Mindez a személyiségünkre is kihat, s az online szocializáció révén a fiatalabb nemzedékek – elsősorban a kétezer után születettek, akik már jellemzően „digitális bennszülöttek” – másként formálódnak (reményeink szerint érett) személyiségekké, mint a korábban felnőttek.
A koronavírus miatt az online kapcsolattartás újabb lendületet és nagyobb jelentőséget kapott az elmúlt egy-másfél évben, s a média és a közvetítő felületek világa a mindennapjainknak talán korábban soha nem látott arányban vált a részévé. Már csak ezért is aktuális Pusztai Virág, a szegedi egyetem pedagógusképző karának adjunktusa Vizualitás és média című könyve, amelynek fejezeteiből az olvasó megismerheti a vizuális kultúra alapjait, a képet mint kommunikatívumot, a fénykép és a mozgókép szerepét a vizuális kultúrában, valamint az újmédia és a vizuális média befolyásoló erejét. Ez utóbbi kapcsán érdemes utalni arra, hogy a képi kommunikáció jelenségei az újmédia felületein, főként a közösségi hálózatok univerzumában milyen gyorsan jelennek meg, kerülnek használatba, illetve alakulnak át (az emojik, matricák, gifek stb. formájában), s hogy a képek és videók hogyan formálják a magunkról és a másokról, a természeti és a társadalmi környezetünkről alkotott képünket.
A szerző nagyon helyesen felhívja a figyelmet a média által közvetített képek és a virtuális valóság (amely fogalom önmagában is paradoxonként értelmezhető) manipulatív jellegére, valamint arra, hogy a folyamatos online jelenlét és az okoseszközök révén felénk áradó állandó vizuális ingerek milyen lehetőségeket, ugyanakkor milyen veszélyeket hordoznak magukban. Kiemelendően fontos megállapítása Pusztai Virágnak az, amely szerint a képek és a tökéletesség illúziója (mint látszat) hogyan frusztrálja az emberek tömegeit és hogy a fogyasztói társadalom milyen nagy mértékben épít a frusztrált és szorongó egyénekre, akiket éppen szorongásukat kihasználva igyekeznek bizonyos termékek és szolgáltatások igénybevételére sarkallni, hogy az ideális (vagyis a reklámképekben mutatott) állapotokra törekedjenek.
Mint a kötetben olvashatjuk: „Napjaink reklámjaira jellemző, hogy már nem a konkrét termék vagy szolgáltatás jellemzőit állítják a középpontba, hanem egy-egy életérzést társítanak hozzá, felkeltve a vágyat annak átélésére. A különféle életérzések átadása mindenekelőtt vizuális formában történik. A reklámképek legfőbb »bűne« az, hogy hamis emberideálokat állítanak elénk: lépten-nyomon tökéletes testű és arcú modelleket látunk, még a tisztítószer-reklámban vécét tisztító családanya sminkje és frizurája is vonzó. A reklámokban minden családot jófej tagok alkotnak, és mindenkinek kiterjedt baráti köre van. Mivel az átlagember és környezete messzire nem olyan vonzó, mint azok a testek és környezetek, amelyeket nap mint nap képek százain lát, így könnyen elhatalmasodhat rajta a szorongás és a frusztráció.”
Pusztai Virág könyve ugyan elsősorban médiaszakos hallgatóknak írt felsőoktatási tananyag, de úgy gondolom, minden, korunk újmédiájának jelenségvilága iránt érdeklődő, a tudatos médiafogyasztásra törekvő, s a képek és a média viszonyával kapcsolatban ismereteket szerezni igyekvő ember számára hasznos és tanulságos olvasmány lehet.
Pusztai Virág: Vizualitás és média. Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged, 2020.
Borítókép: Pusztai Virág, a szegedi egyetem pedagógusképző karának adjunktusa (Facebook)
