Geopoetikus utazás a Dunán

A színházi olimpia rendezvényeinek komplexitásához már a kezdet kezdetén hozzászokhattak a rendezvénysorozat iránt érdeklődők, de a Danubia – A vizek tükre című francia produkció a szokásosnál is gazdagabb élményzuhataggal szolgál – miközben a zuhatag szónak a maga nedvességgel bőven átitatott jelentése itt a szó szoros vagy átvitt értelmében is egyformán igaz lehet.

Fotó: Raoul Gilibert/szinhaz.org

A Bethlen Téri Színházban tartandó előadások ugyanis egy egész projekt formáját öltik, amelynek a kezdete a budapesti Francia Intézet egyik workshopja. Ez a program egy nemzedékeken átívelő rendezvény, amelyre nem véletlenül invitálnak a szervezők gyerekeket is – már nyolcéves kortól is akár. Nyelvi korlátok nem akadályozhatnak senkit az értő jelenlétben, mert a workshop ugyan franciául zajlik, de a magyar nyelvű tolmácsolás is része a programnak. 

A Des châteaux en l’airt előadása a vizek tükrébe enged belenézni (Fotó: Raoul Gilibert/szinhaz.org)

 

Hajóút a Dunán: művészek az Amorados fedélzetén

A Francia Intézetben április 26-ára meghirdetett rendezvény valójában a projekt tudástárát nyitja meg: olyan információkat ad közre, amelyek a színházi előadás multimédiás közegében, a művészi hatásokat célzó előadásmód keretei között óhatatlanul elhagyandóak lesznek. Tudni azonban nagyon is jó róluk. Amit pedig a projektről tudni lehet, az már önmagában, az előadástól függetlenül is érdekes. A Des châteaux en l’airt társulatának két tagja, Gaël Chaillat, a rendező és a képzőművész Ramona Poenaru saját gyerekeikkel, a 15 éves Dora és a 11 éves Amos társaságában 2021 májusától augusztusáig vízre szálltak az Amorados nevű hajóval, hogy felfedezzék a Dunát, azt a folyót, amely Németországból indulva kel át egész Európán, hogy 2888 folyamkilométeres útja végén a Fekete-tengerbe ömöljön.

A Francia Intézet oldalán olvasható projektleírás szerint ez nem volt más, mint egy sajátos geopoetikus utazás, amelynek négy hónapja alatt „a fényre, a színekre, a hangokra, az immateriális érzékelésekre és az érzelmekre” összpontosították a figyelmüket. 

Megfigyelték az élő szervezetek, a geológiai erők, az éghajlati elemek és az idő múlása közötti kapcsolatokat. Párbeszédet folytattak a folyó lakóival: történészekkel, geográfusokkal, természettudósokkal, építészekkel, művészekkel, hajósokkal, halászokkal, munkásokkal. Vagyis minden megtettek annak érdekében, hogy összegyűjtsék a számunkra is elsőrendűen fontos nagy, európai folyó, a Duna történeteit.

A workshop azzal az ígérettel hívja az érdeklődőket a Francia Intézetbe, hogy az utazás elmesélése, valamint a kalandjaikról készült fotók és filmrészletek bemutatása után Ramona, Gaël és gyerekeik szenzitív térképek rajzolására biztatnak majd minden résztvevőt, akik ilyenformán szabadon kísérletezhetnek azzal, hogyan lehet a környezetük érzékelését – most éppen elsődlegesen a Dunára koncentráló figyelemmel – rajzba átültetni.

Ez egyfelől szórakoztató játék is lehet, miközben megvan a maga művészeti filozófiája is, amely a hagyományos térképészet és a szenzitív térképészet közötti különbségtételen alapul.

Szenzitív térképjelek egy színpadi térben

„A hagyományos térképészetnek fizikai és hierarchikus jelrendszerre van szüksége: közigazgatási területekre, városokra, épületekre, utakra, vízrajzokra, szabványosított toponímiára, amelyek egyfajta teljességre törekszenek, de csak a fizikai valóság modelljét alkotják. Az úgynevezett szenzitív térképészetben az szükséges, hogy a térbeli tájékozódási pontok jelentősek legyenek egy egyén vagy egy csoport számára, hogy megtapasztalják és érzékeljék, átlépjék, lakják, lakják... Az érzésekre alapozó térképek egy olyan területiséget és egy olyan érzékelt és megélt teret képviselnek, amely a szereplők, személyiségük és történelmük szerint határolódik el” – olvasható a workshop leírásához készült háttéranyagban a Francia Intézet honlapján.

Az április 26-i workshopot követően a Bethlen Téri Színházban a Des châteaux en l’airt társulata április 27-én és 28-án összesen négy előadáson mutatja be a Danubia – A vizek tükre című produkciót, amelynek szerzői és rendezői is ugyanazok: a workshopon már bemutatkozó Ramona Poenaru és Gaël Chaillat. Akik úgy mennek el az előadásra, hogy előzőleg a workshopon is részt vettek, vélhetően nem érezhetik majd túl élesnek a váltást a két személyes jelenlét karakterjegyei között. Ennek oka az, hogy a nézők egy különleges multimédiás eszközökkel és tárgyakkal felszerelt térben vesznek majd részt az előadáson, ahol – interaktív módon – maguk is hozzájárulnak az előadás létrejöttéhez. 

