Az ablakomon át faék egyszerűséggel szeretne a végcél felé haladni, ám Fores és Sola közreműködésének köszönhetően többször elveszíti a fókuszt.
A legjobb barát karaktere (Guillermo Lasheras) például hol szerelmi háromszöget jósol, hol nem érdekli különösebben, mi folyik Raquel és Ares között, csak hogy a végén féltékeny hősszerelmessé változzon. A filmen Raquel író és valójában ő meséli el az egész történetet. A cselekményrészlet érdekes lehetne, különösen, amikor kiderül, hogy édesapja nyomdokaiba léphetne, aki évekkel korábban megrettent az írói lét nehézségeitől, azonban a szál hamar elsikkad és valójában nem tesz hozzá a karakterfejlődéshez. Így a történet végső soron olyan, mintha ész nélkül pakoltunk volna egymás után bulizós és szívfájdalmas jeleneteket, és legfőképpen erotikát.
A regény alapvetően egy A szürke ötven árnyalata, illetve egy Miután spanyol, tinédzser változata. Ezzel együtt lassan építkezik és jól adagolja az erotikát. A film viszont a történések hiányosságait kizárólag erotikával akarja ellensúlyozni, ami már csak azért is rossz döntés, mert a két főszereplő között nem működik a kémia, és a film egyik főgonoszát alakító báty (Eric Masip) karaktere sokkal vonzóbb, mint Ares.
Ahol esetleg mégis volna némi történés, azokat a jeleneteket mind korábbi romantikus vígjátékokból vagy drámákból ismerhetjük.
A könyvtári jelenet mintha a 10 dolog, amit utálok benned vagy az Én és a hercegemből lépett volna elő. Az óriáskeréken játszódó szexjelenet a Rettegésből ismerős. Mikor Ares bevallja, miért fél a szerelemtől, az Christian Grey és Anastasia Steele liftes csókejelenete A szürke ötven árnyalatából. A Raquel és a legjobb barát tánca pedig a számos iskolai bálon játszódó nagyjelenetek egyikéből lehet ismerős, többek között A csaj nem jár egyedülből vagy annak tavalyi újrájából, A srác nem jár egyedülből.
A Netflix azonban a film minden hiányossága és már-már mosolyogni való bugyutasága ellenére számíthat Godoy elkötelezett rajongóira, így Az ablakomon át valószínűleg ugyanúgy trilógiára bővül majd, mint a klasszisokkal jobb Csókfülke vagy A fiúknak sorozat.
Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: Netflix)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!