A rossz házasságon Walt Whitmanen át az agyvérzéses békáig

A félelemkeltés nagymestereként számon tartott Stephen King legújabb kötete, a Minél véresebb négy rövidebb terjedelmű írást tartalmaz. A nyitó novella bemutatja, hogy egy szokatlan körülmények között használt mobiletelefon mennyiben alakíthatja át a dolgok mintázatát, amit közönségesen – és kissé talán könnyelműen – csak úgy emlegetünk: hétköznapi valóság. A sikerültebb kisregény pedig nem csupán az alkotói folyamatba enged bepillantást, de morális kérdéseket is felvet: mekkora ár nem túl magas a sikerért? Ha átléptünk egy határt, vajon kinek tartozunk érte felelősséggel, és a túlkapás csökkenti-e az általunk létrehozott mű értékét? A gyűjtemény igazolja, hogy a szerző a horror mellett más műfajokban is otthonosan mozog, és azt is, hogy alkotókedve hetvenedik életévén túl töretlen.

USA-CLOWNS/KING Fotó: Mike Segar

Stephen King négy írást tartalmazó kötetének borítója
Fotó: Európa Kiadó

A Chuck élete három részből álló minitörténet-füzér, amelynek darabjai fordított sorrendben követik egymást.

A nyitó epizódban (amely a kronológiai rendet tekintve az utolsó) városszerte rejtélyes plakátok tünedeznek fel, rajtuk egy átlagosnak mondható, fiatal férfi képe, és egy semmitmondó felirat: „Charles Krantz. 39 remek év! Köszönjük, Chuck!” És miközben a társadalom és a civilizáció – az apokaliptikus történetekből ismerős jelenetek közepette – széthullik, a Krantzot éltető plakátok és híradások száma egyre szaporodik.

De vajon ki ez a teljességgel átlagosnak látszó banki dolgozó, és mi köze a bekezdésről bekezdésre közelebb érő katasztrófához? A választ vétek volna elárulni, mindenesetre a kötet egyik legjobban sikerült – az egyén és a külvilág viszonyát taglaló – írásáról van szó: kompozíciója formabontó, tartalma szívhez szóló, hangja összességében meleg és barátságos.

A szépirodalmi kapcsolódási pontokat számon tartó olvasók pedig örömmel nyugtázhatják, hogy Walt Whitman Ének magamról című költeményéből származó sor – „Én nagy vagyok, sokaságok vannak bennem” – az 1856-ban íródott, szélesen hömpölygő, mára többszörösen klasszikussá vált prózaversen kívül is szerephez jutott.

A Minél véresebb a kötet legterjedelmesebb írása.

A cím az amerikai tévéhíradók médiakeselyűinek szerkesztési gyakorlatára utal: „Minél véresebb, annál híresebb” (vagyis: minél több benne a vér, annál nagyobb érdeklődésre tarthat számot az anyag); főszereplője pedig a Bill Hodges-trilógiában színre lépett, s a 2018-as A kívülállóban is szereplő Holly Gibney.

A hölgy e történetben a Billtől örökölt magánnyomozó irodát vezeti. A cég alapvetően csendes ügyek megoldására szakosodott, ám miután Holly – egy terrorcselekményről szóló híradás láttán – felkavaró következtetésre jut, e nyugalom szertefoszlik.

A Minél véresebb kissé túlírt, de nem ez a legfőbb probléma vele. Sokkal inkább az, hogy tulajdonképpen A kívülálló folytatása, csakhogy annál kevésbé érdekfeszítő, ráadásul ami a lényeget – vagyis az antagonista figuráját – illeti, szinte semmiféle újdonsággal nem szolgál az előzménytörténethez képest.

Annál többet tudunk meg Holly személyi hátteréről. Csakhogy százötven oldal érdemi kitöltéséhez – no meg egy valóban izgalmas, fordulatos történethez – azért mégiscsak több kellett volna.

Akit viszont érdekel a családi konfliktusok részletes taglalása, ilyen és ehhez hasonló megállapításokkal találkozhat: „A szeretet egyszerre ajándék és egy lánc, mindkét végén bilinccsel”.

A kötetet záró A patkány ismét teljesen rendben van: egy Drew Larson nevű novellistáról mesél, aki – életében először – végre közel kerül ahhoz, hogy ne csak elkezdjen, de be is fejezzen egy regényt.

Ahhoz azonban, hogy papírra vesse – pardon: számítógépbe pötyögje – a Bitter River című westernt, el kell vonulnia a családjától egy e célra választott erdei faházba.

Igen ám, csakhogy útközben összeszed egy csúnya megfázást, és a tetejébe egy pusztítónak ígérkező vihar indul meg az erdő felé. Drew tehát cseppet sem nyugodt körülmények között találkozik a címben megjelölt rágcsálóval, aki első hallásra ártalmatlannak tűnő, ám mégiscsak furcsa – ráadásul különféle világirodalmi alkotásokból ismerős – alkut kínál neki...

Kingnél nem ritka, hogy képzelt kollégái, vagyis általa teremtett írók szerepelnek a műveiben. Ilyenkor a mesterség művelésének praktikus részleteiről, a kreatív folyamat futásáról is megoszt ezt-az az olvasóival, e könyvei tehát az alkotótevékenység iránt érdeklődők számára – az élvezeti értéken túl – gyakorlati haszonnal is bírhatnak.

Mindez A patkányra is áll, de azon túl, hogy motivációt lehet meríteni belőle, másra is alkalmas: a nyelvi megoldások – melyekkel King demonstrálja, mennyire jó abban, aminek hosszú, sikerekben gazdag karrierjét köszönheti – egyszerre ötletesek és szórakoztatóak.

Amikor a fiktív szerző, Drew eltöpreng, hogyan fogalmazza meg, hogy egyik szereplője nem a legfényesebb elme – talán úgy, hogy nem ő volt a legokosabb gyerek az osztályban? –, a valódi három javaslattal siet a segítségére: „Szendvicshiányos piknik. […] Csak hab, semmi sör. […] Buta, mint egy agyvérzéses béka.”

A kisregény – Stephen King saját definíciója szerint: gonosz mese – egy elgondolkodtató erkölcsi dilemmát is felvet: mekkora ár nem túl magas a sikerért? Ha átléptünk egy határt, vajon kinek tartozunk érte felelősséggel, és a túlkapás csökkenti-e az általunk létrehozott mű értékét?

Ami azt illeti, Drew nem talál választ e kérdésekre, de ebből még nem következik, hogy az olvasó sem lelhet rá a feleletre.

A Minél véresebb igazolja, hogy Stephen King nem csupán horrort tud írni, és rövidebb terjedelemben is képes élvezetes, emlékezetes történeteket elmesélni. Továbbá cáfolja, hogy kifulladóban lenne, s hogy immár ne lenne mondandója. Épp ellenkezőleg: a jelek szerint alkotókedve hetvenedik életévén túl töretlen, munkabírása pedig elismerésre méltó.

Aligha túlzás, hogy napjainkban másodvirágzását éli – és nem csupán Walt Whitman mondhatja el magáról, hogy sokaságok vannak benne, de ő is.

Stephen King: Minél véresebb. Európa, Budapest, 2021