Emlékezetes tekintetekben megjelenő emberi sorsok

Csak ülünk a nézőtéren és gondolatainkba merülünk. Vége lett a filmnek, de még nem tudunk elszakadni a magára maradt taxis emlékező világától, mert valahol a mi emlékeink is újraéledtek a film alatt. Visszarévedünk saját múltunkba, édesapánk fájdalmas magányára, édesanyánk még halála előtt is gondoskodó szeretetére emlékezve. A szoba képei, az ágytakaró, a porcelánok gyerekkori emlékeket mozdítanak meg a szívünkben. Az úttörőnyakkendős kislány, a Zsiguli képei, az ágaskodó lovon kardlapozó rendőr máig felháborító, sosem feledhető emlékkockája hozzánk tartozik, értjük és érezzük Kovács Ákos filmjét.

– Nagyon jó visszalépni kettőt – válaszolt határozottan Kovács Ákos arra a kérdésünkre, milyen érzés a megszokott sikerek után egy új megméretésen részt venni. –  Megszoktam, hogy rivaldafényben vagyok, itt viszont nem rajtam van a fókusz. Nagy megkönnyebbülés ez! Az alkotó emberek általában lírai vagy epikus alkatok. Nekem az a kegyelem adatott meg, hogy van lírai és epikus oldalam is. A líra örök jelen idő, egyes szám első személy: én, enyém, nekem. Ebből csodák születnek, mert ami ennyire személyes, a másikban a személyesség rezonanciáját váltja ki, gondoljunk például József Attila Nagyon fáj című versére. Ugyanakkor az epikus hozzáállás más, ezt Hrabal prózája egyértelműen bemutatja. Ez a műfaj nem a lobbanékonyságról szól, hanem a módszeres munkáról, a megfigyelésről, mások személyes történeteinek elmeséléséről – mondta a szerző.  – Egy bizonyos értelemben zárt rendszerben élem az életem több mint három évtizede – tette hozzá.  – Nagy sikereket éltem meg, ezekért őszintén hálás vagyok, viszont izgágább vagyok annál, hogy ez elég legyen. A zene mellett bemutatkozhattam más oldalamról is: volt Arany János- és Krúdy-estem, játszhattam színházban, alkalmazott zenét írtam. A mi műfajunk az állandóságra kondicionál: ha valami „bejött”, azt kell csinálni a sírig. Ez nekem nem megy. Ennél sokkal több minden érdekel. Szeretek olvasni, verset, novellát írok. Enélkül nem született volna meg a film sem – összegezte az alkotó.

Borítókép: Papp János a film egyik jelenetében (Forrás: Facebook)