A Napút folyóirat Szondi Györgyhöz köthető, a mindig derűs és „mindigderűvel” (el)köszönő Szondi György körül alakult ki ez a szellemi műhely, így érthető, hogy a print búcsúszám beköszöntőjét (Utószövés címen) is ő jegyzi: „Nem megy. Huszonhárom évet foglalnék össze (az életemből), de akkora az emlékserdülés, akkora a múltrianás, hogy a mához érve – most – megfogalmazhatatlannak bizonyul még a létkörkép. Hogy érzelmi részéről szóljak – kivált cserben hagynak a mondatok. Nem lennék képes elkerülni az emelkedettséget. Nem tudnám zabolázni a. (Sic!) […] Ez a hivatalosan utolsó kézbe fogható, lapozgatható, polcra tehető válogatás. A kétszázhuszonkettedik. 1999-től esztendőnként tíz mindig tematikus szám, idén: kettő. Szokatlan vastag, benne több mint másfél száz szerző. Belső alapegységeit – mondhatni – lassúdan rögtönöztem így: kinek-kinek vélekedése a folyóiratról; sok téma szervezte összeállítás összefoglaló ismertetése; képzőművészek ajánlásos alkotásai; és Kovács Ildikó válogatása.”
Sok szép és megrendítő dolog derül ki ebből az előszóból (többek között az, hogy a 2015-ben elhunyt Prágai Tamás Fazekas Mihálytól kölcsönözte a lap nevét), és azzal a bizakodással zárul, hogy az utókor méltó helyén kezeli majd a bőséges laptermést: „Ami mögöttünk – elvégeztetett. Ítélték az évek során az olvasók, megméri az utókor, elhelyezi. Azt hiszem, igen, nem egy voltunk a magyar nyelvű kulturális folyóiratpalettán. Honlapunk printrovatában valamennyi összeállításunk olvasható, ugyanígy mind a 150 Káva Téka melléklet. Ami előttünk – hatodik esztendeje a Napútonline.hu naponta kétszer frissülő 48 rovatának gazdagsága. Nincs tematika, van csaknem egész éves pályázattal is serkentette határa nincs közlésfórum. Várjuk írásaikat, bármely műfajú alkotásukat, életükben akár az elsőt. Vagyunk, hogy legyenek.”
A szöveganyag Kovács Ildikó válogatásával kezdődik (ő az – Szondi György szavaival – „egyetlen ember”, aki „ismeri a több mint harmincezer oldal összes betűjét: aki nem pusztán ismeri, de értőn pallérozza mind”), aki legkedvesebb szövegeit gyűjtötte össze, majd a Napút-köszöntők következnek, bőséges teret adva Szondi György köszöntésének is (sokan a nevével is játszanak – kissé hasonlatosan ahhoz, ahogy annak idején szinte minden hetvenéveseket megidéző számban elhangzott az obligát „hetvenkedés” kifejezés), aztán a színes képzőművészeti mellékletet követően az egyes fontosabb lapszámok emlékezete, elemző felidézése történik meg, majd a kötetet a Napút-díjasok sora, illetve a különböző statisztikák gyűjteménye zárja, amely önmagában is impozáns számsorokat tartalmaz.
A Napút tehát nem tűnik el – csak átalakul, illetve itt hagyja a nyomtatott létet.
Mégis űrt hagy maga után, és meglegyint a veszteség és az elmúlás érzése. Köszönet illeti a munkatársakat, amiért ennyi időn keresztül kitartottak, és egy jelentős kulturális fórumot hoztak létre, gondoztak és hagytak hátra a magyar kulturális térben, a magyar kultúra terében.
Napút 2021/2. 222. szám – Búcsúzunk
Borítókép: Szondi György (Fotó: Bach Máté)
