L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója emlékeztetett: a kiegyezéstől a II. világháborúig a mecenatúra, a kultúra támogatása polgári erény volt. A Nemzeti Múzeumban azt szeretnék elérni, hogy ez így legyen napjainkban is.
– Használjunk fel minden csatornát, hogy rábírjuk a jelentős gazdasági potenciállal rendelkező vállalkozói, kereskedelmi élet szereplőit, legyen igényük, szándékuk, erkölcsi késztetésük a sport finanszírozása mellett magánvagyonukból áldozni a kultúra támogatására,
mindenekelőtt persze a nemzet múzeumának támogatására – fogalmazott a főigazgató, s menten két közismert jó példát hozott, a Nyugat folyóiratot pénzelő Hatvany Lajos mellett az irodalmi Baumgarten-díjat alapító Baumgarten Lajos Ferdinándot.
– Ők fontosnak tartották a nemzeti kultúrát, az ország szellemi megerősítését – így L. Simon László, aki emlékeztetett a megnyitó vendégével, Heisler Andrással ápolt jó viszonyára.
L. Simon László a 2014-es holokauszt-emlékév kormánybiztosaként mint a bizottság elnöke és az NKA alelnöke, együttműködésben a Mazsihisz elnökével elősegítette, hogy Magyarország méltó módon emlékezhessen a holokauszt 70. évfordulóján.
– A magyar nemzet kincseinek része a magyar zsidóság sok-sok értéke – zárta köszöntőjét a Nemzeti Múzeum főigazgatója, átadva a szót Heisler Andrásnak.
– Fontos a tárgykultúra, mondta nekem egy múzeumi szakember egykor, mert kutatva a tárgyak múltját összefüggésekre, meghatározó folyamatokra ismerhetünk rá – mesélte a Mazsihisz elnöke, majd ismertette a kiállított műtárgyat, amely egy nyolc centi átmérőjű aranyérem, s amely a legendás Magyar Királyi Pénzverdében készült, előlapján az MTA, hátlapján az ókori mitológiából ismert Vulcanus és Neptunus istenek, az ipar és a kereskedelem őrzői.
– Ez egy kitüntetés, amit a Magyar Tudományos Akadémia 1909-ben adományozott, a tudós udvari tanácsos címet viselő Bláthy Ottó Titusznak
– magyarázta Heisler András, vázolva a tudós férfiú életútját, annak legfontosabb mozzanatát, hogy Déri Miksával és Zipernowszky Károllyal, 1885-ben találta fel az energiaátvitelre is alkalmas transzformátort.
A következőkben a Mazsihisz elnöke szólt Wahrmann Mórról, aki a XIX. századi Pesten megtelepedő zsidó közösség igen jelentős tagjának számított.
Pártoló tagja volt különböző tudományos, gazdasági és művészeti társulatoknak. Végrendeletében ötvenezer koronát hagyott közérdekű célokra, és ennek egy részét alapítvány formájában a Magyar Tudományos Akadémia kezelte. (Ez mai értéken 106 millió forint.) Ennek kamataiból 1897-től, háromévente adományozták a róla elnevezett díjat, amelyet a magyar kereskedelem és ipar területén kimagasló eredményeket elérő tudósok, mérnökök, feltalálók nyerhettek el, 1933-ig összesen tizenhárom alkalommal. A Wahrmann-díj kitüntetettjei közül csak négyen (Mechwart András, Bezerédj Pál, Bláthy Ottó Titusz és Borbély Lajos) kaptak nevükkel ellátott arany díjérmet, a többiek az elismerés pénzértékét kérték. Jelenleg e négy érem közül három ismeretlen helyen van vagy megsemmisült, tehát a Bláthynak adományozott díjérem a Wahrmann-érmek első szériájának egyedüli példányát képviseli, ezért egyedülinek tekinthető.
– Wahrmann Mór napilapot is indított – idézte fel Heisler András.
– Cikkeiben amellett érvelt, hogy a magyar gazdaságot függetleníteni kell Ausztriától. Írásai felkeltették Deák Ferenc érdeklődését.
Tökéletes szinkronban több európai országgal, a kiegyezéskor elismert lett az izrealita vallás Magyarországon. Ezzel teljes állampolgárságot kaptak az izraelita vallású magyar állampolgárok, miként a 64 igen és négy nem ellenében elfogadott törvény fogalmaz. Így válhatott Wahrmann Mór a magyar országgyűlés első zsidó képviselőjévé. Nyolc cikluson keresztül képviselte a pest-lipótvárosi kerületet.
– Ő adta be 1872-ben a Pestet, Budát, Óbudát egyesítő törvényjavaslatot
– emelte ki a Pesti Izraelita Hitközség első főrabbija unokájával kapcsolatban a Mazsihisz elnöke, s megemlített több jeles zsidó férfiút, akiknek sokat köszönhet Magyarország, mint a soroksári Herz Ármin szalámigyárost, Kotányi Jánost, a magyar paprika nemzetközi hírének megalapozóját, Weisz Manfrédot, a csepeli vas és fémművek alapítóját, vagy a Hatvany-Deutsch gőzmalmos, bankár családot, amely a magyar kultúra bőkezű mecénása volt.
– Talán csak a bányászatban nem képviseltettük magunkat, mondván az nem zsidónak való szakma – jegyezte meg humorosan Heisler András, hozzáfűzve, hogy ez tévedés, hiszen ebben az iparágban is tevékenykedett, sokak mellett Korin Ferenc bankár.
Borítókép: a Wahrmann-díjérem (Fotó: Kurucz Árpád)
