Elődeink genetikai térképe

A Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetőinek leletanyagát mutatja be a szegedi Móra Ferenc Múzeum Elit alakulat 2.0 – Honfoglalók, kalandozók című időszaki kiállítása. A tárlat a karosi lelőhelyre kalauzolja el a látogatót, aki számos új információval gazdagodhat, és megismerkedhet a régészek, antropológusok, genetikusok munkamódszereivel.

Szeged, 2022. február 11. Egy nő fotóz az Elit alakulat 2.0 - Honfoglalók, kalandozók című kiállításon a szegedi Móra Ferenc Múzeumban a megnyitó napján, 2022. február 11-én. A honfoglalás kori magyarok mindennapjait és a régész szakma érdekességeit bemutató kiállítással nyit újra a téli szünetet követően a múzeum. A tárlat Magyarország legfontosabb honfoglalás kori leleteit mutatja be: a Bodrogközben, Karosnál talált temetőket, melyek hazánk leggazdagabb honfoglalás kori leleteit, vezérsírjait rejtették. MTI/Rosta Tibor Fotó: Rosta Tibor

Az első karosi leleteket Dókus Gyula, Zemplén vármegye alispánja tette közzé 1900-ban. Néhány évtizeddel később, 1936-ban Horváth Tibor vezette az ásatást, amikor előkerült egy gazdag férfi hagyatéka. Fegyveröve – amit kiterjesztett szárnyú sast ábrázoló ezüstveretek díszítettek – azóta is egyedülálló a honfoglalás kori régiségek között. A tárlat további érdekességeket is felmutat, abból kiindulva, hogy a temetkezések néha pontosan visszatükrözik az élők világát, néha azonban mindennek a fordítottját. Több olyan sír is volt a karosi temetőben, amelybe a szablyát, az övet nem úgy helyezték a halott mellé, ahogyan azokat az életben viselte, hanem fordítva.

A páratlan karosi lelőhely kapcsán a kurátorok aktuális megközelítéseket is felvetnek. A kísérőszövegekben felsorolják annak bizonyítékait, hogy a honfoglalás kori anyagi kultúra már 895 előtt feltűnt a Kárpát-medencében.

A Karoson feltárt temetőkben talált rangjelző tárgyak alapján legalább három olyan személyt temettek itt el, akik a fejedelem kíséretének vezérei lehettek. Az 52. sírban kiemelkedő rangú és gazdagságú férfi nyugodott. Mellékletei alapján valószínű, hogy élete során jelentős szerepet töltött be a X. századi magyar nagyfejedelmek környezeté­ben: seregek parancsolója, kalandozó hadjáratok vezetője lehetett. Szablyáját hegyével felfelé, a halott bal oldalához fektették. Hasonlóan finoman megmunkált fegyver nagyon kis számban került elő, többségük az északkelet-magyarországi vezérsírokból. Hasonlóan díszes szablyák a kazár kaganátus területéről ismertek, főként a Kaukázus vidékéről. A 52. sírban nyugvó főrangú férfiról genetikai vizsgálatokkal állapították meg, hogy 40–60 éves kora között érte a halál. Arcvonásait koponyája alapján Skultéty Gyula és Kustár Ágnes rekonstruálta. Alapjában europid, gyenge mongolid típusjellegekkel, világosbarna hajjal. A 167 centiméter magas vezér ép fogazata fehérjedús, húsban gazdag táplálkozásról tanúskodik.

A genetikusok 102 honfoglaló mintáját vizsgálták meg, ezek között a három karosi temető szinte teljes népességét. Arra jutottak, hogy ázsiai és euró­pai eredetű személyek keveredéséből származhattak. Minden ősük sztyeppei lehetett: harminc-negyven százalékuk a mai Burját és Tuvai Köztársaság területéről, Mongólia északi részéről, hatvan százaléka a pontusi–kaszpi sztyeppékről származott, a mai volgai tatárokhoz és a baskírokhoz hasonlítottak. A mai magyarok összetételéhez három-öt százalékban járultak hozzá. Bár az összes honfoglalás kori jellegzetes tárgyi eszköz terítékre kerül a tárlaton, az íjtegezek, különösképpen a napszimbólumokkal díszítettek nagyobb teret kapnak. A napkorong a kazár uralkodók jelvénye volt, a magyar vezetők feltételezhetően tőlük vették át. A készenléti íjtegezeknek is különleges szerep jut a múzeum válogatásában, mivel egykori létük igazolása Karoshoz kötődik: a sírokban felajzott állapotú íjakat is találtak. Ez azért fontos, mert a nemzetközi szakirodalomban eddig képviselt nézet szerint a szkíták letűnése és a kunok felbukkanása közti közel másfél ezer esztendő alatt a steppei harcosok nem használtak felajzott íj tárolására szolgáló tegezeket. A magyarországi leletek mellett ezt a VI–VIII. századi közép-ázsiai romvárosokban talált freskók is cáfolják.

A tárlat a honfoglaló nőkkel és a nemi különbözőségekkel is hangsúlyosan foglalkozik. Rámutat, hogy a nemek meghatározása csak felnőtt egyének csontvázmaradványai alapján lehetséges, a koponyán, a váz- és a medencecsontokon megfigyelhető másodlagos nemi jellegek alapján. A férfiak koponyája például nagyobb, és általában szögletes formák jellemzik, a nőké kisebb, formái lekerekítettek. A törzsfejlődés során a medence is másképpen fejlődött a nőknél és a férfiaknál. A nőké alkalmazkodott a magzat kihordásához és a szüléshez, ezért alakjának, arányainak döntő jelentősége van a lelet nemének felismerésében. Az elhalálozási kor meghatározásakor több jelleget vesznek figyelembe, ezek mindegyikéről szó esik, és példákat is kapunk mindegyikre. 

Mindemellett a régész munkájának módszereibe is bepillantást nyújtanak, az ásatási rajzok elkészítésétől a leletek nyilvántartásba vételéig. A természettudományokhoz fűződő demonstrációk egyike a 23. sír középkorú női koponyája. Ezen négy csontsérülés látható. Mind a négyet erős ütés okozta, amelynek következtében betört a koponyafal. A legnagyobb sérülést koponyalékeléssel, sebészi trepanációval igazították ki. A gyógyulási folyamatból a szakemberek arra következtettek, hogy a sebesült több évvel túlélte sérüléseit. 

A tárlatnak egyetlen rendezési hibája van: nem teljesen világos, merre indul és halad a bejárási útvonal. A látogató eleve a múzeumpedagógiai terembe érkezik, amely nagyon ötletes és szórakoztató, de valójában a kiállítás utolsó blokkja. Amikor nincs teremőr, időbe telik, amíg az érdeklődő megtanulja használni az installációk egy részét, és felfedezi, hogy a tárlat végén jár. 

Borítókép: A páratlan karosi lelőhely rengeteg érdekességét szemléletesen sorakoztatja fel a tárlat (Fotó: MTI/Rosta Tibor)