– Amikor megalapították a Magyar Népmese Színházat, gondolták volna, hogy egy évtizedre rá átírják a klasszikus meséket genderbaráttá? – kérdeztem Zanotta Veronika és Benedek Gyula színészeket, a társulat alapítóit.
– Nem – hangzott Veronika egyértelmű válasza.
– Amikor 12 éve elkezdtük a munkát, a gendermesék még nem léteztek – fejtette ki Benedek Gyula, megjegyezve: kétségtelenül sok mindent kiforgattak már akkoriban is.
– Mi abból indultunk ki, hogy a fiú az fiú, a lány pedig lány, az igaz szerelem egy fiú és egy lány között szövődik, és ennek bemutatására a magyar népmese kitűnő alkalmat ad – fűzte hozzá a színművész, átadva a szót alkotótársának.
– Ma még aktuálisabb, amiért egykor elindítottuk a magyar népmesék színrevitelét, amelynek fontos része, hogy bevonjuk a játékba a néző gyerekeket.
– Egy mese esetében nem az a bevett, a megszokott, hogy a szülő meséli gyerekének? – vetettem fel.
– A népmesék eredetileg felnőtteknek szóltak, a gyerekek pedig csak ámultak az asztal alatt, ez a rétegzettsége mind a mai napig megmaradt – fogalmazott Zanotta Veronika. – Leginkább a Bibliához tudnám hasonlítani, mert a Szentírás fogalmazza meg az alapvető morált, hogyan kell viselkednünk egymással, milyen következményei vannak a tetteinknek.
A művésznő hozzátette: a dramatizált mesékbe mindig átemelik a népmesei fordulatokat, mint például jó tett helyébe jót várj vagy többet ésszel, mint erővel.
– A genderideológia erőszakos előretörése miatt ma – bár mindig is az volt – még aktuálisabbak a meséink – szögezte le.
– Természetesen nem kizárólag ezért elengedhetetlenül fontos a népmese – fűzte tovább a gondolatmenetet Benedek Gyula. – Régebben magától értetődött a hagyományok tisztelete, a hagyományok megőrzése. Ma, szerencsétlen módon, mindezek egyesekben ellenérzést szülnek. Színre vitt meséink viselkedésmódokat is tanítanak a gyerekeknek. Hogyan kell közlekedni az életben, például tisztességesen köszönni, hogyan kell a fiúknak a lányokkal viselkedniük vagy hogy tisztelni kell a szüleinket, segíteni az időseket.
A színművész a továbbiakban kifejtette: arra szintén megtanítanak a mesék, hogy mindennek következménye van, mert ha segítek másoknak, akkor számíthatok mások támogatására.
– De ott a hazaszeretet, az elkötelezettség, a hűség, a kitartás. Ez az az út, amelyen el lehet jutni a megigazulásig, így lehet a kondásból királyfi – mondta Benedek Gyula.
– A próbatételek arról szólnak, milyen következményekkel járnak a tettei annak, aki elindul azon az úton, amely mentén szeretné beteljesíteni az életét. A mesebeli próbatételek abban segítenek, milyen módon érhetjük el a kitűzött célunkat – vélekedett a színésznő, majd hozott egy példát: a Világszép nádszál kisasszony történetében, amikor a fiú türelmetlenségében idő előtt szétnyitja a nádszálakat, meghalnak a szobalányok. Ha a főhős ekkor nem száll magába, akkor nem éri el, amire vágyik.
– A népmese átélésen keresztül tanít a leghatékonyabban, ezért az előadásainkban mindig vannak interaktív részek, amikor a gyerekek feljöhetnek a színpadra, s részt vehetnek a játékban, segíthetik a főszereplőt, hogy elérje a célját. Ezáltal ők is végigjárják a próbatételek útját – hangsúlyozta Zanotta Veronika.
– A magyar népmesék terápiás hatással bírnak – fűzte hozzá Benedek Gyula. – Bő évtizede foglalkozunk Down-szindrómásokkal, akik ugyanúgy élvezik az előadásokat, ugyanúgy részt vesznek bennük, mint egészséges társaik. Egyikük, aki már évek óta nem szólalt meg, a játék végén így szólt: Köszönöm! Szintén egy évtizedig dolgoztunk Böjte Csaba testvér nehéz sorsú gyermekeivel. Volt, akinek a szereplés sikerélményétől megnőtt az önbizalma, és jelentősen javultak a tanulmányi eredményei. A népmese maga a drámapedagógia.
– Azt is mondják, hogy a magyar népművészetbe kódolták egykoron a magyarság őstudását – vetettem fel.
– Biztos így van – helyeselt a színésznő, aki elárulta: amikor egy mesét dramatizál, számos olyasmivel találkozik, aminek nem biztos, hogy minden rétegét meg tudja fogalmazni, de érezi. – A próza mellett verseket, szólásokat, népdalokat, népzenéket szólaltunk meg az előadásokban, erősítve a népmese szövetét – folytatta Zanotta Veronika, átadva a szót társának.
– Képi motívumaink szintén autentikus népi motívumokból épülnek, a jelmezben, a díszletben egyaránt. Emellett számos olyan kifejezést, fordulatot használunk, amit ma már nem tudnak értelmezni a gyerekek, azonban a színpadi helyzetben érthetővé válik számukra, ezzel pedig gazdagszik a szókincsük.
– Könnyen kapcsolódnak be a kicsik az előadásokba, annak dacára, hogy amerikai rajzfilmekkel bombázzák szegényeket? – tettem fel a kérdést.
– Igen, mivel a gyerekeknek a természetes tanulási módja a szerepjáték. Ez olyan mélyen van bennük, hogy egyelőre ezt még nem lehet kiirtani.
– Egy évadban hány gyerek látja az előadásaitokat? Sokaknak tudjátok eljuttatni a magyar népmeséket? – érdeklődtem.
– Évente 50-60 ezer gyerekhez jutnak el a produkcióink – felelte Benedek Gyula.
– Ez mit jelent előadásszámban?
– Úgy 260 alkalmat. Ebben rengeteget segít a Lázár Ervin-program is, amely ingyenes előadásokat biztosít az általános iskolásoknak. Mi a magyar népmesével érzékenyítünk. Az érzékenyítés tényleg nagyon fontos. Mi arra érzékenyítünk, hogy tartozunk annak a közösségnek, ahová tartozunk. Felelősségvállalással, tisztességgel, viselkedéssel. Hogy senki sincs egyedül, mert mindenki egy közösség része. Egy nemzeté, amelynek vannak gyökerei, hagyományai, múltja, történelme. Ősök, akik nyomán felnőnek a következő generációk – sommázta Benedek Gyula.
(A borítóképen jelenet a Többsincs királyfi című előadásból, Zanotta Veronika és Benedek Gyula. Fotó: Magyar Népmese Színház)
