Bár nemzetközi eucharisztikus világkongresszusra az alapítása óta idén ötvenkettedszerre – Budapesten 1938 óta másodszorra – kerül sor, fényét és ünnepélyességét a múló idő nem homályosította el. Ezért vállalkozott a Magyar Művészeti Akadémia a székesfehérvári és az esztergomi szabadtéri tárlat után arra, hogy ipar- és tervezőművészeti tagozata az esemény előtt egy újabb kiállítással tisztelegjen. A korábbiak nagy méretű nyomatok, a jelenlegiek eredeti munkák. Nem mellesleg szükség van rájuk a világkongresszus delegációi és résztvevői miatt is. Érdemes felmutatni, hogyan viszonyul a kortárs magyar művészet az eucharisztiához.
A Vigadó téri tárlat meghívója – Bakos István pár vonallal is sokatmondó grafikája – az üzenet lényegét jeleníti meg. Oltárterítő, oltáriszentség és kehely, felül egy vércsepp a megtestesülés és az áldozat már-már a végletekig leegyszerűsített, átélhető felmutatása. A kiállító művészek száma – negyvenegy – is tükrözi az esemény fontosságát. Ezúttal a korábbiaknál jóval többen vállalkoztak arra, hogy gondolataikat festményekbe, grafikákba, szobrokba, kerámiákba és fotókba öntsék. Mintegy igazolva: zaklatott világunkban a hit nemcsak kapaszkodó, inkább örök érvényű támasz, amit nem lehet elégszer láttatni. A munkák azt is bizonyítják, hogy kortársainknak éppolyan erős mondanivalójuk van, mint bármely korábbi művésznek. A csoportos tárlat egyes darabjai persze visszanyúlnak az antik, a bizánci, a román, a gótikus, a reneszánsz és a barokk kor jelképrendszeréhez, újjáformálva és átértelmezve. Napjaink sokrétű problémáinak felfogásához és irányzatai befogadásához éppúgy idő kell, mint évszázadokkal korábban, de gyorsuló világunk a kísérletezésnek tág teret ad. Nem mellesleg azok értelmezését is megkönnyíti. A kiállítás címe – Találkozás – egyrészt az átlényegülés megtapasztalása, másrészt a különböző stílusokkal és művészi felfogásokkal szembesülés hívószava.
A munkákból szinte lehetetlen egyet-egyet kiemelni. Inkább a meghökkentően eredeti, markáns alkotások példáiként említendő Kulinyi István gránitkompozíciója, Schrammel Imre archaikus kerámiája, Olasz Ferenc és Alapfy László Jézus-portéi, Hauser Lilián Beáta keresztgrafikája, Hegyvári Bernadett üvegedényei, Kárpáti Tamás lángoló Édenje, Máder Indra román felfogású gobelinje, M. Novák András fára festett alkotása, Sára Ernő digitális nyomata, Prutkay Péter részletgazdag, a hívek archív fotóiból összeállított feszülete, Stefanovits Péter lebegő szívvel hangsúlyozott árnyalatos olajképe, Szunyoghy András linómetszete és Szemadám György vegyes technikájú Pléhkrisztusa. Zidarics Ilona Jövőidőablak című műve a keresztet a mába helyezve távlatosságot sugall. Schrammel Imre másik kerámiája, a Kultúrhalmaz a hit múltban gyökerező sokféleségét jeleníti meg. Kókay Krisztina szürkére egyszerűsített Corpus című nyomata valóságos felkiáltójelként szolgál. Gaál József korpusza is a kezdetekhez nyúl vissza mind az ábrázolásra, mind annak technikájára nézve. Paráda Zoltán büsztje és Sipos Balázs Áldozati bárány üvegszobra is szokatlanul eredeti megközelítés.
Egy csoportos tárlat egységesnek vagy azonos megközelítésűnek sose mondható. Ne is legyen az, még ha a színvonal hullámzó is! A kérdés mindig az: a kiállítás tárgya – esetünkben inkább alanya és mondanivalója – a művészekből s nem utolsósorban a befogadókból mit vált ki. Nem mondható, hogy a Találkozás látványként töredezett vagy céljaitól elrugaszkodott. A munkák egyéniek, de nem próbálnak elvontan egyénieskedni. Elvégre a nézők éppolyan sokfélék, mint maguk a kiállítók.
A kurátor, Hauser Lilián Beáta két és fél évig dolgozott, hogy a tárlat a pesti Vigadó három termében az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra létrejöjjön. „Világunk újabb megpróbáltatása, a járvány szülte elmagányosodás miatt épp ilyenkor kell közösségi érzést teremtenünk. Napjaink életellenes tendenciáit megtapasztalva kis időre érdemes megállni és elmélkedni. Elvégre a művészet nem más, mint sokrétű tudósítás másképp megfoghatatlan létkérdéseinkről” – közölte.
Az elmélyülés a templomok falai közé szorulna. Jóllehet éppúgy része az életünknek, mint a felhőtlen szórakozás.
A világon két dolog örök: a hit és a hagyomány. A Találkozás mindkettőt felmutatja.
(A borítókép Teknős Miklós fotója)
