– Kolozsváron nőtt fel, frissen végzett rendezőként Budapestre került. Milyen kapcsolat fűzi a szülővárosához most, és miért döntött úgy, hogy Budapestre jön?
– Kolozsvár most is az a hely, ahol leginkább otthon érzem magam: ott élnek a legközelebbi barátaim, a családom, azok az emberek, akik leginkább ismernek. Az itteni Sapientia Egyetem film, fotó, média szakának elvégzése nagyon jó alap volt a filmes alkotói pályán való elinduláshoz, viszont azt éreztem, hogy szükségem van még a fejlődésre, ezért jelentkeztem az SZFE filmrendező szakára, ahol előbb Szász János és Janisch Attila, majd Enyedi Ildikó irányításával tanulhattam a szakmát. Az utóbbi időben a személyes kapcsolatok mellett a munka is visszahív Kolozsvárra, hisz ősztől tanítok a Babeș–Bolyai Tudományegyetem filmes szakán és a Sapientián is.
– Van valami egyetemes célja a témaválasztás terén? Vagy teljesen véletlenül ragadják meg témák?
– Figyelek arra, hogy mi hat rám, mi az, ami megmozgat, és alkotóként abba az irányba indulok, ahol érintett vagyok, ahol a kérdéseknek és felfedezéseknek személyes tétje van számomra. Az egyetemesen is érvényes gondolat megfogalmazása szerintem nem lehet elsődleges cél, csak szerencsés mellékterméke egy valódi téttel bíró személyes kérdésfelvetésnek. Úgy érzem, hogy a legmélyebb emberi tapasztalataink közösek, valamilyen módon tükrözik egymást. Tehát ha van bátorságom arra, hogy egy alkotói folyamat során azt kutassam, ami valóban megérint, és ezt hitelesen le tudom fordítani a film nyelvére, akkor az elkészült alkotás mások személyes élményvilágát is tükrözni fogja – és így kapcsolódni tudnak hozzá. Nincs olyan ember a földön, akinek az életét ne határozta volna meg az, hogy az apja miként tudta és tudja kifejezni a szeretetét, a megbecsülését és a bizalmát az irányába. Ez alól én sem vagyok kivétel. A Mesék a zárkából témája biztosan emiatt is fogalmazódott meg bennem. Kíváncsi voltam, hogy egy ilyen kapcsolat hogyan tud működni egy olyan radikális élethelyzetben, mint amelyben a börtönben levő apák és gyerekeik élnek.