Arany Bálint arca egy kirakatper tükrében

A koronatanú című dokumentumfilm a Magyar Testvéri Közösség-per sztoriján keresztül enged bepillantást Magyarország bolsevizálásának mikéntjébe.

Csak gondolatjátékként, a mai politikai szereplőkkel behelyettesítve képzeljük el, mennyire abszurd képtelenségnek tűnhetett a magyar emberek szemében mindaz, ami az 1945-ös választások után történt! 

A jobbközép Független Kisgazdapárt 57 százalékos (kétharmados) győzelmet aratott a baloldal pártjaival szemben, ami egyértelműen kifejezte a társadalmi többség óhaját. Azonban a szovjet megszállók törekvéseit képviselő Szövetséges Ellenőrző Bizottság nyomására a győztes párt miniszterelnök-jelöltje, Tildy Zoltán az abszolút többség birtokában sem alakíthatott egyedül kormányt. Ehelyett a mindössze 17 százalékot szerző Magyar Kommunista Pártra kellett bíznia három minisztériumot, köztük a legfontosabb tárcát, a belügyit. Miközben a közbeszédet a népi demokrácia értékeiről összehordott szövegek uralták, a Moszkvában kiképzett és a megszállókkal együtt visszatért kommunisták (moszkoviták) az elvtársaiktól készen kapott bolsevizálási módszertan szerint megkezdték a „szalámipolitikát”. A rendőrségen belül felállították a Politikai Rendészeti Osztályt, majd átszervezések nyomán ebből hozták létre Péter Gábor (civilben szabóinas) vezetésével formálisan a belügyi tárcához, a valóságban közvetlenül Rákosi Mátyás és köre alárendeltségébe tartozó Államvédelmi Osztályt (ÁVO). Egy teljhatalmú rendőri szervet, amely új műfajt teremtett a közvetlen pártirányítás alá került igazságszolgáltatás rendszerében. 

A szalámipolitika részeként aztán jött a sok fasisztázás, népellensége-bélyeg osztogatás, hazug vádaskodás, megfélemlítés, terhelő „bizonyítékok” utáni nyomozások, letartóztatások, vallomások kikényszerítése kínzásokkal, koncepciós perek ezerszám, hogy végezetül 1948-ig teljessé váljék a kommunista egyeduralom, vele a szovjet hódoltság Magyarországon.

Nos, ezt élte át az a sokat szenvedett nemzedék, amelyben – túl két világháborún, egy országcsonkításon, egy pusztító frontátvonuláson, nők tízezreinek megerőszakolásán – még mindig éltek bizonyos remények és illúziók. Nem tudták, hogy már a Jaltai konferencián eldőlt: maradék országuk egész Kelet-Európával együtt négy évtizedre egy beteges társadalmi kísérlet alanya lesz egy hódító keleti birodalom alávetettségében.

Hős nem attól lesz valaki, hogy győz, hanem hogy van bátorsága a saját igazáért szembeszállni az erősebbel. Magyarország bolsevizálása során rengeteg ismert és ismeretlen ember vált hőssé. Azok, akik vesztüket is vállalva ragaszkodtak az igazsághoz, akik nem voltak hajlandók beállni a vörös drapéria alá és „zengeni a dalt üde mámoros ajakkal”. 

Egyikük volt a Arany Bálint (a költő óriás családfájának tagja), aki letartóztatásáig a Független Kisgazdapárt második vonalában fáradozott a háború utáni magyar demokrácia megteremtésén. Nem tett mást, mint amit egy normális jogállamban a közéletben tesznek. Sokakkal együtt ő is részt vett a Magyar Testvéri Közösség nevű, pártok felett álló, de a törvények keretein belül lévő politikai mozgalomban, amelyet aztán a kommunisták „horthysta-fasiszta-revizionista” bélyeggel láttak el, résztvevőit pedig – az ÁVO aktív közreműködésével – a kommunistákkal társutas bírák elé citálták. A perben a hamis vádak, erőszakkal kikényszerített vallomások alapján a több száz megvádoltat hosszú évekre ítélték, kettőjüket ki is végezték. Mivel az elítéltek kivétel nélkül patrióta érzelmű hazafi volt, és nagy volt az átfedés köztük és a kisgazdapárt tagsága között, nem kétséges, hogy a konstruált per valójában a jobboldali kormánypárt felszámolásának soron következő fázisa volt. Az elítéltek egyike volt Arany Bálint, aki azáltal vált hőssé, hogy a következményeket is vállalva volt mersze a tárgyaláson kimondani: kényszer alatt tett vallomása nem felel meg a tényeknek, ezért azt visszavonja. Mindez persze csak homokszem volt kommunista hegemónia kialakításának gépezetében, de nem is ez a fontos, hanem az erkölcsi győzelem. Tizenkét évre ítélték, kilencet le is ült, majd – a Rákosi–Kádár-rezsim kontinuitását bizonyító módon – egészen a rendszerváltásig zaklatták a belügyi szervek.   

Arany Bálint története csepp a tengerben, hiszen ő megfélemlíthetetlen és megvesztegethetetlen valódi értelmiségiként egy embertípust testesített meg. Azt a típust, amelytől legjobban tartottak a kommunisták, akiket a bélistázások, internálások, kitelepítések és koncepciós perek által igyekeztek elhallgattatni, megsemmisíteni.

A koronatanú című dokumentumfilm a Magyar Testvéri Közösség-per sztoriján keresztül enged bepillantást Magyarország bolsevizálásának mikéntjébe.

A Borbás Barna és Réti László rendezésében készült alkotást a kommunizmus áldozatainak emléknapja előestéjén mutatták be Budapesten az Art Kino moziban. A harmincperces film az Országgyűlés Hivatala és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága együttműködésének köszönhetően született.

Az alkotók azzal az egyre divatosabb dokumentumfilmes megoldással éltek, hogy játékfilmes elemekkel, azaz színészekkel eljátszatott jelenetekkel egészítették ki a nyilatkozó történész szakértők (Földváryné Kiss Réka és Szekér Nóra) interjúit, illetve a bevágott archív dokumentumfilmeket, fényképeket. Ez a dokumentumfilm-játékfilm hibrid kitűnő – igaz, költséges – válasz a történelmi dokumentumfilmesek örök problémájára, hogy milyen módon jelenítsék meg vizuálisan a múltbeli történteket? Közismert, hogy a jogtiszta archív filmfelvételek másodpercdíja finoman szólva sincs szinkronban a hazai gyártású történelmi dokumentumfilmek finanszírozási lehetőségeivel (ezért is készül manapság olyan kevés belőlük) így egyre inkább reális opció a drága játékfilmes betét, ami egyébként rendesen fel is dobja az egészet – feltéve, hogy a dramaturgia, a színészi játék átélhetővé teszi az elmesélt történetet. 

Borbás Barnának és Réti Lászlónak mindez elég jól sikerült, így megállapítható: bárcsak több hasonló feldolgozása születhetne a kommunizmus sokak által relativizált bűneinek! Mert hogyan másképp is lehetne a mai fiatal nemzedék számára ismertté tenni a lassacskán feledésbe merülő közös hősök emlékét, hogyan is vonhatnák le fogyaszthatóvá tett történelemleckék nélkül a maguk következtetéseit? 

A teljes dokumentumfilm ITT megtekinthető.

Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: YouTube/Országház Filmműhely)