A vitát elindító „kalotaszegi vándor”, bár a nevét nem hozza nyilvánosságra, nem arctalan, több ezer követője van, akik közül sokan személyesen is ismerik, sőt több könyve is megjelent Kalotaszeg értékeiről. Kolozsvárott és környékén köztiszteletben áll, Koós Károly nyomdokain haladva gyűjti, ápolja, továbbadja a térség kincseit. Hiszen tudja, varrottasok nélkül Kalotaszeg halott, Kalotaszeg nélkül pedig szeretett Erdélyünknek is búcsút inthetünk.
Végezetül engedje meg, Csóti úr, hogy megköszönjem azt a lehetőséget, amiért kiállhatok a kalotaszegi magyar népművészetért, hiszen egykori kolozsvári történészhallgatóként átérzem a kalotaszegi magyar ember sértettségét, a történtek feletti bánatát. Tanulmányaimból, személyes tapasztalataimból jómagam is tudom: a kalotaszegi református templomokat épp a varrottasok teszik egyedivé.
Ezért tartom fontosnak, hogy a kalotaszegi (és a széki) varrottast mielőbb felvegyék a hungarikumok közé. Semmi akadályát nem látom annak, hogy látványtervezők, muzeológusok bevonásával visszahelyezzék a varrottasokat a kalotaszegi templomokba, hogy se a tradíció, se a kalotaszegi magyar ember, se az erdélyi népi vallásosság ne vesszen el. Hiszen már Wass Albert is megírta:
A művészet a lélek tükre. Az ember lelkét Isten teremtette, tehát az Isten része. Azok pedig, akik megpróbálják egy nemzet lelkét kioltani, Isten ellen viselnek hadat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!