A Kolumbusz és Pannonius: egy spanyol–magyar kapocs? című rendezvényen Benyhe István, a Janus Pannonius Alapítvány igazgatója vázolta fel az 1434 és 1472 között élt poéta portréját:
Ő az első ismert magyar költőnk, művészetében a Ferrarában elsajátított, humanista ismeretanyag keveredik magyar tónusokkal, a Balkán bejárása során felfedezett árnyalatokkal, valamint bécsi vonásokkal. Bár latinul alkotott, meggyőződésünk, hogy vannak magyar nyelven írott munkái is, de még nem találták meg őket
– mondta. Ezek után Mayer Gyula akadémikus szólt a Sevillában fellelt kéziratokról, amelyek Janus Pannonius szövegeit tartalmazzák: valószínűleg 1500 előtt keletkeztek, az sincs kizárva, hogy még a költő életében. Egyikben – a margón, a sorok között – számos utólagos bejegyzés található. Ezek olykor egyes költemények címét pótolják, javítják, pontosítják, máskor a másolás közben kimaradt sorokat. Bizonyos, hogy e bejegyzések több kéztől származnak, igazán alapos vizsgálatuk még nem történt meg, pedig felmerül egy meglehetősen izgalmas kérdés: vajon maga Janus Pannonius is azok között volt, akik ily módon preparálták a kéziratot? Ennek tisztázására van mód, ugyanis ismerjük Janus Pannonius feltételezett szignóját.
Miután hazatért Itáliából, nem pusztán egyházi méltóságot kapott: Mátyás király a kancellárián is számított rá – magyarázta a kutató. A kancelláriai feljegyzésekben több helyen szembe ötlik a „Jo. Q” kézjegy, amelyben a „Jo” a „Johannis” (János) keresztnév rövidítése, a „Q” pedig azt jelölheti: „Quinque Ecclesiae”. Ez Pécs középkori latin neve. Mivel akkoriban Janus Pannonius volt a pécsi püspök, bizonyára az ő kézjegyéről van szó.
Ezek után Alfonso Lombana, Janus Pannonius munkáinak spanyolra fordítója mutatta be azt a sevillai könyvtárat, ahol a hetvenes években rábukkantak a költő már említett szövegeire. A Biblioteca Colombina Kolumbusz Kristóf fiának magángyűjteményéből jött létre. Hernando Colón 1488-ban látta meg a napvilágot Córdobában (Janus Pannonius ekkor már tizenhat éve nem volt az élők sorában), kiskamaszként elkísérte édesapját harmadik felfedezőútjára, utána többször is megfordult Amerikában, és útleírásokban számolt be tapasztalatairól. Történetünk szempontjából azonban az 1520-as évek eseményei igazán lényegesek: Hernando ekkor Európát kezdte járni, és mivel szenvedélyes olvasó volt, 1520 és 22 között folytatott útja során csaknem ötezer kötetet szerzett be. Velencében hajóra rakatta, hogy Spanyolországba juttassa őket, ám a hajó út közben elsüllyedt, és rakománya – csaknem négyezer kötet! – a hullámokba veszett. Hernando nem hagyta annyiban: jó pár évvel később újra nekivágott. Ezúttal mintegy hatezer kötetre tett szert, amelyek meg is érkeztek otthonába.
A XVIII. század elején aztán – külső megjelenését tekintve – egységesítették az állományt: valamennyi kötetet hasonló borítóval látták el. E cél érdekében eltávolították az eredeti fedlapokat, sőt azon könyveket, amelyek kilógtak a többi közül, vagy nem fértek fel a polcra, méretre vágták, vagyis megcsonkították – az egyik Janus Pannonius-kötet is erre a sorsra jutott.
– Mai szemmel nézve ez meglehetősen durva beavatkozás volt, de az 1700-as években még így dolgoztak a könyvkötők – jegyezte meg Alfonso Lombana.
A könyvtár állománya ma elvileg kölcsönözhető, de aki kézbe szeretné venni valamelyik darabját, annak alaposan meg kell indokolnia a kérését – és természetesen igen szigorú biztonsági előírásokat kell betartania.
És van itt egy érdekesség: mivel Hernando személyes érdeklődését, ízlését követve vásárolt, Janus Pannonius bizonyára a kedvenc szerzői közé tartozott. Az egyik kötetéhez például 1531-ben jutott hozzá, Bázelben – ám a XVI. században Itáliában és Bécsben is több könyv jelent meg a költő munkáival. Az egyik kötet kiadója – aki történetesen német volt – a német nép büszkeségeként jellemezte a szerzőt, ami jól mutatja, milyen magas polcon volt akkoriban Janus Pannonius: a nagyobb népek is szerették volna a soraikban tudni, hogy magukénak mondhassák az ezzel járó dicsőséget.
Tehát aki ellátogatott az estre, nemcsak egy jeles humanista alkotóról szóló ismereteit bővíthette, de bepillantást nyerhetett egy magyar–spanyol kulturális kapocs létrejöttének történetébe is. Ezek után nyilván másként csengenek a fülében a költő jól ismert szavai, a Pannónia dicséretének lezárása: „Szellemem egyre dicsőbb, általa híres e föld!”
Borítókép: Mayer Gyula akadémikus, Janus Pannonius-szakértő (balról) és Alfonso Lombana, Janus Pannonius spanyol fordítója (Fotó: A szerző felvétele)
