MagdaFeszt Debrecenben a nőiség jegyében

Október 1-jétől ismét a nők irodalmi, művészeti jelenlétére, a női identitás mibenlétére, a női tapasztalatra és kifejezésmódra fókuszál a Csokonai Színház negyedik alkalommal megrendezendő programsorozata, a MagdaFeszt.

Gőz József Miklós
2021. 09. 26. 16:33
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szabó Magda tiszteletére, születésének 100. évfordulóján (2017. október 5.) létrehozott fesztivál nemcsak attól nemzetközi, hogy az írónő a legtöbbet kiadott magyar szerző, hanem azért is, mert a fesztiválra meghívást kapott a kortárs román színház egyik legizgalmasabb alkotója, Gianina Cărbunariu. A nagyváradi társulat október 5-én a CSIL (Csokonai Irodalmi Labor) pódiumtermében mutatja be a Cărbunariu szövege alapján készült, megtörtént esetet feldolgozó, A tigris című előadást. 2011. december 13-án a nagyszebeni állatkertből az etetője gondatlansága miatt elszabadult egy tigris. Az állat órákig csatangolt a városban, míg a rendőrökből, vadászokból és állatkerti gondozókból álló csapat bekerítette altatóinjekcióval, majd puskával lelőtte. Mockumentary play, azaz áldokumentáris játék, írja darabja alcíméül Gianina Cărbunariu, aki a tőle megszokott módon egy bulvárhírré váló valós esemény apropóján ír a kortárs európai társadalomról.

A hazai alkotó hölgyek is jelentős szerepet vállalnak a programban. A fesztiválon vendégül látják a Dumaszínház tagját, Ráskó Esztert a NagyÁrpi című önálló estjével, aki a vlogsorozatából is ismert kendőzetlenséggel mesél a nővé, partnerré, anyává válás rögös útjáról. Külön öröm, hogy a Csokonai Színház két társulati tagja, Majzik Edit és Varga Klári is elhoz egy-egy Budapesten készült saját produkciót. Majzik Editet az október 2-án játszott előadásban láthatják, míg Varga Klárit negyedikén, a Szent Margit életét feldolgozó Oldás-áldásban nézheti meg a közönség. 

Azért férfi szerző műve is színre kerül a MagdaFeszten. A Kőszegi Várszínház Grecsó Krisztián új regényének, a Kádár-kor világát idéző Vera színpadi adaptációjával érkezik a fesztiválra. Mit kezd a család sötét titkaival egy gyerek? A Göttinger Pál rendezésében készült produkciót október 3-án láthatja a közönség a CSIL pódiumtermében.

A fesztivál képzőművészeti kiállításokkal, filmvetítéssel, beszélgetésekkel is várja az érdeklődőket. A Nők a piacon című, október 4-én tartott kerekasztal-beszélgetésen Halász Rita író-művészettörténésszel, Nagy Márta Júlia költővel és Nagy Lea költővel a könyvpiacon való érvényesülés lehetőségeiről beszélget Gemza Péter színházigazgató. Itt lesz a Leopold Bloom-díjjal kitüntetett Németh Hajnal médiaművész, aki Tar Sándor Szőke város című verse alapján készített filminstallációját hozza el. Maga az eredeti vers  személyes hangon megszólaló kép a társadalomról és a történelemről, mely egy német nő iránt érzett szerelem fényében, a psziché mélyéről tükrözi a világot. Október 2-án 15 órától „A közönség jó! Ne félj semmitől!” címmel Szeleczky Zita életútjáról kezdődik beszélgetés a külföldön való művészi boldogulás nehézségeiről az emigrációba kényszerült magyar színésznő magánlevelezésének nemrég kiadott kötete alapján. A képzőművészetet Fazakas Júlia Básti Lajos-díjas színésznő kiállítása képviseli. Ő a karantén alatt határozta el, hogy híres festményeket reprodukál, egy szál mobiltelefonnal, különböző applikációk használatával, az otthonában talált tárgyakból, némi sminkkel, ügyes utómunkával és sok-sok kreativitással. Az eredmény, a Parafrázisok című kiállítás október 1-jén 17 órakor kezdődik a Csapó utcán.

Borítókép: Varga Klári az Oldás-áldás című előadásban. Fotó: Baltazár Színház

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.