Rúzsa Magdi nagyszínpadi koncertje is frenetikus volt. Az énekesnő, aki ikreinek születése óta most kezdett újból turnézni, háromszoros energiával volt jelen a színpadon, és ahogy megszoktuk tőle, most is különleges öltözékkel kápráztatta el a közönséget. Ő az a zenész, aki mindig 110 százalékos zenei produkcióval lép a közönség elé, és most sem történt ez másképpen. A színpadon olyan produkciót láthatott a debreceni nézőközönség, ami a Campus Fesztivál nyitónapját az egekbe repítette.
A debreceni fesztivált a műfajok sokszínűsége is jellemzi. A rock, a metál, az elektronikus, a drum and bass és az alternatív zenei stílusok mind-mind jelen voltak a különböző színpadokon. A zenekarok közül az első nap a Halott Pénz vonzotta a legtöbb embert, ám a leghangosabb közönsége az alternatív zenei színpadnak volt. A Pál Utcai Fiúk dalaira ugyanis nemcsak tombolva táncolt az érdeklődők többsége, hanem a zenekarral együtt – néha helyett is – énekelték a számokat. A hangulatot jól jellemezte a zenekar egyik dalának két sora, amely a férfi-nő kapcsolat lényegéről szólt: „Mutasd meg nekik, mi az az élet, / veled táncolni sohasem félek.”
Borítókép: Pál utcai fiúk koncert (Fotó: Oszlányi Gyöngyvér)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!