Akadnak, akiket már a horoszkóp szótól is kiráz a hideg: őnekik ugyan ne mondják meg mindenféle távoli, hidegen pislákoló égitestek, hogy miféle emberek legyenek! Mások meg azelőtt is asztrológus tanácsát kérik, hogy kivennék a kapát a sufniból, megint mások egész csillagtérképeket tetováltatnak magukra a miheztartás végett. Vagy csak cuki skorpiót a csípejükre, hogy vizuálisan is nyomatékosítsák az alaphelyzetet a közel merészkedőnek.
Varga Melinda, a gyergyószentmiklósi származású, József Attila-díjas költő nyolcadik kötetét, a Tizenkét kagylót lapozgatom, alcíme: Mitológiai-asztrológiai kézikönyv férfiaknak a nőkhöz.
Költőnk nem blöfföl a mitológiával, a mindnyájunkban élő archetípusok határozott vonásai történelem előtti, ködlő mélyrétegekből fonják körbe a gyanútlan szemlélőt. Nem néphülyítő bulvárlapok horoszkóprovatának műanyag figuráival találkozunk, hanem ősalakokkal, akiket Zeusz és Héra nemzett bosszúból, akiknek otthona fél évig az ég, fél évig az alvilág, akik Héliosszal hálnak újholdkor, akik jobban ismerik az argoszi síkságot bármelyikünknél, akiket Artemisz védelmez, és akikben Uranosz és Gaia násza ölt testet.
„Veszélyes dolog a nemünkkel bírni” – mondta volt egy ijedt gondolkodó, és Varga Melinda csillagjegyeket jellemző, rövid költeményei meg Szekáry Zsuzsanna látszólagos naivitásukkal csalogató-hitegető portréi nagyon is valósan láttatják e veszélyt. Rég került ilyen közel hozzánk verseskötetben saját ölünk és ágyékunk életadó és pusztító energiája, az a teremtő és halált hozó őskáosz, Erósznak, az istenek legkisebbikének és leghatalmasabbikának titkos művészete. Az alkotók persze játszanak, ahogy bármelyikünk eljátszhat ezzel a bizonyos tizenkét kagylóval – csak számoljon is a következményekkel!
„Tüphón és Ekhidna gyermeke ő, / kígyónyelvet érzel a szájadban, mikor csókol, / ha szökni próbálsz, vagy becsmérled kagylója ízét, / nyakad köré tekeredik, puszta kézzel fojt meg, / ha jól szeretsz, akkor sincs menekvésed, / mérgét csöpögteti ajkadra, hogy sose feledd el, / hízelegj neki, bókolj, nyűgözd le, rajongd körül, / hisz úrnőd ő, te csak a szolga vagy, jól vésd eszedbe!”
A csillagok titkaiban járatos olvasónk találja ki szépen, melyik jegyről szól az idézet, vagy a kíváncsiságtól elepedve rohanjon a könyvesboltba – hogy mi is légyen az a bizonyos kagyló a kötetcímből, reményeim szerint egyértelműen kiderül.
Annyira zsigeri, mindnyájunkat érintő dolgok foglaltatnak e kötetben, és annyira világosak és jól fölismerhetők az egyes jegyek mintázatai, hogy a szemlélő óhatatlanul elfelejt esztétizálni. És milyen áldásos is ez! Milyen jóleső kézbe venni egy illusztrált verseskötetet, ahol a forma „csak” van, közvetít, és kikövezi nekünk az utat a lényegi tudáshoz, és nem veszi át a főszerepet!
Amilyen vékonyka kötet a Tizenkét kagyló, épp olyan nagyokat vitázhatnak majd rajta párok, például (bátraknak első, utólag okosaknak utolsó randevú előtt – vagy közben – ajánlott olvasmány!): tényleg ilyen vagyok? Ilyenkor persze kötelezően el kell mondani, hogy a napjegyünk egy dolog, ott van még a holdjegyünk is, meg még ezernyi más megközelítés, meg a pillanatnyi hangulatunk, szóval direkt módon ne tessék magát azonosítania senkinek semmivel – viszont ne is zárjunk le csak azért egy lehetséges megismerési utat, mert első látásra nem stimmel a dolog!
„Pán, az erdők és a pásztorok istene védelmezi, / Echó és Szeléné majd’ meghaltak érte, / de nem tudta eléggé becsülni, / haragjában Echót ezer darabra tépte, / bánatát sziklák visszhangozzák ma is. / törtetőnek mondják, önzőnek, számítónak, / ki nem tud szabadon, lengén ölelni, / a becsvágy, és hogy mit szól a falu szája, / gúzsba köti akaratát, pedig / szeretne olvadni vajként karodban. / emlékek kavarognak, ha kezed hozzáér, / ha hasát simítod, elsötétül minden.”
Minden felnőtt embernek ajánlott.
Varga Melinda: Tizenkét kagyló. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2022, Budapest.
Borítókép: Varga Melinda költő (Fotó: Szentes Zágon)
