A fa élete a halál után

Geometrikus absztrakció? A minimál art alapmotívumainak variációs sorozatai? A kilencven éve született Csiky Tibor művei a nonfiguratív irányok tapasztalataiból építkeztek, miközben mögöttük állt egy sokrétű, szuverén munkásság, amelyet a tiszta formák, anyagok alkalmazása mellett a művesség, az esztétikailag tökéletes alakítás mesteremberi igénye jellemzett.

Ha azt mondjuk, kísérletező művész, csak közelítünk Csiky Tibor művészete lényeges vonásaihoz. A konok és a szigorú már adekvátabb jelzője, ráadásul nem csupán az embert, a művészetét is karakterizálja mindkettő, írta róla 1980-ban Németh Lajos művészettörténész.

Csiky Tibor 1932. július 19-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán született, Sárospatakon járt gimnáziumba, 1950–53 között fizika–matematika szakos egyetemi hallgató volt Budapesten, majd 1956-ban a magyar irodalom szakon szerzett diplomát. 1956-tól 1972-ig Balkányban és Vácrátóton tanított. Ezekben az években kezdett agyagszobrokat mintázni, majd fafaragás felé fordult: először vésőtanulmányként kanalat, széket, aztán később szobrokat készített. Megdöbbent, hogy így is ki tudja magát fejezni, nyilatkozta Frank János művészettörténésznek. 

Hallottam, hogy külföldön óriási fogorvosi fúró-szerű marótejet használnak a fafaragáshoz, a gyorsabb munka kedvéért. Flexible a neve, szereztem egyet én is, itt lóg a falon, de nem használom. Mechanikus eszköz, szerintem idegen az anyagtól. Ha vele dolgoznék, a fa nemes, élő, erőteljes tulajdonságait cáfolnám. A mondanivalóimat, formáimat megmintázhatnám ugyan puha agyagból is, végül kiönthetném bronzból, sokkal könnyebb lenne. De a fa napról napra újabb küzdelemre hív. A fa a halála után is él, vetemedik, dolgozik, színeződik. Az adekvát szerszám az éles véső, a véső – mint mondani szokták – akkor éles, ha faragás közben harsog a fa

– nyilatkozta az Élet és irodalom cím folyóiratnak 1969 januárjában. 

Valójában nem akart szobrász lenni, az anyag szépsége, formálhatósága ragadta magával. 

1969-ben lettem kész az első bronzommal. Nagyon nagy élmény volt. Ha láttál már bronzot, ahogy kijön az öntő kezéből, az épp olyan, mint egy marék sár vagy valami hasonló szörnyűség. Akkor ezt az anyagot elkezdem polírozni – én ugyanis egész életemben sohasem cizelláltam –, a formák egyre fényesebbek, szebbek lesznek, ahogy haladok előre a munkában, egyszerre létrejön a szobor

– mondta a Művészet folyóirat riporterének, Sinkovits Péternek 1986-ban.

                              Kompozíciós eszközei közé tartoztak a tiszta mértani idomok.                                      Forrás: Művészet folyóirat 1986/8. szám

Évekig teljes izoláltságban dolgozott, senkinek sem mutatta meg a munkáit, komolytalan dolognak találta, hiszen előtte állt a tudományos pálya. Míg aztán 1963-ban összekerült a fiatal művészek egyik csoportjával: Attalay Gáborral, Bak Imrével, Molnár Sándorral, Nádler Istvánnal és másokkal. Sokat olvastak, tájékozódtak az egyetemes művészet legfrissebb eredményeiről. Így nyilatkozott erről 1986-ban:

Elhatároztuk, hogy minden héten összejövünk, és beszélgetünk ezekről a könyvekről, így voltunk Bak Imre lakásán, Nádler Istvánén, Attalay Gáborén és az én lakásomon is. Végén aztán Molnár Sanyinál kötöttünk ki, az Erzsébet királyné útján. Lefordíttattuk Malevics, Moholy-Nagy írásait, én vállaltam a gépeltetést. Szét akartunk nézni a világban, meg akartuk ismerni ezeknek a nagy alkotóknak a művészetről szóló fejtegetéseit, gondolatait. Abban az időben ezeknek az írásoknak nagy jelentőségük volt, manapság meg bárki megveheti a könyvesboltban.

1964-től kizárólag fa reliefeket készített, régebbi körplasztikáit nem tartotta jelentősnek, jóllehet már azokban is felvetette mindazokat a művészi problémákat, amelyek a későbbiekben is foglalkoztatták. 1965-ben Párizsba utazott, hogy közelről ismerje meg az új törekvéseket, szemügyre vegyen mindent a Musée d’Art Moderne-ben. 

Második kiállítása rendezését Korniss Dezső vállalta. Ezt követően barátságban, sőt állandó kapcsolatban álltak, Csiky Tibor szellemi támogatást kapott tőle. Művészeti igénye valószínűleg hasonlított a Kornisséhoz, különben nem tudta volna az övét elviselni. Hitt abban, hogy a képzőművészet csak a kor teljességéből táplálkozhat, nem szűkülhet le a művészeti élményre.

Kiindulási alapja ez volt: megvizsgálni az alapvető elemek, a pont, a vonal, a hullám szerepét. De figyelte a klasszikus hagyományokat is, nemcsak a szobrászat, az építészet, a régészet tradícióit, hanem a népművészet és az ipari formák motívumkincsét is. Igyekezett minden stílust átélni, magába szívni a kor összes szellemi jelenségét, legyen az költészet, zene vagy a fizika. Úgy vélte, a kvantummechanika, a relativitáselmélet, a biológia forradalma mérhetetlenül kitágították a valóságot, ezért olyan jelenségek leírása vált szükségessé, amelyek meghaladták a korábbi tapasztalatokat. Legtöbb munkáját egy képzeletbeli monumentális alkotás vázlatának érezte.

Másfél évvel a fafaragás megkezdése után rajzolni is kezdett. A népi díszítőelem szokványos, egyszerű átvétele ellen tiltakozott, megtalálta viszont a rokonságot a népművészeti motívumok és saját vonalvezetése között.

Szobrainak anyaga az acél, a bronz és a fa volt.                      Forrás: Művészet folyóirat 1986/8. szám

Összegzésként elmondható, Csiky Tibor jellemzően kemény anyagokat használt, amelyekkel meg kellett küzdenie, hogy formát kapjanak. Szobrainak anyaga az acél, a krómacél, a bronz és a fa, szerszáma a marógép, az esztergapad, a lángvágó volt. Kompozíciós eszközei közé tartoztak a tiszta mértani idomok, többnyire a kockák és a kör alakú testek egymásra és egymásba illesztése, a koncentrikus és az excentrikus körök, a ferdeszögek és a párhuzamos síkok ütköztetése.

A hazai avantgárd művészet neves képviselője, aki az éremművészet terén is feltűnést keltett az ipari technológiák alkalmazásával, 1989. április elsején hunyt el Budapesten.

Borítókép: Csiky Tibor érem- és szobrászművész (Forrás: Művészet folyóirat 1986/8. szám)