A jubileum alkalmából kiadott könyv előszavában írták, hogy a Duna Művészegyüttes célkitűzése az elmúlt hat és fél évtized során nem változott: élni a hagyománnyal és éltetni azt, költészetet alkotni a néptáncból a színpadon, a közönség minden érzékszervére hatni és szellemileg is megmozgatni a nézőket.
Hisszük, hogy a Duna Művészegyüttes alapítás óta értékes és értékteremtő, kiemelt szerepet játszik a nemzeti identitás megőrzésében, újbóli felfedezésében – olvashatjuk soraikat. Az 1957-ben alakult együttes 24 fős tánckarból és öt tagú népi zenekarból áll, tagjai hivatásos néptáncosok és hangszeres művészek. Az együttes mellett működő Duna Táncműhely lehetőséget nyújt az alkotói kísérletezésre, a néptánc színházi megjelenítésére. A táncosoknak játszó Göncöl zenekar pedig önálló koncerteket is ad, amelyek elsősorban az autentikus népzenére épülnek.
Králl Csaba gondolata, amelyet az együttesről írt, a gálaműsor során is beigazolódott: A Juhász Zsolt vezette Duna Művészegyüttes a talán leginkább embert próbáló feladatot, a legszűkebb ösvényt választotta. Nem dobbant, nem lázad, nem tagad – mégis lép, nyit, friss levegőt enged be az ódon falak közé. A néptánc keretein belül, a tradíciót végsőkig tiszteletben tartva, a rítust ifjonti hévvel újraélve igyekszik utat találni a kortárs (néptánc)színházi kifejezési formák felé.
Jubileumi műsoruk méltó módon emlékezett azokra, akik életet, nevet, saját identitást, jól felismerhető művészi arculatot, senki mással össze nem téveszthető egyéniséget adtak az együttesnek. Korábbi neves művészeti vezetőik, Mosóczi István, Erdélyi Tibor és Mucsi János, valamint az együttes mostani művészeti vezetője, Juhász Zsolt koreográfiáiból is válogattak a gálaműsorra. Részleteket adtak elő többek között Erdélyi Tibor Párok, Mosóczi István Szerelem, vagy Mucsi János Amazonok című koreográfiáiból, a Héttorony, az Emúlt időkből – Bartók & Folk vagy a Szerelmünk, Kalotaszeg című előadásokból is bemutattak egy-egy ikonikus jelenetet, illetve egykori zenészkollégák is a színpadra léptek. A lenyűgöző részletek felelevenítették az előadások pillanatait, megmutatták a táncosok elhivatottságát, szakmai tudását, tehetségét. A pörgő műsorfolyam megszakítás nélkül ontotta a produkciókat, olykor a közönség vastapsa állította meg egy-egy pillanatra a néptáncosokat, zenészeket. Arcukon örömmel, szeretettel táncolták végig az estét, fennakadás nélkül alakultak át a különböző szerepek kívánta karakterek megformálóivá. Az előadás megható pillanata volt az elhunyt „Dunás barátaikra” emlékezés.
65 éves születésnapján a Duna Művészegyüttest meglepetésvendégek is felköszöntötték és együtt ünnepelt a társulattal többek között Ferenczi György Máté Péter-díjas szájharmonika művész, a Ferenczi György és a Rackajam frontembere, ifj. Csoóri Sándor „Sündi”, az Ötödik Évszak zenekar vezetője, Pál István Szalonna Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész, a Pál István Szalonna és Bandája vezetője, a Csík zenekar zenészei: Majorosi Marianna, Kunos Tamás, Bartók József, Barcza Zsolt és a Szent Efrém Férfikar.
Költészetté alakul táncuk a színpadon
Jubileumi gálaműsorral ünnepelte a Duna Művészegyüttes fennállásának 65. évfordulóját a Nemzeti Táncszínházban tegnap este. Emlékeink 65 című műsorukban nemcsak az elmúlt évtized, hanem a korábbi neves művészeti vezetők koreográfiáiból is válogattak, és meglepetésvendégekkel idézték meg az együttes legemlékezetesebb pillanatait. A gálaműsor előtt bemutatták a 65 éves jubileum kapcsán megjelenő könyvet is.


Bemutatták Emlékeink című jubileumi kiadványukat is ezen az estén. Juhász Zsolt elmondta, hogy a könyv az együttes iránt érdeklődőknek, az ismerősöknek, barátoknak és a jövőnek szól.
Az ilyen könyveket azért készítjük, hogy legyen lenyomatunk arról, mi történt velünk, milyen művészeti értékeket hoztunk létre a Duna Művészegyüttessel. Hiszen a tánc műfaja elillan, a színpadon egy pillanatra jelenik meg. Ezért szeretjük, ha könyvben is megjelenik, amit alkotunk–fogalmazott a művészeti vezető. Hozzá tette, hogy ez egy album, egy interjúkötet, melyben az interjúkat Kutszegi Csaba és munkatársai készítették. Az utolsó 10-15 évet öleli fel a kötet és az együttes repertoárját is tartalmazza. A képes album igazi visszatekintés és a képek és interjúk segítségével újra átélheti az olvasó az előadások pillanatait, vagy kedvet kaphat arra, hogy megnézze a repertoár egy-egy most is látható előadását. Juhász Zsolt említette a korábbi, az együttes 55. évfordulójára kiadott könyvet, melyben Péter Márta táncos, szakíró, táncpedagógus dolgozta fel az együttes történetét. A szerző kronológiai sorrendben haladt, forrásokra hivatkozva, idézve elemezte az együttes műveit, táncosait. A két könyv kiegészíti egymást.
Ebben az évben a Duna Művészegyüttes számos vidéki helyszínre is ellátogat, ősszel pedig új bemutatóra készül A Duna balladái – táncok és imák a Duna mentén címmel, mely izgalmas fúzióban mutatja majd be a Duna-menti népek táncait. Az előadás zenei szerkesztője Bubnó Tamás és ifj. Csoóri Sándor „Sündi”.
Borítókép: A jubileumi műsor végén Juhász Zsolt egy közös képre színpadra szólította mindazokat, akik a Duna Művészegyüttes kötelékébe tartoztak korábban és vendégként ültek a nézőtéren (Fotó: Bényei Adrienn)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hirosima, 8 óra 15 perc – Amikor a pokol kapuja megnyílt
Elgondolkodtató időszaki kiállítás nyílt a RepTárban.

Bravúros csavarral írt színmű jeleníti meg István király belső vívódásait
Zalán Tibor beékelte jelenkori életünkbe az országalapítás nagy történelmi mítoszát.

Az öt legjobb Gerard Butler-film – 300 + videó
Egy ókori legenda modern ritmusban, nyers és felejthetetlen.

Döbbenetes: ezért nem kapta meg a Yellowstone főszerepét Robert Redford
Egészen szürreális, ami történt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hirosima, 8 óra 15 perc – Amikor a pokol kapuja megnyílt
Elgondolkodtató időszaki kiállítás nyílt a RepTárban.

Bravúros csavarral írt színmű jeleníti meg István király belső vívódásait
Zalán Tibor beékelte jelenkori életünkbe az országalapítás nagy történelmi mítoszát.

Az öt legjobb Gerard Butler-film – 300 + videó
Egy ókori legenda modern ritmusban, nyers és felejthetetlen.

Döbbenetes: ezért nem kapta meg a Yellowstone főszerepét Robert Redford
Egészen szürreális, ami történt.