A kommunisták elhallgatta iszonyat

A magyar történelem közel fél évszázadig elhallgatott tragédiájáról szól Velkovics Vilmos Akik túlélték című filmje. A ma élő szemtanúk mesélik el, amit gyerekfejjel éltek át, Budapest 1944–45-ös ostromát, amit a rendszerváltás előtt felszabadulásnak hazudott a pártállam irányította történészek hada. A dokumentumfilm premierje a Hír TV-n lesz, ma este 23 órai kezdettel, az ismétlés pedig kedden nulla órakor.

Akik túlélték c. dokumentumfilm Forrás: Fortepan/Vörös Hadsereg

Hazugság volt, hogy a magyarok többsége rajongva várta volna az oroszokat, hiszen a filmből világosan kiderül: rettegtek az orosz katonáktól – fogalmazott a rendező. – A film vége felé az egyik szakértő arról beszél, hogy Budapest felszabadulása, azaz február 13. után ugrásszerűen megnőtt az öngyilkosságok száma. Főleg középbeosztású tisztviselők, bankárok végeztek magukkal. Olyan is előfordult, hogy egész családok vetettek véget az életüknek. És ami vérlázító, ijesztő az egészben, hogy ehhez jó képet kellett vágni a magyaroknak.

– Tudtak róla a szövetségesek, miféle kegyetlenséget követtek el a megszállók? – kérdeztem az alkotótól.

– Akkor nem. Nem volt rá idő. De legkésőbb Wallenberg elhurcolásakor már világosan kellett látniuk. Mindenesetre nem nagyon vettek tudomást róla. Itthon persze tilos volt erről beszélni, tabu volt. Nem véletlenül. Olyan tömeges volt a nők elleni erőszak, hogy az ostrom után, Magyarország történetében először megengedték, legalizálták az abortuszt. Erre korábban soha nem volt példa – eleveníti fel a drámai múltat Velkovics Vilmos.

Karácsonyi rémálom

Mihályi Balázs térképész, Budapest ostromának kutatója, a film egyik szereplője kiemelte: az emberek nem igazán vettek tudomást a front közelségéről, a karácsonyi ünnepekre készültek. 

December 24-én jelentek meg Budakeszi felől az első szovjet csapatok. A filmben megszólalók gyerekfejjel átélt, ma is élénken élő emlékein keresztül rajzolódik ki a pokoli ostrom, ahol a karácsonyfa fényei keverednek az aknavetőkével. Egyikük visszaemlékezett az édesanyjára, aki a légnyomástól szédelegve mászott elő a romok közül, de beszéltek a pincelétről is, amikor unos-untalan hallgatták a gramofonlemezeket, mintegy hatvanan szorongva a föld alatt. Akadtak, akik felmentek az ostrom kellős közepén, közülük számosan nem tértek vissza. Volt, akinek csak a fejét találták meg, amit a felesége estére a zsírosbödönbe rejtett – amit aztán az egyik emlékező, aki kislányként élte meg a vészterhes időket, a mécses fényénél vett észre halálra rémülten, amikor éjszaka zsírért lopózott ki.

Természetesen akadnak ennél jóval vidámabb emlékek is, például amikor a fiúk az ejtőernyő finom, piros selyméből csináltatták évekig a fürdőnadrágjukat.

Igazán átélhető képet nyújt a mindennapokról az étkezés, pontosabban annak hiánya. 

Megették a petróleummal leöntött lisztet vagy a Dunában szétázott babot, a napi harminc szem kukoricát, no és természetesen a lovakat.

Mindeközben a megszállók saját ellátmányukat a civilekkel készíttették el, amiből a rettegő asszonyok elcsenték a krumplihéjat az éhező gyerekeknek. Mások lefeküdtek s nem mozdultak, hogy ne veszítsenek kalóriát.