A produkció közben öt stábtag – egy zenész, egy képzőművész, egy színész és két színpadi operátor – kalauzolja végig a résztvevőket ezen a szöveg nélküli utazáson, amit az alkotók hangokkal, képekkel, mozgással, tárgyakkal tesznek átélhetővé, miközben – szó szerint – csorog majd a víz a talpunk alatt. 

Az előadás minden szakasza egy-egy képkeretet jelent, amelyet a dunai történelem és kultúra, valamint az utazás valódi élménye ihletett: germán folyómitológia, bécsi tánc és festészet, dunai zene és nyelvek, balkáni határháborúk, viharok és árvizek, emberi építészet és emlékezet. A témák és helyek, a múlt és a jelen nevezetességei keresztezik egymást, összekeverednek és felfedezőútra hívják a közönséget a Dunán.

Az előadás minden szakasza egy-egy képkeret jelenet, amit a dunai történelem és kultúra ihletett (Fotó: Raoul Gilibert/szinhaz.org)

Magyar nézőpont: Hahn-Hahn grófnő pillantásától Lajkó Félix Deltájáig

Nekünk magyaroknak ez a produkció nagyon is az elevenünkbe vág. Ahhoz képest, ahogy egy francia néző egyfajta egzotikumként csodálkozhat erre a témára, számunkra itt már eleve adva van számos értelmezési keret, így nekünk különösen érdekes lehet nézőként ebbe a nézőpontjátékba bekapcsolódni. Számunkra a Duna ugyanis nemcsak önmagában, hanem valamihez képest is fontos. Ez a valami, amihez képest a Duna számunkra szemlélhető, nem más, mint a Tisza – vagyis a legmagyarabb folyó a világon. 

Mert amíg a Duna összeköt minket Nyugat-Európával és Kelet-Európával, addig a Tisza összeköt minket saját magunkkal.

 A Duna így az európai identitásunk, a Tisza a magyar identitásunk része – s ehhez képest izgalmas és szimbolikus számunkra az a tény, hogy ez a két folyó a Vajdaság közepén igenis összetalálkozik Titelnél, ahol a Tisza a Dunába folyik. Továbbá az is érdekes, hogy a mi Dunáról készített szenzitív térképünkre mennyi csodálatos műalkotás gyakorol már hatást – és nemcsak az elmúlt időkben, hanem a kortárs művészetünkben. Számos híres magyar író jegyzett köteteket a Dunáról. Beszélnek a Dunáról a magyar népmeséink (Berze Nagy János: Dunaisten keresztfia). Olvastuk a Dunáról Esterházy Pétert (Hahn-Hahn grófnő pillantása), Száraz Miklós Györgyöt (Duna – Mítoszok Dunája, a Duna mítosza), legutóbb pedig Szálinger Balázst (Al-dunai álom). Láttuk Mundruczó Kornél filmes látomását Lajkó Félix főszereplésével a Duna deltájáról (Delta). S kíváncsiak lehetünk arra is, hogy a román gyökerekkel rendelkező Ramona Poenaru művészi jelenléte a projektben elvezet-e odáig, mint ameddig Visky András érkezett el a legutóbbi idők egyik legnagyobb magyar könyvszenzációjával, a Kitelepítés című családregényével, amely a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerében játszódik, azon a helyen, amely a román és a romániai magyar értelmiséget egyformán sújtó kommunista terror egyik rettenetes koncentrációs tábora volt.

Des châteaux en l’air – a társulat

A Des châteaux en l’air (magyarul: Légvárak) társulatát 2012-ben Strasbourgban alapította Ramona Poenaru (multimédiás művész, előadóművész) és Gaël Chaillat (színész, rendező és drámaíró) a természettel való harmonikus együttélés lehetőségeit kereső Henry David Thoreau amerikai filozófus szellemiségét a magukénak vallva. Színházuk nevét is egy Henry David Thoreau-idézet alapján választották, amely a szerző Walden című kultikus művéből származik.

„Ahogy leegyszerűsíted az életedet, az univerzum törvényei kevésbé lesznek bonyolultak, a magány többé nem lesz magány, a szegénység nem lesz többé szegénység, sem a gyengeség gyengeség. Aki légvárakat épít, annak munkája nem feltétlenül vész el: azoknak is ott kell lenniük valahol. Most már csak az alapot kell leraknia alájuk” – olvasható a Waldenben. 

Gaël Chaillat – színész és rendező

Gaël Chaillat a strasbourgi Nemzeti Színházi Iskolában végzett: kortárs és klasszikus szerzők számos színházi alkotásában játszik. Művészetét különös előszeretettel köti össze politikai alapú megközelítéssekkel. Írt és rendezett egy vígjátékot az izraeli–palesztin konfliktusról, a The Sheep című munkája pedig egy rasszizmusról szóló zenés varietéműsor. A Des châteaux en l’air társaságának alapító tagja

Ramona Poenaru – a képzőművész és multimédiás performer

Ramona Poenaru összművészeti aktivitást tanúsító művész, akinek a portfóliójában egyaránt ott van az installáció, a film, a multimédia-művészet, a performansz, a táncvideó és a szcenográfia. Tanulmányait Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Egyetemen irodalmi karán (UBB Cluj-Napoca) és a Strasbourgi Egyetemen folytatta. A Des châteaux en l’air társaságának alapító tagja.

A budapesti Francia Intézet április 26-i workshopján a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztrációt az alábbi linken lehet elvégezni. 
A workshophoz kapcsolódó előadás a Bethlen Téri Színházban tekinthető meg április 27-én és április 28-án. 

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE! 

Borítókép: Danubia előadás (Fotó: Raoul Gilibert/szinhaz.org)