A burzsoá giccs túltengése

A könnyűzene a maga népszerűségével és az ezzel együtt járó profittermelő képességével az aranytojást tojó tyúk szerepét játszotta a Kádár-rendszerben. Már csak azért is, mert a komolyzenei művek többsége nem volt rentábilis, és ahhoz, hogy meg tudjanak állni a saját lábukon, szükség volt a populáris zene bevételeinek elvonására. Így fordulhatott elő, hogy annak ellenére, hogy a kommunista osztályöntudatot a kultúrpolitikában harsányan zengő és terjesztő Aczél György eredetileg végérvényesen el akarta sorvasztani ezt a művészeti ágat, a pop-rock zene megmaradt és fokozatosan szárba szökkent. Ennek egyik lenyomata a hatvanöt éve megjelent pártközponti jelentés.

A programszervezők szocialista ideológiai alulképzettségét ugyancsak pellengérre állította a jelentés. Megállapították, hogy túl sokan volt közöttük a Horthy-korszakból ottmaradtak vagy az azzal szimpatizálók. A jövőt illetően a TKO abban látta a megoldást, hogy a szocialista tömegszervezetek – például a KISZ, a Hazafias Népfront, a Nőtanács és a szakszervezetek – is beleszólhassanak a helyi műsor-politikába, a művelődési házak dolgozóinak világnézeti nevelésére nagyobb gondot fordítsanak, illetve a helyi pártszervezetek intenzívebben érdeklődjenek a kulturális események iránt. Az utóbbiról igencsak nehéz elképzelni, hogy ne így lett volna, hiszen nemegyszer a helyi pártpotentátokon múlt, hogy egyes zenészek felléphettek-e az általuk felügyelt településen. Voltak azonban a pártállam szempontjából előremutató fejlemények is ezen  téren, ami azt jelentette, hogy kellőképpen megregulázták a helyi műsorszervezőket. Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságáról 1959. március 14-én Varga Kovács János azt írta a TKO-nak: „A kultúrotthonok munkája sokat javult az elmúlt két évben, ennek a javulásnak okát abban látom, hogy a párt, tanács és a társadalmi szervek együttműködése terén lényeges változás következett be. Ezek a szervek többet törődnek a kultúrotthonnal s a művelődési kérdésekkel.” 

Ez egyet jelentett a közös fenntartással és legfőképpen a helyi műsor-politika befolyásolásával, aminek pedig egyenes következménye lett a cenzúra mind hatékonyabb kivitelezése, a nem rendszerkonform zenészek távol tartása a színpadoktól.

Jellemző tény a vidéki kulturális életben – amit szintén megemlített a pártapparátus dolgozója –, hogy a nyári időszakokban látszott a művelődési házak szórakoztató jellege, amivel a pártvezetés alapvetően nem értett egyet, nyilván a mezőgazdasági munkálatok elhanyagolásának veszélyét látták ebben. 

Hogy mennyire fontosak voltak ezek az információmorzsák a hatalomnak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az MSZMP KB TKO-n összefutó megyei jelentések hozzájárultak a párt legfelsőbb országos vezetését alkotó PB 1959. április 7-i határozatának megszövegezéséhez, amelyben az országos tapasztalatok alapján Kádár Jánosék a „termelőszövetkezeti községek” – magyarán a falvak – párt- és KISZ-szervezeteiről alkották meg véleményüket.

Borítókép: Fővárosi Tánczenekar, 1956 (Fotó: Fortepan/Bauer Sándor)