– A versolvasás és -szavalás mintha egyre kevesebb szerepet kapna, és nem csak a hétköznapokban, de a fiatalok, az iskolások életében is. Miért fontos mégis a pódiumművészet támogatása?
– Ha ez így lenne, akkor nem kezdtem volna bele… Vagy ha ez tényleg így van, akkor köszönöm, hogy szólt és vége. A keserű tréfát félretéve és nem félre értve, engedje meg, hogy kicsit cáfoljam a sokszor hallott, sokak által mondott „igazat”: a fiatalok már nem olvasnak, nem hallgatnak verseket és nem ismerik a színművészeket se. Ne általánosítsunk. Sőt! Pont a remélhetőleg az előbb-utóbb végleg mögöttünk hagyott pandémiának köszönhetően én azt mondom: soha ennyien nem olvastak verseket, soha ennyien és ennyiféleképpen nem mondtak verseket, igaz, egy telefonnak vagy éppen egy kamerának. Szerintem, és ezért is kezdtem bele ebbe az egyesületbe, a pódiumművészet és azon belül is a versmondás felívelő szakaszában vagyunk, amikor egyre többen fordulnak el a zajtól és keresnek kapaszkodót a mindennapjaikhoz. Ehhez még azt is hozzáteszem, hogy gyorsan. Rövid idő alatt, gyors válaszokkal. És itt jutunk el a versek napi, XXI. századi szerepéhez, ahhoz, hogy olyan kiváló íróink, költőink voltak és vannak, és oly kifejezően bonyolult az anyanyelvünk, hogy nincs már olyan, ami ne lenne leírva, akár válaszként, akár kérdésként. Mi pedig, a Mondj te is egy verset kezdeményezésen keresztül pont támogatni, ösztönözni, mi több, építeni szeretnénk azt a közösséget, akik menekülnek, kapaszkodót, közösséget és valóban értelmes válaszokat szeretnének. Költőinktől. És igen, nem a szavalás művészetét – annak is megvolt az ideje, nem is az egyetemi színpad forró légkörét, hanem a versek köré épített közösségek létrejöttét szeretnénk, ahol tilos politizálni, viszont szabad verset mondani, énekelni, zenélni, és hallgatni is egy pohár bor mellett. Az egyesület nemcsak az offline, hanem az online térben is igyekszik minőségi alternatívát kínálni a fiataloknak. Másfél éve heti két alkalommal posztolom az online térben a tőlem kért verseket, saját közösségi felületeimen, egyre nagyobb közönségnek és sikerrel. Valamint készül egy videósorozat is, amely könnyedebb formában, de minőségi beszélgetéssel hívja fel a figyelmet a magyar kultúra kiemelkedő teljesítményeire ismert közszereplők által. Az, hogy ezek a tevékenységek milyen fontosak és hiánypótlók, az is megmutatja, hogy olyan partnereket nyertünk már meg az általunk képviselt ügynek, mint például a Szerencsejáték Zrt.
– Az egyesület a pódiumművészet népszerűsítését tűzte zászlajára. De mi hívta életre az egyesületet, mi a célja?
– Az egyesület elsődleges célja mai nyelven, röviden: legyen trendi verset mondani, verssel foglalkozni, verset tudni fejből. Életre hívója középiskolai hiátus, hogy nem kell memoritert tudniuk a fiataloknak; éltre hívója, hogy a világon talán nincs még egy nemzet, amely minden komolyabb ünnepségén, akár családi rendezvényen verset hallgatna; továbbá az, hogy a pódiumművészet minden tekintetben modern: rövid, frappáns, képes ölni és feltámasztani, nevettetni és megríkatni, és ami a legfontosabb: nevelni, kulturális értéket teremteni, akár kötetlenebb formában. S igen, addig tologattuk a nemtudás szekerét, hogy ma már egy fiú-lány ismerkedéskor az a legény lesz befutó, aki nem kocsikulcsot villant vagy szobaszámot mond, hanem aki egy verset. A célunk kettős, egyrészt olyan közösségeket létrehozni és havi rendszerességgel működtetni, amelyeket egy-egy költő, vagy egy-egy költemény hív egybe – természetesen utána lehet beszélgetni, közösséggé válni; valamint a pódiumművészetet, mint nagyon nehéz művészi világot újra egy helyre, a művészetek között pedig magas szintre emelni. Hogy trendi legyen ezeken részt venni, trendi legyen verset mondani vagy éppen tanulni. Verseken keresztül gondolkodni. Versekkel elmondani akár a napi bajokat is.
