A csillagok titkaiban járatos olvasónk találja ki szépen, melyik jegyről szól az idézet, vagy a kíváncsiságtól elepedve rohanjon a könyvesboltba – hogy mi is légyen az a bizonyos kagyló a kötetcímből, reményeim szerint egyértelműen kiderül.
Annyira zsigeri, mindnyájunkat érintő dolgok foglaltatnak e kötetben, és annyira világosak és jól fölismerhetők az egyes jegyek mintázatai, hogy a szemlélő óhatatlanul elfelejt esztétizálni. És milyen áldásos is ez! Milyen jóleső kézbe venni egy illusztrált verseskötetet, ahol a forma „csak” van, közvetít, és kikövezi nekünk az utat a lényegi tudáshoz, és nem veszi át a főszerepet!
Amilyen vékonyka kötet a Tizenkét kagyló, épp olyan nagyokat vitázhatnak majd rajta párok, például (bátraknak első, utólag okosaknak utolsó randevú előtt – vagy közben – ajánlott olvasmány!): tényleg ilyen vagyok? Ilyenkor persze kötelezően el kell mondani, hogy a napjegyünk egy dolog, ott van még a holdjegyünk is, meg még ezernyi más megközelítés, meg a pillanatnyi hangulatunk, szóval direkt módon ne tessék magát azonosítania senkinek semmivel – viszont ne is zárjunk le csak azért egy lehetséges megismerési utat, mert első látásra nem stimmel a dolog!
„Pán, az erdők és a pásztorok istene védelmezi, / Echó és Szeléné majd’ meghaltak érte, / de nem tudta eléggé becsülni, / haragjában Echót ezer darabra tépte, / bánatát sziklák visszhangozzák ma is. / törtetőnek mondják, önzőnek, számítónak, / ki nem tud szabadon, lengén ölelni, / a becsvágy, és hogy mit szól a falu szája, / gúzsba köti akaratát, pedig / szeretne olvadni vajként karodban. / emlékek kavarognak, ha kezed hozzáér, / ha hasát simítod, elsötétül minden.”
Minden felnőtt embernek ajánlott.
Varga Melinda: Tizenkét kagyló. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2022, Budapest.
Borítókép: Varga Melinda költő (Fotó: Szentes Zágon)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!