A nyolctagú ethnobeat formáció a 2019-es Forduló lemez óta nem jelentkezett új dallal, így mondhatni épp ideje volt az új albumnak, ami, ahogy Agócs Márton, a zenekar énekes-gitárosa meséli, azért nem adta túl könnyen magát.
Januárban, az első lemezírós hétvégén végighallgattuk egymás demóit és ötleteit, és egy szavazással eldöntöttük, hogy melyik tíz dal(kezdemény) legyen az új lemez anyaga. A következő három-négy hónapban pedig mint a medvék, elvonultunk a kis barlangunkba, aludtunk, és gyakorlatilag folyamatosan próbáltunk, mert a stúdió ugyan már le volt foglalva április közepére, de január végén még csak egy dal volt kész a tízből.
A viszonylag szűk időkorlát ellenére szerencsére nem egy megúszós, összecsapott album lett a Deák rét – ebben a zenekar egyöntetű véleménye alapján nagy szerepe volt Lee Olivérnek, aki a lemez zenei rendezőjeként végigkísérte a dalok születését, de sokat segített Scheer Viktor is, aki hangmérnökként felügyelte a munkálatokat, valamint a keverés és a mastering is az ő érdeme.
A felvételek – kisebb megszakításokkal – áprilistól júniusig tartottak, egészen változatos helyszíneken, többek között a SuperSize Recording Stúdióban, Olivérék próbatermében és házistúdiójában, a Kunyhóban és egy óvodában.
A Bárányfelhő Svábhegyi Református Óvoda aulájában Beke István közbenjárásnak köszönhetően a Tüzes, sajgó, szép népzenei részeit rögzíthették a srácok a Fonó Zenekar vonósszekciójával (Gombai Tamás – hegedű, D. Tóth Sándor – brácsa és Kürtösi Zsolt – nagybőgő), közösen, de közreműködik a lemezen még Sárkány Berci (perka), Jusztin Levente (brácsa) és Kerekes Kornél (bőgő) is.
Az címötletet Kemény István Lassú időjárási front című verséből kölcsönözték, természetesen az író engedélyével.
Ha nem létezne Budapest, akkor a nemlétező fővárosban ilyen zene szólna a főréten. A Deák rét szóösszetétel röviden és nagyon jól fejezi ki azt a kettősséget, ami a dalainkban is benne van: egyszerre nagyvárosi és nagyon nem városi. A versben egyébként Kálvin rét van, nem Deák. Olvassátok el, mert nagyon jó!
– mesél Agócs Márton a címadás hátteréről.
A végül tizenegy dalos lemezen helyett kapott két feldolgozás is: az egyik a Tilos Csillagon, amely Pilinszky János azonos című versének megzenésítése, a másik dal az Édes, mint a só.
A fiúk és Örs régi barátok voltak, az AWS-feldolgozást a tavalyi emlékkoncerten is eljátszották, fontosnak érezték, hogy megörökítsék lemezen is.
Az Aurevoir. az évek során kisebb tagcserékkel, de az alapmagot tekintve változatlan felállással szerepel, ami egy nyolctagú zenekar esetén nem kis teljesítmény.
Agócs Márton szerint a titok egyszerű: mindenki – a kezdetek óta – nagyon akarja csinálni.
Bálint, a hegedűsünk például Pécsről jár fel hetente a próbák és a koncertek miatt, Misinek két kicsi gyereke van, mindenki dolgozik valamit a zenekar mellett, Kristóf most építette fel a házát, esküvők voltak és vannak a láthatáron, szóval egyikünk sem unatkozik. Ha nem lenne mindannyiunk életében az egyik legfontosabb dolog a zenekar és a zenélés, akkor biztosan nem működne a dolog. De hát ilyen ez a popszakma. Ha egyszer belekóstolsz, örökre a függője leszel.
És persze nem utolsósorban összeköti a fiúkat a kifinomult humorérzékük is – elég messze hajlandók elmenni egy poénért, amit a közönségük is jól ismer már a zenekar közösségi felületein keresztül. Ahogy Agócs Márton fogalmazott: egy szóban úgy mutatná be a csapatot valaki olyannak, aki még sosem hallott róla, hogy „állatkert”.
Az Aurevoir. hasonlóan vidám hangulatú koncertre készül augusztus 18-án a Budapest Parkban is, ahol a Góbét követően bemutatják a Deák rét dalait.
