A nagy generáció utolsó nagy találkozása

Két fontos üzenetet is hordoz a magyar Woodstockként elhíresült diósgyőri popfesztivál ötvenéves jubileuma. Egyfelől hidat építeni a különböző zenei irányzatok között, másfelől a mai puskaporos helyzetben a szervezők szerint szükség van és lesz az ilyesfajta összekovácsoló erőre. Június 10-én, a diósgyőri vár melletti lovagi tornák terén valamint az amellett felállított két színpadon kora délutántól másnap hajnalig dübörög a rock, szól a blues, a progresszív, vagy épp a könnyedebb alter-pop muzsika – kinek-kinek kedve szerint. A régmúltról a jelenről és a jövőről a 2023-as diósgyőri rockfesztivál ideológusával/történetírójával, a Miskolc kulturális ügyeinek polgármesteri megbízottjával, Fedor Vilmossal beszélgettünk.

– A fesztivál idején tizenkilenc éves volt. Milyen személyes emlékeket őriz a rendezvényről? 
– Természetesen közönségként vettem részt a fesztiválon, noha Slamovits Istvánnal, az Edda Művek későbbi gitárosával zenéltem már akkor. Hatéves korom óta hegedültem, és persze engem is elsodort a beat hulláma. Illésen, Omegán nőttem fel, a zenéjük hatására aztán le is tettem a hegedűt; nyolcadikos általános iskolásként pedig elkezdtem gitározni, majd jöttek a zenekarok. Épp hogy végeztem az érettségi vizsgámmal, Kaposvárra kellett volna mennem felvételizni. A fesztivál miatt azonban elhalasztottam az utazást egy nappal. Zsúfolásig telt a stadion, hiszen – mint beszéltünk róla – ez volt az első ilyen jellegű rendezvény. Óriási dolog, hogy ezek a neves zenészek eljöttek Miskolcra és mi élőben, egy egész napos koncerten találkozhattunk velük. Főként az utolsóként fellépő Bergendy együttessel, amely ekkor élte fénykorát. Később tudtam meg, hogy a fesztivál milyen komoly rendőri felügyelet mellett zajlott, amiből mi keveset érzékeltünk. Nyilván láttuk, hogy rendőrök, meg ifjúgárdisták vigyázzák a rendet, akik nem engedték fel a közönséget pályára. Nem csupán itt, de másutt sem.

– Hogy élték meg azokat az atrocitásokat, amelyek azért némileg beárnyékolták ezt az eufóriát?

Amiket utólag írtak a rendezvényről, nem mindenben fedi a valóságot. Egyetlen rendbontást tapasztaltunk csupán, hogy a koncert végén fellépő Bergendy műsora alatt valaki berohant a füves pályára, akit kizavartak a rendőrök. Maga a koncert minden különösebb esemény nélkül ment le. Az elhíresült Bródy-beszédre közönségként nemigen reagáltunk. Számomra jópofa történet volt, hogy egy színpadon álló zenész megköszöni a rendőröknek, hogy szállást adtak a városba érkező fiataloknak. Utólag konstatálva az esetet, és ezt Bródy Jánossal is beszéltük, a hatalomnak jó alkalom, ürügy volt arra, hogy a meglehetősen kritikus, lázadónak minősített zenész-szövegírót – már csak korábbi megnyilvánulásai okán is – „kivonja a forgalomból”, elhallgattassa. Érdekesség, hogy az erre vonatkozó hivatalos iratok – feljelentés, kihallgatás jegyzőkönyvei – annak ellenére kerültek elő hiánytalanul a levéltárból, hogy a dosszién olvasható volt, hogy „1988-ig megsemmisítendő!”. Csakhogy erre nem került sor valamiért…

– A tízéves (első) évforduló óta rendszeresen tartanak megemlékezéseket, sőt utóbb már a köztes, negyvenötödikre is szerveztek koncerteket. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtak? 
– Mindenekelőtt azzal, hogy ez a fesztivál egyáltalán életben maradt. Elég csak a Woodstock ötvenedik évfordulós rendezvényére gondolni, amely tudvalevően nem volt sikeres. Alapvetően megváltoztak a viszonyok. 

