De mégis ki is ez a nő és miben rejlik a sikere? „Adele már megint olyan zenét írt, amitől hiányozni fog a srác, akivel egyszer hét évvel ezelőtt szemeztél a buszon” – írta valaki néhány hete Twitteren, amikor megjelent az új albumot beharangozó szám, az azonnal sikerlistákat vezető Easy on me. Egy másik vélemény szerint az énekesnő nem más, mint a szívfájdalom védőszentje, és senki sem teszi annyira rokonszenvessé a szívfájdalmat, mint ő.
A 30 című album dalai szépen kidolgozott, lírai balladák a szerelemről és annak különféle kínjairól, melyeket Adele hangja és személyisége ad el.
A tökéletesen tökéletlen hang, amely egyszerre hatalmas és törékeny, valamint ez a teli torokból nevető, kicsit tenyeres-talpas, erős akcentusú, tottenhami születésű észak-londoni nő, aki élhet ugyan már Beverly Hillsben, mégis Worcestershire-szószba tunkolja a sós angol kekszet és lerúgja a cipőjét akkor is, ha a Wembley-ben ad telt házas koncertet tizenkétezer rajongójának. Olyan, mint bárki más. Amióta 2006-ban, 18 évesen felfedezték a Myspace-en, Adele a soulzene alapjain elindulva gyűjtögeti össze a fájdalmat – az övét és a miénket –, hogy végül gyémánt- vagy platinalemezes balladákká varázsolja. A kémia pedig működik, így a recepten sem változtat immár másfél évtizede.
Miközben korábbi lemezein inkább elvontan fogalmazott, kivetítve érzelmeit például a természetre, most szembenéz a saját hibáival. „Én vagyok önmagam legrosszabb ellensége” – énekli, majd megnyílik arról is, hogy az ő útja segíthet kilencéves fiának is megérteni, hogy elvált az apjától. 30 című albumán az énekesnő óvatos optimizmussal próbál meg felépülni korábbi sérüléseiből. Bensőséges bepillantások ezek egy nagyon híres személy életébe, ezáltal pedig még inkább érthető a kitalált sorrendhez való ragaszkodás. Adele végtére semmi újat nem talált fel, de egy olyan világban, ahol néhány másodperc után továbbléptetjük a videókat és a dalokat, ha nem fognak meg az első néhány másodpercben, és ahol a popsztár jelző mára elkerülhetetlenül kéz a kézben jár a vad, csoportos koreográfiákkal, az explicit szexualitással és a minél stimulálóbb látvánnyal, egy tiszta hang és egy fekete-fehér, minimalista videóklip kitűnik a tömegből. Ha valaki nem hajlandó együtt úszni az árral, mint például a túlméretezett ruhákba bújó, immáron hét Grammy-díjat birtokló, ám még mindig csupán tizenkilenc éves Billie Eilish vagy a csupán tehetségével hódító Adele, arra valahogy jobban felkapja a fejét a világ. Olyannyira, hogy végül nem csak James Bond-főcímzenéket énekelhetnek, de ők diktálnak az iparágnak.
Borítókép: Adele (Forrás: Youtube)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!