A fesztivált a Szentivánéji álom nyitotta Hegedűs D. Géza rendezésében: a Kőszegi Várszínház saját produkcióját hat alkalommal játszották a nagyszínpadon. A Festetics-palota udvarán kamaraszínházi darabok váltották egymást, az Európa Ház színházszakmai konferenciának adott teret a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézettel közös szervezésben, a Zwinger–Öregtoronynál a gyerekeknek alakítottak ki interaktív játszóudvart, a vár udvarán pedig kamarakoncerteket tartottak. – Mindegyik színházi előadás telt házzal ment. Nem kérdés: jövőre is szeretnénk megszervezni a Köz-Játék Színházi Fesztivált Kőszegen. Úgyhogy talán hagyomány indult el az idén. Ugyanakkor nincs vége a nyári szezonnak, augusztus 3-ig tart a Kőszegi Várszínház ünnepi nyara, amelyet a kőszegi születésű Gergye Krisztián táncművész-koreográfus különleges előadásával zárunk – mondta Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója.
Július 24-én zárult a Kőszegi Várszínház tíznapos Köz-Játék Színházi Fesztiválja. S bár a Kőszegi Várszínház nyári szezonja augusztus 3-ig folytatódik – csaknem három hónapon át ível –, az idén először megrendezett fesztivál zárása kapcsán érdemes összegezni. – A folyamatos színházi telt házak csak megerősítették bennünk, amit feltételeztünk, hogy a közönségnek igénye van a kultúrára, az élményekre, az érzelmi feltöltődésre, mindarra, ami kizökkentheti őket legalább egy-egy előadásra az egyre sűrűbb hétköznapokból. Mindannyiunknak szükségünk van ilyen erős színházi, kulturális együttlétekre, közös ünneplésekre. Jó érzés adni a nézőknek, akik az elmúlt évek, évtizedek kőszegi tapasztalatai alapján már tudják: amit csinálunk, amit kínálunk, az minőség, az érték. Ebben az élményben természetesen benne van maga a város is. Kőszegen csak úgy lenni is jó. A fesztivál idején a történelmi városmagban kétszáz méteren belül szerveztük a különféle eseményeket. Minket is inspirál, amikor látjuk, hogy örömmel jönnek ide, örömmel térnek vissza a nézők. Fantasztikus hangulat volt, a színházi szakmából is sokan eljöttek a fesztiválra csak úgy, baráti nézőként – hangsúlyozta Pócza Zoltán igazgató.