A Woodstock annak idején határozott céllal jött létre: a tömegkultúra, a mainstream tagadása, a társadalmon kívüliség, a vietnami háborúellenesség és a többi, összehozott egy generációt. Mindez nem csupán öltözetében, megjelenésében öltött testet, de a fiatalok szemléletében, világnézetében is mélyreható változásokat eredményezett. Azt gondolom, ez a fajta összetartozás érzés a mai napig él az emberekben. Sőt, a világháborús fenyegetettség veszélyérzetével véleményem szerint csak erősödni fog. Jó lenne június 10-én a fesztiválra elővenni azt a békejelvényt, amely akkor sokak trikóján virított, hiszen ma egyre aktuálisabb.

Ezek az évfordulós megemlékezések minden alkalommal nagy találkozások voltak. Előfordult, hogy csak egy-két zenekaros emlékkoncerttel, másszor nagyobb lélegzetű rendezvénnyel készültünk. Emlékezetes a harmincéves évforduló, amelyet én szerveztem. Érdekesség, hogy díjkiosztó ünnepség keretében, szakmai szavazatok alapján – minden kategóriában – kitüntettük a legjobbnak ítélt művészeket. Az egyik helyszín a Miskolci Nemzeti Színház, ahol a P. Mobil ekkor lépett fel először elegáns frakkban, a második részben szegény Benkő László mutatta be élőben a szólólemezét, zenekarában az ugyancsak miskolci, Zselenc „Zsöci” László basszusgitárossal. A másik helyszín a zsúfolásig telt városi sportcsarnok, ahol a kemény csapatok adták egymásnak a színpadot. Az egykori ’73-as szereplők (legalábbis azok egy része) mellett az Edda is a húrok közé csapott. 
Ezt megelőzően volt egy tízéves emlékbuli is a salakmotor-pályán – a korszak nagy rockbandáival. A negyvenediket és a negyvenötödiket Hímer Bertalan „Paya”, a Rockinform magazin főszerkesztője csinálta „civil” szervezésben, néhány lelkes társsal; nagyon fontos, hogy az idő múlásával dacolva is életben tartotta a legendát.

– Visszatérve a kerek jubileumra: az emlékévet már korábban, januárban elkezdték egy rockfotókiállítással.
– Idén január 10-én egy fotókiállítással indítottunk, amely a beatkorszakról szólt. Azok a Rockzenészek – ahogyan Szalay Zoltán látta őket címmel nyílt az Ifjúsági Házban, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. szervezésében. A neves fotós nemrég hunyt el, rengeteg felvételt készített a nagyon korai beatkorszakból. Itt jelentettük be egyébként a jubileumi emlékévet. 

Szorosan együttműködünk az NKA-val, a magyar könnyűzenei örökség megőrzését támogató alprogram vezetőjével, Bajnai Zsolttal és más szervezetekkel, amelynek eredménye egy másik fotókiállítás megrendezése. 

Ennek témája a tágabb értelemben vett fesztiválok, persze a ’73-as diósgyőri rendezvénnyel a fókuszban. A kiállítás június 9-én nyílik a városháza aulájában. Tervbe vettük, hogy mindezt kibővítjük a korabeli hangszerek bemutatójával, ehhez még fel kell venni a kapcsolatot az illetékesekkel. Ugyanezen épületben, a közgyűlés termében konferenciát rendezünk, amely Diósgyőrtől kezdve a Szigetfesztiválig tartó magyarországi nagy rendezvények történetét veszi górcső alá. E témában nem csupán Jávorszky Béla Szilárd és jómagam, de a határon túli fesztiválok képviselői is tartanak rocktörténeti előadást – ennek anyaga évvégén könyv formájában is megjelenik. Az esemény a kötelező regisztrációt követően mindenkinek elérhető. 

A fő rendezvény, a fesztivál, június 10-én délután fél 2-től indul, és éjjel 2-ig tart majd.

