„Aki szeretettel ölt tűjével…”

A Hagyományok Háza népviselet-készítő tanfolyamot tartott Szamoskéren. A háromnapos képzés egy hatodik éve folyó program fontos állomása, amire ezúttal Kárpátaljáról és Délvidékről érkeztek hallgatók.

Magyar Nemzet
2022. 10. 14. 20:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Első alkalommal érkeztek összevont népviselet-készítő tanfolyamra Kárpátaljáról és Délvidékről a korábbi továbbképzések résztvevői. A tizenkét vendég elméleti és gyakorlati oktatásban részesült, a jó hangulatú találkozó egyben a szakmai kapcsolatokat is erősítette, s a szervezők közösségépítő szerepét is hangsúlyozták.

– Szamoskér adott otthont a találkozónak – áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben Vörös Zsuzsanna, a Hagyományok Háza hálózati osztályának munkatársa, a tanfolyam háziasszonya bevezetőjében. 

Eredetileg Kárpátaljára terveztük a találkozót, de az ismert események miatt nem vállaltuk az utazást. 

A kárpátaljai tanfolyamok korábbi hallgatói közül viszont heten érkeztek a határhoz közeli településre. Egy újabb ötlettől vezérelve megszólítottuk a vajdasági kollégákat is, akik örömmel csatlakoztak a csapathoz. Ezúttal az érkezők egy nagyon izgalmas, a gyors varrógépi mozgásra utaló, úgynevezett nyargalásos technikát tanulják, először egy táskát, ezt követően egy férfimellényt készítenek.

Szamoskér története a XIII. századra tekint vissza, az egykori falu romjait hatszáz négyzetméteren tárták fel, de a terület a gátépítés áldozatává vált. A falu közepén álló, 1780-ban épült torony Közép-Európában a legmagasabb, kizárólag fából készített építmény volt. A református falu két püspököt is adott az egyházkerületnek. A mostani foglalkozásokat a Liget Vendégház és Táborban, a Kárpát-medencei táncházmozgalom emblematikus helyszínén szervezték.

Tajti Erzsébet műszaki szakoktató a kezdetektől vesz részt a vajdasági és kárpátaljai képzéseken. A találkozó a tapasztalt szakember előadásával kezdődött, az előzményeket az alábbiakban foglalta össze:

– A tanfolyamot a Hagyományok Háza hirdette meg, s tematikáját is az intézmény állította össze. Hatodik éve szervezzük, először a fővárosban tartottuk, rá egy évre a Vajdaságba települtünk ki, az elmúlt évben Kárpátaljára is ellátogattunk.

A tanfolyamok metodikája megegyezett: mindenekelőtt a résztvevők a magyar népviseletekről kaptak általános tájékoztatást, ezt követően egy huszonnégy munkadarabból álló gyakorlati feladatsort kellett teljesíteni.

Nagy figyelmet fordítunk a helyi, valamint az adott térség viseleteire.

Tajti Erzsébet a jelen levő kollégáival, Borbásné Budai Valériával és Donkóné Birkás Tündével egyetemben 2022-ben Népi iparművész címben részesült. Az elismerést azok a kézműves mesterek kaphatják meg, akik hosszú időn keresztül magas színvonalon alkotnak egy-egy szakágban.

Délvidéken Zentán, a Magyar Művelődési Intézet központjába a Vajdaság egész területéről érkeztek korábban hallgatók. 

A szervezők, Kovács Nádi Karolina és Resóczki Vázsonyi Csilla néprajzkutatók hirdették meg a kurzust, a vajdasági települések varrónőit szólították meg, s ennek eredményeként az első csoport húsz fővel indulhatott. Horváth Klára négy éve vesz részt a közös munkában.

 

– Szakképzett varrónőként végeztem, s a szép szeretete vezérelte mindig munkámat. 

Egyszer egy tánccsoportnak készítettem viseletet, miközben az unokáim is aktívan táncoltak egy néptánccsoportban. A szakmai fogásokkal viszont még nem voltam teljesen tisztában, ez motivált, hogy a tanfolyamra jelentkezzek, amit sikeresen be is fejeztem.

Békéscsabán, egy nemzetközi konferencián is kiállították egy alkalmi kabátomat, később e csinos darabot leányom viselte.

Kárpátalján tizenhat érdeklődő kapcsolódott be a közös munkába, s a szervezés Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona kezét dicséri. Tóth Márta az elmúlt év szeptemberében csatlakozott a „csapathoz.”

– Magánvállalkozóként Nagyszőlősön egy úgynevezett hobbiboltot vezetek. Az üzlet kétszintes, így az emeleten egy galériát is kialakítottam. A kiállítóterem az ismert festő, Révész Imre nevét viseli, aki a városi temetőben nyugszik. 

Az általunk elkészített viseletekből vándorkiállítás is nyílt, a tárlat e hónap végéig várja a látogatókat.

A képzés alkalmat adott egy kis varrástörténeti visszatekintésre is. Az 1920-as években a varrás reneszánszát élte a Kárpát-medencében. Az akkori időkben a varrógépgyárak – élen a Singer márkával – fogalommá váltak, a Singer lábbal hajtott modelljei máig keresettek. A magyar családok álmává vált a saját tűzőmasina, a lányok-asszonyok tanfolyamokon tanulták használatát. Móra Ferenc írja nagy szeretettel az egykori idők mestereiről: „Aki szeretettel ölt tűjével öltést öltés után, szeretete kinccsé válik, tűje arannyá.” A jelen tanfolyam hallgatói e tradíció folytatói. Ők ezúttal a már említett márka korszerű változatán dolgoztak.

A tudásra szert tevők életkora széles skálán mozgott és mozog, a legfiatalabb a középiskoláját végezte el, a korelnök hatvan év feletti. A találkozók közösségépítő szerepe is figyelemre méltó, a közös téma szeretete hamar összekovácsolja a csoportot. Magánbeszélgetésre is nyílik lehetőség, ahogy tréfásan említik: „Nemcsak varrnak, főznek is.” A végzők később Messenger-csoportokban tartják a kapcsolatot egymással s vitatják meg szakmai és más ügyes-bajos dolgaikat.

Borítókép: Munkában a hallgatók (Forrás: Hagyományok Háza)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.