A múlt századforduló nosztalgiája

A Dresszkód: szecesszió című időszakos tárlaton megismerhetjük a XIX–XX. század fordulójának a divatját, jellegzetes kiegészí­tőit, a szabadidős vagy társasági eseményeken illő öltözékek sorát és a szecessziós nőideál jellemzőit. Az Iparművészeti Múzeum Ráth György-villában rendezett új kiállításán a szecessziós női viseletek kerülnek középpontba.

A táncrendek és a legyezők sem hiányozhattak a bálozó hölgyek kelléktárából Fotó: Éberling András

A Kulturális enciklopédia szerint a szecesszió arra törekszik, hogy a történeti múlttól elszakadva új, a modern élet lendületét híven kifejező formákat teremtsen, s szabadon áramló formáihoz a növényvilág stilizált motívumait veszi alapul. A szecesszió mindenekelőtt az iparművészetben, s bizonyos mértékig ahhoz kapcsolódva a képzőművészetben kifejlődő mozgalom. Lényege a vonalasan kígyózó ornamentika túlburjánzása az ábrázolás rovására, a hallatlan mérvű stilizálás, a homogén, dekoratív színfelületek alkalmazása. A geometriai forma szabályossága helyett a természetes növekedés élményét keltő, szabadon áramló formákat kedvelte. Arra törekedett, hogy az alakulóban lévő élet lendületét, a technikai fejlődés hatására mind jobban felgyorsuló jelent közvetítse. De ugyanakkor volt benne valami romantikus indíttatású szembefordulás is a modern világgal. A kiállítás méltó helyen van a szecessziós stílusban berendezett villában, hisz Ráth György (1828–1905) az Iparművészeti Múzeum első főigazgatója volt. Ráth 1901-ben vásárolta meg a városligeti villát, amit feleségével együtt műtárgyakkal rendezett be. Az épületet Györgyi Géza alakította át, a lépcsőkorlátot a századforduló kiváló vasművésze, Jungfer Gyula készítette, a lépcsőház és a hall bútorzatát pedig a magyar szecesszió kiemelkedő egyénisége, Horti Pál elképzelései alapján készítették. A villa 2018 őszén A mi szecessziónk című állandó kiállítással nyitotta meg kapuit, amely az Iparművészeti Mú­zeum szecessziós gyűjteményének a legjelentősebb darabjait mutatja be. Így a berendezés is segít, hogy elmerüljünk a szecesszió világában.

A táncrendek és a legyezők sem hiányozhattak a bálozó hölgyek kelléktárából
Fotó: Éberling András

Az időszaki kiállítás megnyitóján a kiállítás kurátora, Csepregi Noémi vezette körbe a villa közönségét. Elbeszéléséből megtudtuk, hogy a századforduló környékén milyen öltözékben tölthették a hölgyek a szabadidejüket a strandon, a délutáni tea vagy egy estély alkalmával, és milyen hosszúságú ruha, szín vagy forma illeszkedett egy-egy társasági eseményhez. A századfordulón a társadalmi státust tökéletesen kiolvasták az öltözékből, a társasági eseményeknél pedig be kellett tartani az íratlan öltözködési illemszabályokat.

A kiállítás a századfordulón élő nő gardróbjába és életmódjába nyújt betekintést az Iparművészeti Múzeum Textil- és Viseletgyűjteményéből válogatott tárgyegyüttes segítségével. A korabeli öltözékek és kiegészítők – legyezők, táskák és napernyők – bemutatásával felidézik a szecesszió alkotta új, légies nőideált, akinek már nemcsak a külcsín, hanem a belbecs is különösen fontossá vált. Csepregi Noémi elmondta, hogy a kiállítás három nagy egységet mutat be: a szolidabb nappali, hétköznapi viseletet, a csillogó estélyi, ünnepi öltözéket, valamint azt az újfajta életmódot, amelyben a sport, a tanulás vagy a munka áll a középpontban.

A századforduló szecessziós nőideál­ja már alakra simuló ruhát visel, s hozzá egyre bizarrabb fejfedőt. A virágokkal, gyümölcsökkel, tollakkal, kitömött madarakkal díszített kalapok malomkerék méretűre nőttek, ezért tűkkel erősítették őket. A kurátor elbeszéléséből megtudtuk, hogy egy új típusú fűző „angolnaszerű”, S-vonalú sziluet­tet varázsolt a hölgyeknek. Az excentrikus megjelenést a szeszélyesen a vállakra vetett boa, a laza, hullámos haj, a japános, tarkóra csavart konty és az óriási, nehéz kalap tette teljessé. A családok és a hölgyek a ruháikon és az ékszereiken keresztül fejezték ki társadalmi helyzetüket, vagyonukat és rangjukat. A különböző rendezvényeken és társadalmi eseményeken pedig különösen ügyelni kellett a tökéletes megjelenésre. A női divat elengedhetetlen kiegészítője volt a könyékig érő kesztyű, a drágakövekből készült ékszerek, valamint a pompás báli frizurát ékesítő fejdísz. A fodrok, szalagcsokrok helyét átvették a gyöngy- és flitterdíszek, a gazdag hímzés, valamint a csipke. Az új stílus a növényi ornamentikát és a női szépség hajlékonyságát helyezte előtérbe. Nem feledkezhetünk meg azonban a táncrendekről és a legyezőkről sem, amelyek szintén nem hiányozhattak a bálozó hölgyek kelléktárából, így a kiállításról sem. Az ünnepi események mellett a divatba jött sportolás is a társasági élet egyik fontos terepévé vált. A korcsolyázást például a bálozás egy kevésbé szertartásos verziójának tartották, hiszen ilyenkor a férfiak és a nők kötetlenül találkozhattak és beszélgethettek. Ehhez hasonlóan a fürdőzést is – habár fürödni és úszni a nemek külön jártak – szintén a társasági élet és közös tevékenység határozta meg. Nem csoda, hogy ekkor terjedt el széles körben a biciklizés, valamint a teniszezés. A sportoláskor használt ruhadarabok mellett a hétköznapokon is elterjedtek a kényelmesebb és funkcionálisabb viseletek, meghatározóvá vált például a blúz és a szoknya használata. A nadrágviselés a hölgyeknél csak sportolás közben vagy színésznők esetében a színpadon volt megengedett.

A kiállítás augusztus 15-ig látogatható.