– A lovagi tornák terén – valamint a hozzá kapcsolódó helyszíneken – két színpadon is zajlanak majd az események. A fellépők névsorát böngészve olyan nevek is szembeötlőek, akik az eredeti fesztivál idején még nem is éltek. Miként férnek meg egymás mellett a hard és egyéb rock, illetve a mai irányzatok? Nem tartanak attól, hogy ez a fajta keveredés némi zavart okozhat?
– Mindenekelőtt elmondanám, fontosnak tartjuk az ötven évvel korábbi hangulat, miliő megjelenítését. Nem gondolom, hogy az eltérő zenei stílusok megjelenítése különösebb zavart okozna, hiszen Payával és a kulturális központ munkatársaival, alaposan végig gondoltuk, hogy az adott zenekar mit képvisel. Az Ivan és a Parazol korábban például Illés-dalokat is játszott, mi több, Syrius-műsorral is jelentkeztek már. Igényesen és jól muzsikálnak. Amelyik csapat kilóg a sorból, az a Bohemian Betyars; félig-meddig etnozenekar, jelentős miskolci kötődéssel. Ebben a műfajban nemzetközi hírnévre tett szert, az zárja majd a rendezvényt. 

Próbáltuk úgy összerakni a műsort, hogy a ma már nem létező bandák jelentősebb tagjai, akár jelenlegi formációjukkal képviseljék a ’73-as rendezvény szellemiségét. Így került a fellépők közé godfater. nevezetű csapatával az egykori Syriusban gitározó Tátrai Tibor. De itt lesz Török Ádám is egy miskolci zenekar, a Mini Art-űr vendégeként, a KITT Egyletet pedig a MIEZ, vagyis a Miskolci Illés Emlékzenekar idézi meg – első fellépőként a kisszínpadon. A P. Mobil a mai napig működő zenekar, másfélórás koncertjükön vendégművészek is közreműködnek majd. 

Így Tunyogi Bernadett és Tolcsvay Béla is, aki nem mellesleg a ’73-as fesztivál ötletadója volt. Schuster Lóriék műsora után Karácsony János (ex-Generál) és Solti János (ex-Theatrum) – ők szintén részt vettek a ’73-as rendezvényen – is színpadra lép a Zenevonat produkcióval megidézve az egykori Locomotív GT szellemiségét. Büszkén jelenthetem, hogy az eddig említetteken kívül még négy miskolci zenekar kapott helyet a műsorfolyamban. Péterfy Bori neve is olvasható a programban: reméljük, ő is vonzza majd a közönséget, általa megismerhetjük a mai pop-rock-alter zenét. Fontosnak tartom, hogy hidat építsünk a különböző zenei irányzatok között.

– A múlt és a jelen után kicsit a jövőre is gondolva: átmenthető a diósgyőri fesztiválszellem az utókor számára? 
– A „kötelező optimizmust” félretéve, azt gondolom, az a realitás, hogy igenis átmenthető. 

Muszáj, hogy minden korosztály megtalálja a saját hangját, s ehhez nem tudtak jobbat kitalálni eddig, mint a kortárs zene. Stílustól függetlenül a hatvanas-hetvenes évek zenéjében olyan szubkultúráról beszélünk, amely óriási tömegeket tudott megmozgatni. Hiába alakul, formálódik a műfaj, a régi zenék minduntalan visszatérnek.

Az emberiség nem tanult meg békében élni. Úgy látom, és erről már beszéltünk, megint arrafelé sodródik a világ, hogy szükség van és lesz az ilyesfajta összekovácsoló erőre. Most, hogy már a harmadik világháborút vizionálják, ezt a tényt nem szabad elfogadnunk! Előbb-utóbb ismét tiltakozni fog egy nemzedék. Óriási a tét, és ezt meg kell érteniük az embereknek! Korábban említettem a békejelvényt, amelynek ismét van aktualitása: szeretném kitenni nagy méretben a színpad hátterébe. 

Borítókép: Pillanatkép a fesztiválról (Fotó: Fortepan)