a Távol-Keleten folytatta életét, gasztronómiai kutatóintézetet alapított, illetve luxusszállodák és repülőtársaságok tanácsadójaként dolgozott Bangkokban. A Gasztronómiai Világtanács főtitkárává, majd a Gasztronómiai Világszövetség elnökévé is megválasztották. A Gault & Millau – amely a Guide Michelin mellett a világ leghíresebb és legbefolyásosabb étteremkalauza – két alapítójával (Henry Gault és Cristian Millau) a világ legjobb éttermeit kereste fel, de bejárta Belső-Ázsiát és a Távol-Keletet; Ujguriában, Tibetben, Mongóliában őstörténetet, Burmában, Laoszban, Thaiföldön, Kínában és Japánban vallástörténetet kutatott.

A világon elsőként fogalmazta meg, hogy két nagy ételkultúra alakult ki Eurázsiában, nevezetesen a keleti és a nyugati gasztronómiai civilizáció. Ezeket legkorábban az áldozati ételek elkészítésének módjával kapcsolatban lehetett megkülönböztetni. A Közel-Keleten és Európában az áldozati ételeket megsütötték, majd a legjobb, legértékesebb részét felajánlották, a többit pedig megették. Ezzel ellentétben Keleten – idetartoztak a lovas műveltségű népek, tehát a hunok is – az áldozati ételeket megfőzték, amihez bronz- vagy vasüstöt használtak. Mindezek alapján, földrajzilag elkülönülten, két egymástól eltérő konyhatípus alakult ki. Európa-szerte és a Közel-Keleten is a sültek örvendenek a legnagyobb presztízsnek, a Távol-Keleten azonban a mai napig előszeretettel párolnak vagy főznek.

Cey-Bert Róbert Gyula a világon elsőként fogalmazta meg, hogy két nagy ételkultúra alakult ki Eurázsiában
Fotó: Havran Zoltán

Az ételkészítési szokások mögött két különböző szemléletmódot fedezhetünk fel – állítja. Az egyik a nyugati társadalmakra jellemző technokrata gondolkodás, amely az egyre tökéletesebb létrehozására törekszik. A sütést előnyben részesítők áldozati tevékenységének fő eleme a tűz volt, hiszen ezt tartották mind közül a legtökéletesebbnek, vagyis az isteni lényeghez legközelebb állónak. A keleti világnézet ezzel szemben az összhangot részesíti előnyben, így az étel elkészítése során is a tűz és a víz harmóniáját juttatják kifejezésre.

A magyar konyhaművészet alapját a keleties főzés jelenti, gondoljunk csak tradicionális ételeinkre, a pörköltekre, levesekre. Cey-Bert Róbert Gyula szerint azonban már jó ideje gasztronómiai hagyományaink feladása irányába haladunk. „Ezen szerettem volna változtatni. Fájt látni, hogy a kultúránk fontos részét, lelkünk egy darabját, keleti kötődésünk újabb elemét vesztjük el. Úgy érkeztem haza Magyarországra, hogy rendelkeztem a megfelelő tudással és kapcsolatrendszerrel nyugaton és keleten egyaránt ahhoz, hogy a magyar étel- és borgasztronómiát segítsek ismertté és elismertté tenni világviszonylatban. Ezt azonban abban az időben az illetékesek nem értették, éppen ezért nem is érdekelte őket, így áttértem a történelmi regényírásra – vallja be némi keserűséggel, ugyanakkor elismeri, hogy csupán a terület változott, az egész életén át érzett késztetés, hogy a magyarságért dolgozzon, így is teljesül. Történelmi regényei hosszú sorát szeptembertől Magasan fenn az égen hun Nap ragyog című kötete is gazdagítja, amelynek középpontjában a „hunok pozsonyi csatája”, a pingcsengi ütközet áll.

Évek óta magyar történelmi témájú regényein keresztül igyekszik a nemzet lelkét erősíteni.

Úgy véli, a magyar történelemtudat a nemzettudat alapja, egyik nem létezhet a másik nélkül.

„A balliberális oldal ma is ezt próbálja lerombolni. Ezért is örülök, hogy a Magyarságkutató Intézet több különböző tudományos területen is bizonyítja mindazt, amit ezer éven keresztül a magyar történelmi hagyomány származásunkkal kapcsolatban tartott” – szögezi le, hozzátéve, hogy a különböző kritikai hangok ellenére kifejezetten örült A pozsonyi csata című animációs filmnek, mert eredményeként a közbeszéd tárgyává vált a 907-es ütközet. Szerinte az ellenlábasok korábban még azt is tagadták, hogy valóban megtörtént eseményről van szó, aztán meg a jelentőségét próbálták kicsinyíteni, holott ha nem arattunk volna ekkora győzelmet, nem lett volna nemzeti történelmünk sem.

Mára két táborra szakadt a közvélemény – állítja. Az egyik a magyarságát kívánja megőrizni, a másiknak pedig csak az számít, hogy sokat keressen, szidhasson bárkit, és megválaszthassa, hogy fiú vagy lány ­akar-e lenni, esetleg egyszerre mindkettő. Éppen ezért minden hagyományos érték alapján gondolkodó, magyar szívvel érző embert a 2022-es választásokon való részvételre buzdít, hiszen – ahogy mondja: „ismét a létünk a tét, ahogy annak idején a pozsonyi csatában, az ellenség viszont alattomosabb. Nem csupán a külső, de a belső ellenséggel is meg kell küzdenünk, mert ha az ellenzék nyer, azt is lerombolja, amit az utóbbi tíz-tizenkét évben nagy nehézségek árán sikerült felépítenie a nemzeti oldalnak”.