Eleinte nem tűnik annyira nehéznek a döntés Lars Koch vádlott felett, aki a vadászgépéből egy rakétával lelőtt egy terroristák által eltérített utasszállító repülőgépet, így bár a gépen utazó 164 ember halálát okozta, de döntésével megmentette hetvenezer ember életét, ugyanis egy szurkolókkal teli stadionba akarta a muszlim terrorista bevezetni a gépet. A katona pere – amelynek tétje, hogy 164 rendbeli gyilkos-e – elsőre puszta matematikai képletnek tűnik, valamiféle játékelméleti kérdésnek, ám minél jobban megismerjük a történetet, minél plasztikusabbá válik a kép, minél több szempont kiderül és minél jobban rávilágít a szerző a kérdés morális és jogi megítélésére, annál kevésbé tudja a néző, hogyan szavazzon. Mire hallgasson: a szívére vagy az eszére? A darab nézése közben néha ugyanazt mondja az ember szíve és esze, de van olyan pillanat is, amikor merőben ellentétes érzései vannak az embernek a ráció, az ész magyarázataival szemben.
Bár az ügyésznő rendszeresen hangoztatja, hogy külön kell választani a kérdés jogi és erkölcsi megítélését, a néző azon veszi észre magát, hogy ez nem is olyan egyszerű. Néha képtelenség. A színdarab egy adott pillanatában azon kapja magát a néző, hogy mindkét döntésnek temérdek morális vetülete van, később meg az derül ki, hogy jogi szempontból se igazán tisztázott a színdarabban felvázolt helyzet. Nem kevés alkalommal, de a szünetben egészen biztosan felteszi a néző magában a kérdést: mi lehet az alkotói szándék? Miért kell egy átlagembernek ilyen bonyolult erkölcsi és jogi kérdéseken gondolkodnia, miközben az életben valószínűleg nem találkozik ilyen helyzetekkel.
Természetesen nem egyféle válasz lehetséges erre a kérdésre, de az biztos, hogy a szerzői szándék az lehetett, hogy rávilágítson: sokkal egyértelműbben kellene jogi szempontból szabályozni, mi a teendő terrortámadás esetén. Cseke Péter rendezése arra is nagy hangsúlyt helyez, hogy a nézők elgondolkodjanak, mekkora tétje van annak, ha minden relatívvá válik, hogy civilizációnk lényege, az alkotmányba, a törvényekbe vetett hit, amely az élet temérdek területén segít élni. Segít dönteni. Másrészt a kecskeméti színdarab azt is bemutatja, hogy a humanizmus nem vezethet oda, hogy bármilyen hódító, elborult vagy gyilkos elme előtt meghajoljon az ember. Annyira veszélyes lett a világ újra, hogy elpusztítják azt, aki nem védi meg önmagát. Ha a vallások háborúja fegyverrel és nem a szó erejével zajlik, nem éli meg a holnapot, aki nem ragad kardot.
Miközben az ügyész és az ügyvéd magyarázatainak útvesztőjében bolyong a néző, azzal is szembesülnie kell, hogy mennyire könnyen manipulálható az ember. Illetve azt is láthatja, hogy mennyire könnyű kiforgatni a szavakat. Ha a legnagyobb elmékhez, filozófusokhoz – esetünkben Kanthoz – fordul az ember, akkor sincsen könnyű helyzetben, mert mind a pró, mind a kontra érveléshez felhasználható akár ugyanaz a gondolat is. A kecskeméti nemzeti színház előadása hiteles, meggyőző a színészek játéka. Magyar Évának, a bíróság elnökének higgadtsága révén a nézőt se fogja el a pánik, ami azért fontos, mert a darab nyugodt odafigyelést igényel. Koltai-Nagy Balázs igazán életszerűen játssza el egy katona gondolkodásának minden árnyalatát, a néző szinte úgy érzi, erre a szerepre született. Märcz Fruzsina nőként olyan, kemény arcvonásokkal előadott, embert próbáló kérdésekkel van jelen a színpadon, hogy az még a tűhegyes magas sarkú cipőjénél is jobban kopog. Varga Zoltán védőként viszont éppen az ellenkezője, igazán emberi, kedvesen meggyőző figurát játszik.
Cseke Péter rendezésének egyik nagy csavarja az, hogy az érzelmekre ható érvelést jéghidegen adja elő a vád, a kőkemény észérvekkel viszont a védelem közvetlen hangnemben érvel. A nő az érzelem (ideák bástyáival körbevéve), de stílusa kegyetlen; a férfi a ráció, de megnyerő a hangnem. Mindez nagyon izgalmas feszültséggel, drámai dinamikával tölti meg a darabot. Már-már zavarba ejtő, de az biztos, hogy korunk tükre. A kecskeméti nemzeti színház Terrorja nemcsak mélyen elgondolkodtató színdarab, nemcsak azért érdemes megnézni – akár középiskolásoknak is –, mert a darab utolsó percéig feszülten figyel a néző, hanem azért is, mert napokkal később is erről fog gondolkodni, beszélni, aki látja. Ha pedig jogi és erkölcsi kérdésekről lamentálunk, merünk gondolkodni, vitázunk, véleményt alkotunk, nincs veszve a kultúrkörünk, és túlélők leszünk.
Borítókép: Nelson államügyésznő (Märcz Fruzsina) és a vádlott Lars Koch (Koltai-Nagy Balázs) (Fotó: Kaszner Nikolett)
