Még nem volt vége a Pécsi Balett ÁdámÉva című előadásának, amikor kis időre felkapcsolták a nézőtéren a villanyt. Katartikus pillanat volt ez: a megvilágosodásé. A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Arról van ugyanis szó ebben a táncelőadásban, hogy semmi nem mehet így tovább. Iványi Marcell rendező, valamint Molnár Zsolt és Szabó Márton koreográfusok a Pécsi Balett társulatával a tánc nyelvén mesélik el a nézőknek, hogy a világunkban a fő baj a férfi és a nő közötti harmónia megbomlása, az együttműködés hiánya, az egymás ellen való dolgozás, a tisztelet eltűnése. Mindezt úgy látjuk a tánc nyelvén a színpadon, hogy Hunor és Magor korában még megvolt a közösség közös tánca, amely nemcsak az ősi isteneket dicsőítette, hanem a közösség harmóniájának, együttműködésének, közös nyelvének fenntartásához is hozzájárult. Akik együtt táncolnak, azoknak egy ritmusra ver a szívük. A Pécsi Balett táncosai ezt a szakrális mozgást úgy adják elő a kortárs tánc nyelvén, hogy a karok dinamikus és erővel teli, ég felé törő meg-megszakított mozgását látjuk. Mindez még sokáig megmarad a nézők emlékezetében az előadás után is. Nem véletlenül.
Aztán láthatjuk azt is, hogyan tűnik el minden morális gát a Mátrix Bárban, modern korunk szórakozóhelyén, ahol a férfiak azért se tudják már tisztelni a nőket, mert azok minden jöttmentnek a nyakába rakják a lábukat. Eltűnt a hűség, a szerelem helyére a szex került, a boldog és harmonikus létállapotot pedig felváltotta az önzőség, az egocentrikusság kora. Közösen már nem táncol a közösség, Isten dicsőségét se hirdeti senki, a tánc ereje és dinamikája megtört, bár még együtt mozog a férfi a nővel, de már csak a vágy tartja össze a két nemet, tudjuk jól, hogy rövid ideig, ez már nem elszakíthatatlan kötelék.
Míg teljes képet kapunk, hogyan lelt népünk a Csodaszarvas segítségével hazánkra, addig az idősíkok között ugrálva a modern korunk tánca eljut egészen a technodiszkó táncparkettjéig. Molnár Zsuzsa díszlet- és jelmeztervező alapos munkát végzett mind az ősi, mind a modern világ vizuális érzékeltetésében. A technovilágnak hideg neonfényei vannak. Persze a néző nem nagyon lepődik meg azon, hogy a technodiszkó poklában érzi csak igazán elemében magát a sötét erő, amely kígyózó táncos mozgásával a sunyi és alattomos, mindenféle morális gátlást nélkülöző magatartást illusztrálja. Ezen az elátkozott helyen aztán meg is szűnik a közös tánc, férfi és nő egyedül táncol, illetve látjuk, hogy ezt már nem is lehet táncnak nevezni, férfi és nő egyedül mozog. Egészen pontosan: magányosan, kiszolgáltatottan, szorongva lépked. Látjuk jól, hogy nem tud már együtt táncolni a két nem, ezért nem is fordulhat az elő, hogy egy ritmusra kezd el verni a szívük. Ha viszont nem érzik a nők és a férfiak egymás ritmusát, akkor nem is tudnak egymással lényegi kommunikációt folytatni.
Fotó: Juhász Éva
A Pécsi Balett remekül megrendezett és igazán professzionálisan előadott történetében a nők kétes hírnévre törnek, a férfiak meg egyre erőszakosabbak. Az emberiség tragédiája így kódolva van: Éva meghal, ez pedig teljesen összetöri Ádámot. Ám Éva lelkét tündöklő fénygolyóként emeli ki testéből a Csodaszarvas, hiszen a földi lét nem a végállomás. Majd Ádám és Éva a klasszikus balett mozdulatai révén némi ízelítővel szolgálnak a modern kor nemzedékének arról, mit is jelent, ha férfi és nő lelke összeér. Az eddig zombiként szorongó nép pedig leveszi arcáról a kendőt, kilép a fényre, majd megfüröszti arcát – az immár világos nézőtéren – a közönség tekintetében. Katartikus pillanat ez, amely után úgy mehet haza mindenki, hogy nemcsak azt tudja, mi a dolga, hanem abban is biztos lehet, hogy van még remény.
Borítókép: Jelenet az előadásból (Fotó: Juhász Éva)
