A minap szembe találkoztam egy „Csak a színház! (musical nem)” elnevezésű Facebook-csoporttal. Elsőre megmosolyogtam, de aztán egy nem elegáns diszkriminációnak könyveltem el. Félreértés ne essék, nem kötelező szeretni ezt a műfajt, de attól még ez is színház. Ugyanis a musicalforma éppúgy teret adhat a mélyenszántó gondolatoknak, mint a komolyabban vett „pályatársai”. Ez a magyar Csoportterápiára pedig különösen igaz. A mjúzikelkámedi (ne restelljük így leírni, hiszen a film készítőiben is volt elég bátorság) szövegkönyvét Szente Vajk és Galambos Attila jegyzi, zenéjét Bolba Tamás szerezte. Az I. Madách Musical Pályázat díjnyertes műve 2011-től meghódította elsőként a fővárosi, majd a vidéki színpadokat, köztük a Kecskeméti Katona József Színházét is. A történet sikerútját idén filmen folytatja.
A Nemzeti Filmintézet pályázatot írt ki olyan streamingszolgáltatásra és televíziós forgalmazásra szánt produkciók létrehozására, melyek színházak és filmesek együttműködésével készülnek el. A kecskeméti teátrum és a FP Films Kft. a támogatásért közösen indult. A film hamarosan forogni kezdett, a rendezői székbe Cseke Péter ült.
Hat vadidegen ember találkozik egymással egy csoportterápia keretein belül. Három férfi és három nő, akik közül az egyik a terapeuta, aki nem fedi fel magát. Hatféle kis univerzum és személyiség, hat különböző élet tárul elénk a tematizált problémákon és félelmeken keresztül. Az önbizalomhiány, a menekülés a valóságból, az önzőség és megannyi komplexus gátolja őket. Ezek pedig valódiak, nagyon is ismerősek sokunk számára. Ezért is működik a történet ugyanúgy, mint a színpadon, mert mindenki magára tud ismerni egy-egy szituációban, aztán lehet, hogy még ki is tudja nevetni (magát is)! Finom humorú, elegáns poénfüzérek vonulnak végig a terápián, a dalszövegek pedig külön írást érdemelnének. Briliáns, szellemes és kulturális referenciákkal teli rímcsokor táncol a fülben, különösen a fricskának szánt musicalről szóló dalban. A színészek, hiszen nincsenek sokan, megérdemlik, hogy név szerint is megemlítsük őket. Dobó Enikő, Hajdú Melinda, Jankovics Anna, Aradi Imre, Járai Máté és Szente Vajk egytől egyik lubickolnak a szerepükben, énekben és prózában egyaránt erősek.
A moziba sietve azon gondolkoztam, hogy az egy helyszínes, hatszereplős vígjátékot hogyan lehet mozgóképen látványosan, ám a jó ízlés határain belül maradva megvalósítani. És láss csodát, sikerült! A Kecskeméti City Balett egészen új dimenzióba emelte a darabot. Az egyetlen helyszínt azzal oldotta meg, hogy a zárt számoknak egy teljesen másik síkot nyitott, ezzel elválasztotta a színvilágban is eltérő, inkább tompább környezeti színekben domináló „valóságot”. Ez pedig teret adott a kreatív megoldásoknak, a jól megszokott musicalfilmes táncbetéteknek, melyekben élénk színek, visszafogott, de figyelemre méltó kosztümök is helyt kaptak.