Kitörölhetetlen emlékek

– A filmben megszólalók gyerekfejjel élték át az ostromot. Emlékeik megmutatják, mi is foglalkoztatta őket. Sokan meséltek az éhezésről: hogy egy darab hagymát négyfelé vágtak, azt ették egy napig. 

Az egyik mesélő nagymamája nem ment le velük a pincébe, hanem fent, a lakásban főzött és hordta le az ételt a családnak. Amikor aztán nem jött, felmentek, és látták, hogy a nagymama éhen halt, mert minden élelmiszert nekik adott.

A nagymamát pedig, koporsó híján, a saját ruhásszekrényében temették el – idézett filmjéből a rendező. – Kiderül, hogyan játszottak, mit csináltak hetven napig a föld alatt. Az egyik riportalany elmesélte, hogy a szomszéd szobába bedobtak egy gránátot, de az – isteni segítséggel – nem robbant fel. Az édesapja fogta és kidobta az udvarra. Elmesélték azt is, hogyan zabráltak az oroszok, hogyan tették meg az első ismerkedő lépéseket az angol vécé és a fürdőszoba felé. Megtörtént az is, hogy egyikük így szólt: burzsuj, majd belecsinált a zongorába. Másikuk az angol vécében akart tisztálkodni, s dühöngött, mert elfolyt a víz. No persze, víz egyáltalán nem volt, ami miatt hosszú hetekig egyáltalán nem tudtak mosakodni, legföljebb a hóban.

– A pillanatok hősei a szülők voltak. Mindannyian azt emelték ki, hogy amíg a szüleik ott voltak, addig minden rendben volt 

– hangsúlyozta Velkovics Vilmos. Ám nem mindig voltak ott. Például a bombák szétszedésénél, az aknák felrobbantásánál, a kilőtt tankok megmászásánál nem voltak jelen. Ezt gyerekfejjel félelem és a szüleik tudta nélkül, kíváncsiságból csinálták – miként egyikük mesélte.

Szabad rablás, szabad préda

Az ostrom idején elterjedt az a valótlan szóbeszéd, hogy a szovjet katonák három nap szabad rablást kaptak, emiatt rettegés fojtogatott mindenkit három hónapon keresztül. A vörös hadsereg tagjai meg is tettek mindent ennek érdekében. Rendszeresen kirabolták a magukat óvóhelyen meghúzókat, ha kellett, megfenyegették őket, hogy gránátot vágnak közéjük, ha nem adják oda az órákat, ékszereket. Komoly veszélyt jelentettek a részeg bakák, akik között volt olyan is, aki vödörben hordta magával a rumot. 

A beivott katonák hajszolták a lányokat, asszonyokat, akik döbbenetes praktikákat eszeltek ki, hogy megmeneküljenek. Már akinek sikerült, s nem lőtték helyben agyon, amiért betegnek vallotta magát. 

Panaszra pedig nem volt lehetőség, mert a panaszkodókat kegyetlenül megbüntették a tavarisok.

Külön fejezet szól a német megszállással megkezdődött zsidódeportálásról, a gettóban zajló nyomorúságos életről, az áldozatok Dunába lövéséről.

Ahol a visszaemlékezéseket erősíteni óhajtotta a rendező, ott dramatikus jelenetekben mutatja be az eseményeket, miként ez a XXI. századi dokumentum- vagy népszerűsítő tudományos filmek esetében már elvárásnak tekinthető. Ha nyomasztó is a történet – elvégre a magyar történelem egyik legsötétebb lapjára íródott –, mégis „nézeti magát” az alkotás, köszönhetően a jó tempóban előadott, keresztbe szerkesztett, tömör visszaemlékezéseknek.

Akik túlélték. Rendező: Velkovics Vilmos, operatőr: Csorba Péter, gyártásvezető: Freppán Gábor, producer: Belénessy Csaba, gyártó: Szende Viktor. Cinemoon Kft.

Borítókép: A lerombolt Lánchíd (Forrás: Fortepan/Vörös Hadsereg)