Eleinte nem tűnik annyira nehéznek a döntés Lars Koch vádlott felett, aki a vadászgépéből egy rakétával lelőtt egy terroristák által eltérített utasszállító repülőgépet, így bár a gépen utazó 164 ember halálát okozta, de döntésével megmentette hetvenezer ember életét, ugyanis egy szurkolókkal teli stadionba akarta a muszlim terrorista bevezetni a gépet. A katona pere – amelynek tétje, hogy 164 rendbeli gyilkos-e – elsőre puszta matematikai képletnek tűnik, valamiféle játékelméleti kérdésnek, ám minél jobban megismerjük a történetet, minél plasztikusabbá válik a kép, minél több szempont kiderül és minél jobban rávilágít a szerző a kérdés morális és jogi megítélésére, annál kevésbé tudja a néző, hogyan szavazzon. Mire hallgasson: a szívére vagy az eszére? A darab nézése közben néha ugyanazt mondja az ember szíve és esze, de van olyan pillanat is, amikor merőben ellentétes érzései vannak az embernek a ráció, az ész magyarázataival szemben.
Bár az ügyésznő rendszeresen hangoztatja, hogy külön kell választani a kérdés jogi és erkölcsi megítélését, a néző azon veszi észre magát, hogy ez nem is olyan egyszerű. Néha képtelenség. A színdarab egy adott pillanatában azon kapja magát a néző, hogy mindkét döntésnek temérdek morális vetülete van, később meg az derül ki, hogy jogi szempontból se igazán tisztázott a színdarabban felvázolt helyzet. Nem kevés alkalommal, de a szünetben egészen biztosan felteszi a néző magában a kérdést: mi lehet az alkotói szándék? Miért kell egy átlagembernek ilyen bonyolult erkölcsi és jogi kérdéseken gondolkodnia, miközben az életben valószínűleg nem találkozik ilyen helyzetekkel.
Természetesen nem egyféle válasz lehetséges erre a kérdésre, de az biztos, hogy a szerzői szándék az lehetett, hogy rávilágítson: sokkal egyértelműbben kellene jogi szempontból szabályozni, mi a teendő terrortámadás esetén. Cseke Péter rendezése arra is nagy hangsúlyt helyez, hogy a nézők elgondolkodjanak, mekkora tétje van annak, ha minden relatívvá válik, hogy civilizációnk lényege, az alkotmányba, a törvényekbe vetett hit, amely az élet temérdek területén segít élni. Segít dönteni. Másrészt a kecskeméti színdarab azt is bemutatja, hogy a humanizmus nem vezethet oda, hogy bármilyen hódító, elborult vagy gyilkos elme előtt meghajoljon az ember. Annyira veszélyes lett a világ újra, hogy elpusztítják azt, aki nem védi meg önmagát. Ha a vallások háborúja fegyverrel és nem a szó erejével zajlik, nem éli meg a holnapot, aki nem ragad kardot.
