– Szeretek integrálni, ötvözni, mindent kipróbálni. Olyan vagyok, mint a nagyok, csak épp nem lettem nagy. Az ország szeme előtt fejlődtem: néha leárnyékoltak, de olyanok is akadtak, akik elismerték a tevékenységem. Még gitározni sem tudtam, de belül már komponáltam. Önmeghatározásomban ez úgy néz ki, hogy a zeném a dzsesszeseknek bluesos, a bluesoknak rockos, a rockosoknak pedig dzsesszes – tehát jó! – mutatkozik be sajátos stílusában Mohai Tamás énekes, gitáros, zeneszerző, akiről lánya, Marietta írt izgalmas, tanulságos életrajzi könyvet, és amely a visszajelzések alapján úgy tűnik, szórakoztató is egyben. Hozzáteszi: – Pár éve találta ki a lányom szülinapi ajándékként, aztán két hónapja meg is kaptam tőle készen.
Épp ideje egy ilyesfajta mű megjelenésének, hiszen a magyar zenei szcénában kevés olyan karakteres figura akad, mint Mohai mester. Amellett, hogy kiváló muzsikus, több mint száz albumon szerepel, mintegy kétszázötven dal megkomponálása kötődik a nevéhez, mindemellett számtalan tanítványának igyekszik átadni tudományát. De extravagáns külsejével, fazonjával is alaposan kilóg a sorból. Erősen megritkult, hátul hosszú, hófehér hajához, valamint ugyancsak ősz, sűrű szakállához, bajuszához vastag fekete keretes szemüveg, illetve rikító sárga frakk dukál. A hosszú távú memóriára sem lehetett panasz, a korai történetek – „az eleje”, ahogyan fogalmaz – fejben megvoltak, a későbbiek tekintetében pedig nagy hasznát vették az internetnek. – 1985. április 27-én elsőként játszottunk a Petőfi Csarnokban a Faxnival, a Karthago előzenekaraként – idézi fel a régmúltat a zenész, mintegy alátámasztva az emlékezőtehetségére vonatkozó kijelentését, s egyben azt is elárulja, hogy már tizenéves kora óta elkötelezte magát a zenével.
Kórtalan. A nem éppen szokványos könyvcím beszédesen árulkodik Mohai Tamás már említett extrém egyéniségéről: ékezet nélkül értelmezve a főszereplő bohém, fiatalos lendületére, a zene örökkévalóságára, míg hosszú ó-val nyilvánvalóan remek egészségi állapotára utal. – Marietta választotta, hiszen ugyanezt a címet viseli a Mohain II., A végtelenben sem találkoznak című album zárószáma – magyarázza a muzsikus, hozzátéve, hogy igyekezett őszintén feltárni a korabeli történéseket. – Ezzel együtt a nyers változat elolvasása után kiejtettem belőle egy-két olyan sztorit, amiért nem akartam – vagy rajtam kívülálló okból sajnos már nem tudtam – felhívni a zenész kollégákat. Tettem rá kísérletet, ám kiderült, hogy az illető már rég nem emlékszik a dolgokra – teszi hozzá nevetve.
Az alma nem esik messze a fájától – a mondás Mohai Mariettára is igaz, akiről édesapja elárulja, hogy művészi hajlamait nem csupán tőle, de akár az édesanyjától is örökölhette. Bár szavai szerint nem hisz a genetikában, hiszen Ady Endre édesapjának sem volt köze a költészethez – teszi hozzá.
– Marietta zenél is, sokáig énekelt az Alvajárók Égboltja zenekarban, amellyel több klip, valamint egy megjelenésre váró album készült – folytatja büszkén az édesapa, hozzáfűzve, hogy lánya időnként basszusozik is, hiszen a művészeti szakközépiskolában (ahol tanított egykoron) basszusgitár szakon végzett. Újságíróként pedig több „fiatalos” lapnál dolgozott; mindent összevetve, tizenéves kora óta hosszú időt töltött mindkét kulturális területen. Úgy gondolja, hogy Mohai Marietta ezzel a könyvvel – amely egyébként az első nagyobb lélegzetű munkája – mintegy összefoglalta eddigi pályafutását.
Mohai Tamás arról is beszélt, hogy kötet magánkiadásban látott napvilágot. Nem mintha nem lett volna jelentkező a kiadásra, ám az elfogadhatatlan feltételek miatt a szerző – aki az íráson túl az összes járulékos munkát maga végezte – úgy döntött, hogy a projektnek ezt az egyik legfontosabb szegmensét ugyancsak saját kézben tartja. – Az évente rendszeresen megtartott margitszigeti írótalálkozón egyébként komoly feltűnést keltett, hogy egy fiatal lány az apjáról ír könyvet – meséli a gitáros, kiegészítve azzal, hogy a kötet lektora által felolvasott részletek sikerére jellemzően állítólag többen kedvet kaptak ehhez a nálunk ritkaságszámba menő publikálási formához.
– Saját szavaimat visszaolvasva úgy tűnik, Mariettának sikerült visszaadni azt a karaktert, amelyet zenémben és a hétköznapi „civil” életben megtestesítek – állítja Mohai Tamás, akitől azt is megtudjuk, hogy immár a folytatáson gondolkodnak. Maradt ugyanis annyi a tárban, hogy egy második kötet is kitelik belőle – vélekedik, majd végezetül megjegyzi: – Úgy érzem, hogy a Kórtalan éppúgy szól a közönségnek, mint a zenész kollégáknak, vagyis mindenkihez. Ami a korhatárt illeti, elvileg ott sincs korlát, bár lehet, hogy tizennégy éves kor alatt nem ajánlanám.
