– Negyvenéves a stúdió. Húsz esztendeje jártam itt utoljára, és bevallom, nem veszek észre nagy változásokat.
– Kicsit más lett a szürke árnyalata, mert kicseréltük. Húsz éve még öntött alumínium volt, vastagon kipárnázva.
– Tényleg, arra emlékszem. Közben alaposan megváltozott a világ. Egyrészt gyakorlatilag megszűnt a lemezkiadás, másrészt pedig digitalizálódott a stúdiómunka.
– Mi még adunk ki lemezeket. Sőt eljutottunk a sikerlista első helyére az aktuális utolsó korongunkkal.
– Vesznek még lemezt az emberek?
– Ezt a fajta zenét igen. A bakelit mellé adunk CD-t, egy vaskos kis könyvecske kíséretében. Tulajdonképpen többletértéket kínálunk a vásárlóknak, akik miután megvették, naná, hogy a streamingszolgáltatóknál hallgatják meg a dalokat. Mi nem panaszkodhatunk, de tudom, kiváltságos helyzetben vagyunk.
– Mivel a zeneszerkesztő szoftverek világában vélhetően mind kevesebben vonulnak stúdióba, nem?
– Abból a negyvenkét nagy stúdióból, amely Münchenben működött, mi voltunk a legfiatalabbak, a negyvenkettedikek, most pedig egyedül maradtunk.
Megtaláltuk a megoldást: rengeteg tv-zenét, filmzenét, az FC Bayern összes himnuszát mi készítettük. Alaposan kibővítettük a tevékenységi körünket, így a hosszú ideje, akár húsz-harminc év óta nálam dolgozókat nem kényszerültünk hazaküldeni azért, mert a lemezipar összedőlt. Előre láttam, hogy mi fog történni. Kőkemény szorgalommal és kitartó munkával, ám a széllel szemben álljuk a sarat. Megmaradtunk, és tudjuk segíteni a pályakezdő fiatalokat, akiknek elkészítjük a bemutatkozó lemezét.
– Mint mondtuk, negyvenesztendős a Red Rock Stúdió, ugyanakkor harminc a zenekara. Világjárvány után vagyunk, amely alatt a koncertezés lehetetlenné vált. Akad pótolnivaló. Ráadásul a világsztárokból álló, Mandoki Soulmates tagjait már egyeztetni is hajmeresztő vállalkozás.
– Pláne most, hogy a zenészek Covid miatt elmaradt koncertjei összetorlódtak egyetlen szezonra. Mert hát aláírt szerződéseik vannak, amelyeket teljesíteniük kell. Olyan klasszisoknak, mint Chris Thompson, a Manfred Mann’s Earth Bandből, Bobby Kimball a Totóból, Nick Van Eede a Cutting Crew-ból, Al Di Meola, Ian Anderson, a Jethro Tull frontembere, Tony Carey a Rainbow-ból, Randy Brecker és David Clayton-Thomas a Blood, Sweat & Tearsből, Bill Evans az egykori Miles Davis Bandből, John Helliwell a Supertrampből, Till Brönner, Klaus Doldinger a Passportból és Cory Henry a Snarky Puppyból.
– Nem maradhat ki a változások számbavételéből a világ, amelyben élünk, ráadásul ön itt, Németországban. Engedje meg, hogy feltegyem a kérdést: az inget, amelyben jött, kimosta vagy szellőztette?
– Én szeretek visszatekinteni a közelmúltra. Akkora léptékben, amekkorát képesek vagyunk felfogni. Hogy is volt, amikor Napóleon Moszkva előtt állt? Amikor Sztálingrádban csak minden negyedik orosznak volt fegyver a kezében? Mi történt 1956-ban? Ezekből a történelmi tanulságokból, megpróbál az ember a gyermekeinek és az ő korosztályuknak okos tanácsokat adni. Ezek között egy bizonyára nem fog szerepelni:
ha egy lyukba estél, akkor ásd magad alatt a lyukat még mélyebbre.
Amikor az emberek Európában, az Urál és London, az Északi-sark és Szicília között, a karácsonyfa alatt állnak majd szenteste, két kérdést fognak feltenni. Vajon a politikusaik, akiket megválasztottak, megtettek-e mindent, hogy ez a háború ne robbanjon ki? És ha már kirobbant, mikor vetnek véget a gyilkolásnak, a rombolásnak? Tisztában kell lenni azzal, hogy az orosz büszke nép. Elég elolvasni Dosztojevszkijt, meghallgatni Sztravinszkijt, megnézni néhány Eisenstein-filmet.
– Ameddig be nem tiltják…
– Azután még vegyünk hozzá néhány történelmi tényt. Honnan származott Hruscsov? Hogyan került a Krím Ukrajnához? A második kérdés az, megtettek-e mindent azok a politikusok, akiknek az emberek bizalmat szavaztak, hogy a világgazdasági válság ne okozzon visszafordíthatatlan károkat? Meg fogjuk látni, ki milyen választ ad majd. Nekünk, zenészeknek szent feladatunk szólni a megoldásról. Mi a Living In The Gapben a közösségi média társadalomromboló erejéről beszélünk. A Tourchban pedig minden generáció saját igazságáról.
A művész, pláne a rockzenész, mindig kicsit tüske a társadalom húsában.
– Ebből kapunk ízelítőt augusztus 19-én a Szentháromság téren?
– Nem fogunk nosztalgiázni, hanem belemegyünk abba, ami fáj. A dolgunk hidakat építeni, nem pedig arról énekelni, ami elválaszt minket, hanem ami összeköt. S ha elkezdenénk végre, az Urál és London, Svédország és Szicília között arról beszélni, mi köt minket össze, akkor,
amikor decemberben visszanézzük az augusztusi koncertfelvételt, bízhatnánk abban, hogy sikerült véget vetnünk az öldöklésnek, sikerült leküzdenünk a világgazdasági válságot.
Mi, zenészek itt vagyunk közönségnek mint lelki társak, soulmates. Ezért augusztus 19-én este nyitott lélekkel, nyitott szívvel várjuk azokat, akiket érdekel, milyen dalokat írtunk erről a vészterhes időszakról, hogyan reflektálunk a közös jövőnkre.
Borítókép: Leslie Mandoki (Fotó: Mirkó István)
